Blood on my boot

6.rész

Miközben hazafelé tartottunk,üldöztek minket kutyák,Kato beleesett egy tóba,én pedig megvágtam a lábamat.

-timeskip-

Már besötétedett,mikor visszaértünk a furgonhoz vélt helyéhez.Ugyanis nem volt ott.Csak a szétrombolt roncsát találtuk meg.És egy telefont.A szél hidegen fújt,felborzolva a faleveleket ahogy minket is.Kato amilyen óvatosan csak tudta,felvette a telefont,és a betört képernyőn keresztül egy videót látott.Bekapcsolta,mi pedig csak néztük a háta mögül.Nem rég készülhetett,mert már akkor sötét volt.Remélem,ez nem jelent rosszat.

A videó tök normálisan indult.Asgard beszélt bele idegesen,hogy mikor jövünk,mert Aaront megtámadta egy kutyafalka,és eléggé vérzik.Aztán váltott a kamera,Aaront mutatták,akinek be volt kötve a lába,és eléggé karikás szemei voltak.Imani ölelte át,és simogatta a fejét.Aaron azt nyöszörögte,hogy vigyázzunk,és hogy szeretett engem,aztán elkezdett hörögni,és a vér jobban folyt.A szám elé kaptam a kezem,a fejem teljesen kiürült.Aaron lehet,hogy meghalt.

-Nyugodj meg,szerintem jól van-jegyezte meg Davy,majd karjaiba vont,és a hajamat kezdte simogatni.Rám tört a honvágy,a halál gondolata,a barátaim,és hirtelen minden olyan távolinak,megfoghatatlannak tűnt körülöttem-Ne nézd végig.Lehet,hogy már megtalálták őket,és otthon vannak.

-És...ha nem?-kérdeztem könnyeimet törölgetve.

-Akkor én kijuttatlak innen-mondta.

Abbahagytam a sírást,de egy kisfiút pillantottam meg.A bőre hófehér volt,a haja is.Pont,mint az enyém.Csak állt ott,kicsit mérges arckifejezéssel.

-Helló,kisöreg.Keresel valamit?-kérdezte Kato,és közelebb ment hozzá,de olyan gyorsan eltűnt,ahogyan jött.

-Ez nem kóser-mondta Davy,majd lépéseket hallottunk,és lihegést,majd arra világítottam,amerről hallottam.És olyat láttam,amitől meghűlt bennem a vér.

Csernobili torzszülöttek voltak.

Felsikoltottam,és rohanna kezdtem.A szívem ezerszeresével vert.Gyomrom kiürült,és csak futottam a semmibe.Majd Davy,aki hirtelen elém került,berántott egy ajtón.Koromsötétség volt.A helyiségben egy még működő (!) hűtő,pár szék,egy asztal,meg egy komód állt.A falfesték már leszaladt pár helyen,kávéfoltok voltak rajta,és rettentő bűz volt.Pulcsimat szám elé tettem,úgy hallgatóztam a többiekkel.Kezem már a hátsó ajtó kilincse után nyúlt,készen a menekülésre,mert az ajtó nem a legerősebb fajtának bizonyult.Kato bólintott,majd óvatosan kinyitottam.Kisurrantam rajta,továbbhaladva egy sikátorban.A földön kisebb lyukak voltak,de akkorák is akadtak,amiken át fért egy ember.Meg egy normál lejáró,létrával.

Szívesen nézelődtem volna,a lyukakat szemlélve nyugodtan,de a folyamatos dübörgés az keltette bennem,hogy tovább kéne menni.Állandóan hevesen vert a szívem,mintha bármelyik pillanatban kiszakadhatna a helyéről,és önálló életet kezdhetne (ez egy csöppet morbid-a szerk.).

-Miért mész?-kérdezte Davy.

-Mindjárt betörik az ajtó...-kicsapódott az említett tárgy,és elkaptak a derekamnál fogva,a földre kényszerítettek.Viszont dördülést hallottam;Kato lelőtte a furcsa emberszerű lényt,és tovább rángatott.Egy létra éppen felfelé vezetett,ezért elkezdtem felmászni rá.Éppen felvetődtem,mikor Davy is felért,ezután viszont Kato lábát elkapta valami,és nem tudott feljönni.

-Ne félj!-kiáltottam,és megpróbáltam felhúzni Davyvel egyetemben,de lerántották.Hátraestem a hirtelen lendülettől,és a szám elé kaptam a kezem.Kato meghalt.Viszont Davy felrángatott a földről,és bár láttam a szemében egy kis szomorúságot,elszántnak tűnt.Az is volt.

A szememet csípni kezdte valami,a bőröm is égni kezdett.Megpróbáltam megdörzsölni,de csak még jobban fájt.Davy kiáltozását hallottam.Odaszaladtam.A retinája teljesen megégett,és bár nem voltam egy penge bioszból,biztosan nem lát  semmit.

-Ég a torkom...-nyöszörögte,én pedig nyugtatása közben körbenéztem,és a Csernobili reaktorban találtam magunkat.Egy rendes túravezetés mellett baromi izgalmasnak ígérkezett volna,de a sötétségével és ridegségével eléggé ijesztő hely tárult a szemem elé.Most rajtam volt a sor,hogy segítsek Davynek:a karja alatt megpróbáltam megfogni,és onszolni.Nagyon lassan haladtunk,és egyre jobban fájt mindenem:az arcom égetett,a lábamon levő seb pedig vágott.

Lámpák halovány fényét láttam,és arra fordultam.Kettő autó volt,rendőrökkel.Pisztolyt tartottak.

-Ne jöjjenek közelebb!-kiáltotta az egyik orosz akcentussal.Davy úgy tűnt,nem hallotta,és közelebb vánszorgott,mire elsült egy fegyver...

...és mellkason találta Davyt.

Felsikoltottam (mára már sokadjára)és mellé térdeltem,mint egy film jelenetben.Ahol úgy tűnik,Davy is csak egy múlandó mellékszereplő.

-Christ...-motyogta,közben szaggatottan vette a levegőt,és vért köhögött fel-itt vagy?

-Igen,itt vagyok-válaszoltam.Sírni kezdtem,amitől csak jobban égett a szemem,de megérte szenvedni.

-Amikor először...megláttalak...arra gondol...tam,hogy csak veled...tudom leéln...i az életem-fejezte be,és sóhajtott egyet,majd becsukta a szemét.A szívem mákszemnyire akart zsugorodni.Hangosan felsírtam,csuklottam,és simogattam a kezét,mintha úgy akarnám életben tartani.Mindenki meghalt!

-Jöjjön,biztonságba visszük!-én pedig hagytam magam.

A felszerelt kocsiban egy ágyra fektettek,és elaltattak,ezzel eltüntetve a rémképeket.