Elvesztett harc[BEFEJEZETT]

Összeomló világ

Amikor az ismert világ megszűnik

(Edward szemszöge)

Csak ültem a hideg földön és meredten bámultam magam elé. A kétségbeesés és a fájdalom maga alá temetett és nem eresztett. Tudtam hogy vége de ezt csak úgy tűnik én fogadtam el. Mellettem a családom Jasper vezetésével valami megoldást, taktikát tervezett feleslegesen. Hirtelen hatalmas sikoly rázta meg az erdőt. Bella! Futott át az agyamon a gondolat. Nem számított semmi más abban a percben csak az hogy saját kezemmel szabdalhassam szét Jamest és Victoriát. Felálltam majd családomra néztem. Ők látták a szememben az elszántságot és a dühöt ezért mindenki csak bólintott majd együtt neki iramodtunk az erdőben. Jasper szerencsére nyugalmat árasztott felém míg Carlisle felvázolta a tervet mely szerint Alicék Victoriát gyorsan kiiktatják és ha ő halott akkor mi pedig Jamessel végzünk. Az erdőben nem volt nehéz követni a nomádok szagát viszont Bella szaga a vámpírokkal keveredett de még így is elkábultam az illattól. Nem kelett sok idő egy újabb hatalmas fájdalmas kiáltás halatszódott. Nem kis erőfeszítés kellett ahhoz hogy ne rohanjak azzonal oda és tépjen szét mindegyiküket de Jasper nagyon erős nyugalmának hála sikerült. Ahogy közelebb értünk hallottuk ahogy jó pár csont eltörik majd csak egy erőtlen nyögést.

"Fejezzük most már be." -mondta Victoria unott hangon miközben láttam a gondolati közt hogy nem élvezi már szerelmem szenvedését. Láttam James gondolatai közt hogy letérdel szerelmem mellé. Nem tudtam uralkodni többé magamon. Kirohantam az erdőből és a dühtől vezérelve rohantam Victoria felé. Ő nem vett észre egészen addig nem ameddig neki nem mentem. Erősen megfogtam a nyakát és az utolsó ütést adtam volna meg de hirtelen hallottam Bella eddigi legfájdalmasabb ordítását. Oda néztem és láttam hogy James mohón tapadt Bella csukló artériájára. Szerelmem arca egyre fehérebb lett, szíve is egyre lassabban dobogót. Elengedtem Victoriát de szerencsére Alice azzonal ott termett és befejezte a munkámat. Én odarohantam Jameshez és elszakítottam őt szerelmem kezétől hogy aztán egy erős rántással fivéreim segítségével végett vetettem ennek az egésznek. Jasper és Emmett elkezdték lehető leggyorsabban összeszedni a maradványokat. Én odasiettem szerelmem mellé akinek a teste görcsösen rángatózott miközben ajkai közül is egyre többször szakadt fel halál sikoly. Teste rángatózott miközben karja és lába egyre többször furcsa pózba esett. Gyönyörű arca fájdalommal torzult. Érezni lehetett a levegőben az égett vámpírok szagát ám én mégsem foglalkoztam a fojtogató bűzzel. Esme hirtelen mellettünk termett és aggodalmasan nézte Bellát.

"Na? Mi történt vele?" -kérdezte aggodalmasan.

Apám épp gondolatban a diagnózist elemezte és azon gondolkodott mit kellene tennünk.

"Jó néhány csontja eltört és nagyon sok vért vesztett de szerencsére nincs komolyabb sérülése." -mondta apám nyugodtan.

De ha csak ez akkor miért szenved ennyire. Úgy szenved mintha a világ legnagyobb fájdalmát élné át. Hirtelen Bella teste az eddigi legjobban megvonaglott,egész mellkasa az ég felé emelkedett mintha épp a mellkasából készülne valami kitörni. Torkából hatalmas és mindent felrázó üvöltés hallatszodott.

"Öljetek meg! " -ordította szerelmem teli torokból.

Igaz hogy csak egyetlen egy szó volt mégis úgy éreztem hogy ez minden elpusztítót bennem. Úgy éreztem hogy ahány ütést adott nekem az élet a közül ez volt a lehető legfájdalmasabb. Az hogy saját kezemmel öljem meg azt aki számomra a legfontosabb ez felért volna számomra minden Pokollal. Csak meredten bámultam magam elé és helyettem Alice szólalt meg.

"Bella, Bella minden rendben lesz nyugodj meg." -mondta nővérem fájdalmas hangon hiszen neki is fájt látni ahogy Bella szenved.

"Mind itt vagyunk és többé nem engedjük hogy bajod essen." -mondtam ki mindazt ami eddig a szívem nyomta.

"Oltsátok el a tűzet." -sikította szerelmem miközben teste még indig görcsösen rángatózott de hirtelen minden értelmet nyert számomra. Nem azért szenvedett mert eltört néhány csontja. Nem ennél sokkal rosszabbról volt szó.

"Carlisle megharapta." -mondtam ki azt az egy dolgot szörnyűlködve ami már mindenki számára villágossá vált.

James nem elég hogy kis híján megölte még meg is mérgezte. De nem lehet az hogy te is szörnyé válj. Alig vagy 17 éves. Nem lehet hogy ilyen fiatalon szörnnyé válj miattam. Nem fogom engedni.

"Nem." -mondta Carlisle.

De én tudtam hogy így van de hirtelen eszembe jutott valami.

"Mi lenne ha megpróbálnám kíszivni a mérget?"

"Nem tudod Edward. Sajnálom. A méreg túlságosan elterjedt és elérte a szívét."

Én csak meredten bámultam magam elé és egyszerűen nem akartam elhinni. Bella. Alig ismertem meg és mégis néhány hónap alatt megöltem. Sőt nem is öltem meg. Ez annál sokkal rosszabb. Szörnyeteg lett belőled, egy olyan démon aki csakis majd az emberek vérét fogja kívánni és soha többé nem lehet majd normális élete. Mindenről én tehetek. Tűnődésemből az szakított ki hogy éreztem valaki a vállamra teszi a kezét és finoman simogatja.

"Nem lesz semmi baj Edward de haza kell vinnünk és otthon legalább meg tudjuk beszélni hogy mi is lesz." -mondta nem kis meglepetésemre Rosalie.

"Igazad van." -mondtam miközben végig néztem Bella remegő testén mely egyre jobban remegett a fájdalomtól és egyre többször könyörgött azért hogy öljük meg vagy csak szimplán ordított.

"Gyere haza Edward." -kért Emmett aki időközben még itt maradt.

Én csak bólintottam majd kezembe emeleten szerelmem testét és végig futottunk az idő közben világosodó erdőben. Amint haza értünk Alice csak fejével az emelet felé intett és gondolatban folytatta.

"Vidd fel Bellát a szobádba, bevittem egy ágyat és fektesd arra."

Én csak bólintott majd emberi léptekkel felmentek a szobámba ahol egy picit még mindig érződődött Bella illata. A szobám közepén egy hatalmas arany ágy állt. Lefektetettem rá Bellát akinek teste mêg mindig vonaglott de sikítani már nem síkitott de néha még nyöszörgött. Én leültem az ágy mellé megfogtam szerelmem kezét. Hallottam vergődő szívét a mellkasában. Egy olyan szív hangja volt amely próbált még küzdeni a méreggel de már eldőlt hogy pár napon belül megszűnik dobogni anélkül hogy gazdája meghalna. Nagyon sok ember számára megváltás lehet a halál és vannak olyanok is akik titkon remélik hogy az öröklét majd egyszer megtalálja őket. De ha valaki meg is kapná mindezt akkor csak egy kérdés maradna. Miért éljen? Apám gondolataira lettem figyelmes.

"Edward le jönnél egy kicsit? Tudom hogy nem szívesen hagyod el Bellát de meg kell beszélnünk a jövőre való terveket."

Nagy nehezen felálltam és egy csókot leheltem Bella kezére majd lementem a nappaliba ahol mindenki feszült arccal nézett maga elé.

"Van valakinek valami ötlete?" -kérdeztem unott hangon.

"Ugye sajnos Charlie halott. Az embereknek nem kellene azt hinnünk hogy Bella is halott. Szerintem Alic ti el tudnátok hittetni az emberekkel hogy Bella még él." -mondta Carlisle.

És akkor felhangzott egy újabb sikoly. Hallani lehetett hogy szerelmem teste ismét vonaglik miközben egy erős ütés hallatszodott. Úgy éreztem meghalok a kíntól abban a percben. Hallani hogy az aki talán a legfontosabb számomra ő tehetetlenül vonaglik a kíntól. Hirtelen arra lettem csak figyelmes hogy Jasper elmormogja hogy:

"Hamarosan jövök." -öt és már el is tűnt.

Mindenki megértette miért. Túl sok volt a fájdalom. És talán azt is elnyomta a....