Se vele, se nélküle

#3

Azon a napon Pamacs volt az egyetlen vigaszom. Ákos teljesen eltűnt az életemből. Órákig, sőt, napokig sírtam, anyu, és a tesóm pedig úgy tettek, mintha ez teljesen okés lenne.
Elegem lett mindenkiből, mindenből körülöttem. Apukámról azt sem tudom, hol van, mit csinál, kivel él. Amikor én 3 éves voltam, a szüleim elváltak.
Pedig most nagy szükségem lenne rá...

❤-❤-❤-❤-❤-❤-❤-❤-❤-❤

Az Ákossal történtek óta eltelt több, mint két hónap. Augusztus van, forróság. 1 hét múlva sulikezdés, vagyis inkább gimi. Rettenetesen izgulok, izgatott vagyok. A Bartók konziba jelentkeztem, és szerencsére fel is vettek zongora szakra.
Arra gondoltam ezen a gyönyörű, augusztusi napon, hogy bemegyek kicsit a városba, és körülnézek.
Pamacsot is vittem magammal, sétálgattunk a dunaparton, bementünk a Deák térre, vettünk nagggyon fincsi fánkot, shoppingoltunk egyet, és még sorolhatnám.
Amikor a legfinomabb fánkot ettem a világon, és mentem előre, egyszercsak annyit vettem észre, hogy megbotlok , és egyenesen egy különös idegen karjai közt landolok.
1 perc néma csend közöttünk. Zöld szemein a napsugarak csillogtak, visszafogott mosolya pedig 1 másodperc töredéke alatt elbűvölt. Csak álltam előtte, egyik vállán az én kezem remegett, az ő keze pedig a derekamon pihent.
Amikor kezdtem magamhoz térni, végre kinyögtem azt a mondatot, amire már vagy egy órája várhatott:
-Annyira sajnálom, nem akartam, véletlen volt...
-Nem tudsz vigyázni? Legközelebb nézz már a lábad elé! -hangzott a válasz, amin igazán meglepődtem.
Majd a srác kikerült, ment tovább, én pedig csak meghökkenve álltam a Deák közepén. Milyen kedves fiú... Mindegyik ugyanolyan szemét. Kétszínű. Téves jeleket küldenek.
Ilyenek ezek a mai csávók...