Amikor Jimin teherbe esett.... (;

A gyanu árnyékában

Jimin pov

          Nagy nehezen sikerült Jungkooknak kielégíteni, de egyből kidőlt utána. Ruha nélkül.

Rap-Monster mindig a stúdióban hemzseg valahol, és bármikor betoppanhat. Én meg egy istenért sem tudnám elmagyarázni, hogy Jungkook miért fekszik mesztelen a fürdőszoba csempéjén. 

  Lelocsoltam vízzel, de meg sem moccant. Még jobb lesz, ha ráadasul fel is fázik. Hallom, hogy léptektől nyikorog a padló. Jön. A pániktól elvesztettem a fejem. Minden erőmet felhasználva bevágtam Jungkookot a kádba, és elhúztam a tussolófüggönyt. Előtte szerencsére felöltöztem.

Ráültem a WC-re, és vártam. Percek múlva valaki próbált benyitni.

-HÉÉÉ, EBBEN A CSAPATBAN MÁR MAGÁNSZFÉRA SINCS?!

-Hoppá, bocsi!- Rémülten bökte ki J-Hope. Kicsit megsajnáltam, főleg, hogy tudom, hogy ijedősebb típus. Kiálltasomra bűntársam csak nem kinyitotta nagy szemeit. Viszont nem igen volt magánál szegény. Lehet kicsit túlzásba vittem vele. Mégis csak a legfiatalabb.

-Kookie?

Nem válaszolt, csak morgott. Pár liter víz után képes volt felállni, és öltözni. 

Rám sem nézett.

Jungkook pov

Éreztem, hogy ez így nincs rendben. Nem rejthetjük el, de én nem is fogok többet bújdosni. Nem teheti ezt velem. Ha éppen eszébe jutok, elővesz, elélvez és eldob. Bementem a szobámba, leültem, és agyaltam. Szeretnék segíteni az új album komponálásában. Nem vagyok szakértő, de ötleteket adhatok. Az ujjaimat koppogtattam az asztalon. Keresem a ritmust. Voltak is tűrhetőek, de mindegyikről Jimin jutott eszembe.

Nem birom ezt a bizonytalanságot. Le kell tisztáznunk.

Másnap sok dolgunk volt, ki is döglöttünk a nap végére. Viszont, muszáj volt kiadnom, amit érzek. Nem mertem rögtön Jiminhez menni. Nagy a feszültség köztünk, nem tudnám kifejezni magam. Csak hülyének nézne. Ezért Namjoon jutott eszembe. Szükségem van valami tanácsra.

Gyorsan megtaláltam. A laptopján olvasott egy cikket a fényképészetről. Nagyon belemerült, de sajnos meg kell zavarnom kellemes időtöltését.

-Namjoon... tudnál segíteni?- Felvillantak rám szemei. Aggodalom öntötte el.-Semmi komoly, csak nem igazán tudom kezelni.- Hirtelen megéreztem az izzadságot a hátamon. Eszembe jutott, hogy mi van ha nem segít? Hanem kiröhög? Vagy akár rosszabb. Úgy érzem, fojtogat a félelem. Nem tudtam kimondani. 

-Persze. Csak mondd nyugodtan.- bíznom kellene benne, de nem megy. Remegnek az ajkaim. Képtelen vagyok rá. De muszáj... már csak magam miatt.

Némi dadoggással elmagyaráztam neki a helyzetet Jiminnel. Azt hiszem, túlságosan lesokkoltam, hogy bármit is hozzáfűzön. Csak bámult rám. Én meg egyre nehezebben álltam a lábamon. Csak az óra kattogását hallottam. A saját szívemet, ami meg fog szakadni a csendtől.

Mondj már valamit.

Erre beállított Hoseok, mielőtt Namjoon szóhoz jutott volna. Szokásosan hozta magával a pozitív kisugárzását, de most ez senkinek sem hiányzott. Végül elszakadtunk egymástól Namjoonnal, és újra magamra maradtam. Most tud az egészről, viszont semmi tanácsot nem sikerült még hallanom. Meg ki tudja, kinek mondja el. Mostmár a hír elterjedésétől rettegtem a legjobban. Nem is mertem ezután a csapattársaim szemeibe nézni. 

De éjjel végre kettesben voltunk Namjoonnal. 

-Azóta nem is beszéltetek?