PagieCake Novellái

Éjszakai fogság...

A sötét éjszakában nyikorogva tárult ki egy ajtó, utat engedve a sötét és rendetlen szobába. Bucky körül kémlelt.
Nem tudott aludni, s ilyenkor megnyugvására szólgált ha körbejárhatta a bázist. Csak szívesen bizonyosodott meg a fennálló helyzet kinézetéről, s ha ellenséget nem talált ment vissza aludni. De mintha ebbben a szobában még nem járt volna ezen az éjjelen.
Belépett. A szobában lévő tárgyakból csak sötét árnyékokat észlelt, de még így is megállapította, hogy bizony nagy a rendetlenség.
Végighaladt a kacathalmazok között átívelő kis folyósókon, s már épp indult volna kifelé. De csak VOLNA.
Valami erősen meglökte jobbról. Pontosabban húzta balról, már maga sem tudta. Annyit vett észre, higy hirtelenjében a fémkeze odatapad valami hatalmas, hideg falhoz, a sötétben nem igazán látta.
Megpróbált elmozdulni, de az akciója lehetetlen küldetésnek bizonyult. Összeráncolta a homlokát.
Most van ellenség? Ha van, akkor mi az? Esetleg essen kétségbe? Vagy álljon itt reggelig?
Végül valami köztes állapot mellett döntött, s elkiáltotta magát.
- STEVE!
Pár másodpercre rá fény gyúlt a szobában, mire Bucky szabad kezével eltakarta a szemét. Ujjai között Samet látta meg.
- Sam?
- Mit kajabálsz itt éjszaka te ökör? - A fekete férfi nem volt jó kedvében. - Csihadj!
- Csihadnék, ha vissza tudnék menni a szobámba. - Vágott vissza Bucky.
Sam csodálkozva felvonta a szemöldökét, majd átverekedte magát a kacat tengeren. Hirtelen nem tudott mit kezdeni a helyzettel. A jelenettől nevethetnékje támadt.
- Hát barátom, úgy látom volt szerencséd közelebbi ismeretségbe kerülni Stark elektromágnesével...
Bucky megfordult. Igen, egészen pontosan egy mágnesen akadt fenn. Egy mágnesen!
- Basszus...
- Várj, ezt kirakom a Facebookra! - Sam előhalászta a telefonját. - Nézz szépen a kamerába!
- Meg ne merd tenni! - Fenyegetőzött a fogságba esett szuper katona. - Az Istenidet! STEVE!
Amerika csillagos hőse égnek álló hajjal bevonszolta magát a Stark laborba, s egyenesen a nem mindennapi jelenethez sétált.
-Igen?
- Steve, a jó ég áldjon meg! Nem látod hogy ez az izé elkapott?
- Mizé?
- Elektromágnes. - Javította ki őket Sam. - Vicces nem?
- Most, hogy mondod... - Steve kezdett magához térni. Szerinte is vicces volt a helyzet.
- Na! Csak akasszatok már le innen!!!- Bucky kezdett kifogyni a béketűrésből.
- Sajnálom, de nekem fogalmam sincs, hogy kell kikapcsolni ezt az izét.
- Nekem se igazán...
- Na ne szórakozzatok...
- Ki ne szórakozzon? - Lépett be az ajtnón Natasha. Haja kócos volt, Bucky pulcsiját és Clint papucsát viselte.
- Na, mivan?
- Barnes fennakadt egy mágnesen, amit nem tudunk kikapcsolni. - Vázolta a szitut Sam.
Bucky könyörögve pillantott körbe. Csak van egy kapcsoló ezen az izén. Vagy hívják ide Starkot.
- Hol van Howard fia? - Kérdezte.
- Tony? - Nézett fel Steve. - Épp bulizik valahol. Azt mondta hajnalig ne várjuk.
- Csodás...
Natasha félmosolyra húzta száját, majd odalépett a bajba jutott férfihez és csókot lehelt az arcára.
- Nem baj, akkor hajnalig itt alszunk, aztán Tony kikapcsolja a mágnest.
A többiek rábólintottak az ötletre, s elmentek párnákért és takarókért.
Bucky nem igazán volt abban a helyzetben, hogy aludjon, mivel a mágnes éppenséggel álló helyzetben kapta el, de jól esett neki társai tette.
Így aludtak el az este. Natasha kiharcolta magának az egyetlen fotelt, Sam valami robotnak a motorháztetején ágyazott meg, Steve a földön, Bucky meg hát függeszkedve várta a megmentőjét.

Reggel Tony Stark fáradtan lépett be laborja ajtaján, s igazán meglepő látványban volt része. A fél Bosszúálló csapat egymás hegyén, hátán alszik, Barnes pedig félálomban lógott a tegnap kinthagyott mágnesen.
Egy sóhajt követően elindult, hogy segítsen a helyzeten...