Se vele, se nélküle

#4

Szeptember 1.
A legeslegeslegszörnyűbb dátum egy diák életében. Legalábbis annak biztos, aki nem friss gimnazista.
A konzi bejárata előtt álltam, azt hittem, megőrülök a kíváncsiságtól, úgyhogy betettem a lábam az épületbe. Amint beléptem, a hely azonnal elbűvölt. Megvolt az évnyitó, majd körbevezettek minket a suliban, illetve megkaptunk minden infót, az órarendet, az osztályfőnökünket, stb.
Délután 1-kor haza is engedtek minket, azonban azt kérték, jelentkezzünk be a zeneórákra. Miután ott is végeztem, úgy döntöttem, elmegyek valahová ebédelni.
Kifelé menet nem találtam a telefonomat, ezért gyorsan át kellett túrjam az egész táskámat. A benne lévő gyűrött kották, dalszövegek mind a földre hulltak. Hirtelen valaki odanyújtotta nekem őket.
-Ömm... Köszönöm szépen!- néztem fel a táskámból. A szívem hevesebben kalapált, ugyanis az illető nem volt ismeretlen.
-Úgy látom, szeretsz bénázni. Megbotlani, a földre ejteni dolgokat...
-Ajjh, már megint te!
-Igen, én. Akibe belebotlottál. Te is ide fogsz járni?- érdeklődött.
-Hát, úgy tűnik. -nevettem fel.
-Nos, és merre tartasz?
-Ebédelni. Éhen halok.
-Király! Én is! Akkor együtt megyünk.
-Szerintem inkább...- kezdtem volna, de félbeszakított.
-Csttt... Tudom, hogy szeretnéd, hogy veled menjek.
-Csak hiszed!
Nem, tulajdonképpen nem csak hitte. Jól tudta, és én is jól tudtam. Elvarázsolt. Teljesen. Az első pillanattól kezdve, amint megláttam.
-Jaj, be sem mutatkoztam. Balázs vagyok. És mi a te gyönyörűséges neved?
-Virág.
-Wow.
-Most meg mi van?
-Tényleg gyönyörű neved van.
-Köszi.
Ezek után pár percig csak némán vonultunk az utcán. A WestEnd-be mentünk kajálni. Érdekes útunk volt:
egy kisfiú leköpte balázst, egy kislány pedig mutogatott ránk az anyukájának, hogy milyen édes pár vagyunk. Erre felháborodottan közöltem a kislánnyal, hogy mi nem vagyunk egy pár, sőt, még csak barátok sem vagyunk.
Erre pedig Balázs háborodott fel. Szuper volt!
Amikor odaértünk, Balázs felajánlotta, hogy kifizeti az ebédem. Totál romi első randi. Vagy valami olyasmi.
-Hazakísérhetlek?
-Felőlem...
-Tudom, hogy akarod.
-Rendben. Kísérj, de messze lakom.
-Nem baj, max ott alszom nálatok.
-Idióta!
Erre mindketten felröhögtünk, és az összes ember aki aznap késő délután a metrón utazott, enyhén megbámult minket. Két néni össze is súgdolózott, hogy milyen korán kezdik a mai fiatalok. Erre is felháborodtam, és nyugodt hangnemben közöltem vele, hogy legyen szíves nem másokhoz hasonlítgatni. Az út többi részén Balázs elkérte a facebook nevem, a telefonszámon, megkérdezte, hogy vagyok fent Instagramon, Snapchaten, van-e Pinterestem, mi a hobbim, mivel szeretnék foglalkozni, ha felnövök, szeretnék-e gyereket (?), van-e tesóm, hogy hívják a szüleimet, és még vagy 1000 dolgot.
Amikor a házunkhoz értünk, valami olyan történt amire soha, de soha nem számítottam. Nyugi, nem csók.
Magával szembe fordított, és nyomott egy puszit az arcomra, közben azt suttogta:
-Jó éjt, aludj jól!
-Neked is!- mosolyogtam.
Még mindig kint álltam a ház előtt, és addig néztem utána, ameddig csak lehetett.
Ezen a napon kezdődött minden.