Amikor Jimin teherbe esett.... (;

Álomfogó nekünk

JK POV

Hajnali hat óra lesz lassan, mi meg most értünk haza. Ünnepeltünk rendesen. Asszem még mindig tisztára részeg vagyok. Mindenki azt hajtogatta, hogy: "Ez a te éjszakád Kookie, ne fogd vissza magad!", ezért így is tettem. Szereztem is pár elég látványos sebet...

Mindegy, mostmár csak zuhanyozni szeretnék, és egyből aludni. 

Jimin mit csinálhatott egész éjjel? Érdekel meghallgatta-e a zenémet...és hogy hogy viselte. Tudom, hogy durva, de ezek voltak az akkori valódi érzelmeim. Mostmár enyhült. De nem hazudok, jó volt látni, hogy szenved ez az egész miatt. Megérdemli. Nekem is még mindig fáj. Már féléve "együtt" voltunk. Minden éjjel a legnagyobb kínzás volt külön ágyban lenni. De amikor Hoseok épp nem volt éjjel ott, rögtön átugrottam mellé, a karjai közé. És szorított. És addig símogatott az apró kezeivel, még el nem aludtam. Aztán reggel meg ére-

Jungkook!! Ezt az álmodozást abba kell hagynom. Bebaszva előjön a szeretethiány. Inkább aludni akarok minnél előbb.

Botladozó léptekkel eljutottam a fürdőig. De valami hangokat hallottam.

-Jin-hyung, tudom, hogy kész vagy, de engedj beee!-Ütöttem az ajtót, de semmi. Csak elálltak a hangok. Biztos kiokádta a beleit. Annyira agyon itta magát, hogy elkezdett egy fát etettni tésztával, és ez volt az EAT Jin szpeciális kiadása.

-Hyuungg!!! Nem csak a szép pofid létezik a föld kerekségén!

Na mostmár elég volt belőle. Engem nem zavar, ha ő szarrá hányja magát, ameddig én zuhanyzok. Lényeg, hogy tiszta legyek végre. Megrántottam a kilincset. Hát ez bezárta. Faszomat belé mostmár.

-JIINN!!!

-MIVAANN??!!!

-Bazdmeg!-Arra kaptam észbe, hogy Jin áll mögöttem. De akkor meg melyik retardált nem enged be?!

-Naaa, nyugi baba. Már felrobbanok az ordíbálásodtól, szóval itt a kulcs hozzá. Szivesen.

Ennyivel le is lépett a legidősebb. Hála Istennek, bejuthatok. 

De én...nem ezt akartam. Soha...hogy mondhattam...

Csak Jimint láttam. A csempén ül, és valami gyógyszeres dobozt szorongat. Meg remeg. Meg zokog. Egy gondolatomba se került, hogy leroggyanjak mellé, és az arcát érintsem. Alig mert rám nézni a kisírt szemeivel...

-Jimin, ugye nem?-megfogtam a kezét, amely a nyugtatókat szorította.-Kérlek, mondd, hogy nem!- Megtört a hangom. Ahogy a könnyeim is elszabadultak.

-Nem mertem...nagyon sajnálom,-remegett a hangja, és alig volt hallható. De ezek a szavak után újra kitört belőle a zokogás. Beáztatták a csempét a forró könnyei.-Nem mertem!-ordította, majd hirtelen szégyenében lehajtotta a fejét. Már levegőt is alig kapott. De erőtlenül rám nézett.-Sajnálom, hogy megint csalódnod kellett bennem.

A szivem tört össze érte. Engem akart boldoggá tenni, úgy, hogy a saját életét elveszi? Pont ahogy írtam a szövegben. 

-Angyalom, nem!-szorosan átöleltem. Össze akartam tartani Jimint, akit én törtem így szét.

Egy ideig remegett, és kapkodta a levegőt a karjaim közt. Átázott a felsőm a könnyeitől. Az arcát a vállamba túrta. Gyengéden fogtam a fejét. 

-Jimin, kérlek bocsáss meg. Én sem fogtam fel, hogy valójában mit írok. Csak megalázv-

-Ezt beszéljük meg később...-motyogta.

Csend lett. Pár perc után viszont hallottam, hogy egyre hangosabban szuszog. Elaludt volna?

Átkaroltam a derekát és a lábait. Lassan befektettem az ágyába. Majdnem eldőltem vele, mert ahogy felálltam, megütött a pia.

Óvatosan bebújtam mellé a takaró alá. Már mély álomban volt. Képzelem, milyen állapotban volt idáig, hogy így elfáradt. 

A mellkasomhoz fordítottam a fejét, és próbáltam én is lenyugodni. Ahhoz képest, hogy mik történtek, már az érzés, hogy itt alszik velem, mindent megold. Főleg, hogy hogy alszik. Folyik a nyála a pólómra, és érzem a meleg légzését a bőrömön. Olyan kis gombóc mellettem...Nem is bírom abbahagyni a mosolygást.

Nem tudom, ő mennyire fog mosolyogni ha felébred, de ez van. Kellett nekem pont ebbe az édes mochiba beleszeretnem...