Ne fárassz!

~1~

Augusztus 31. Az évnyitónk napja, ami egyet jelentett. Megkezdődött az utolsó évem a fővárosi művészeti gimiben. Ha a terveim szerint halad minden, akkor félévkor mehetek felvételizni a bécsi egyetemre, ahol szintén zenetagozaton lennék. Az eredeti tervem ez volt. De az élet közbeszólt.

De előbb bemutatkozok. A nevem Boros Luca. Pesten élek és mindenem a zene. Főleg a komoly zene érdekel, szemben a húgommal, aki imádja a modernebb műfajokat. Eszter hatalmas rajongója az AK26-nak, amiért annak idején nem örültem. Minden nap maximum hangerőn hallgatta a szobájában, így nem sok időt hagyott nekem készülni a zeneóráimra. Ezzel még meg tudtam volna békélni, de a legjobb barátnőm is, Réka, szintén ezt hallgattatta velem, ha náluk voltam. Ki hitte volna, hogy a mély utálatból egy életre szóló szerelem fog kibontakozni. Na de térjünk vissza a történetünkhöz.

Gyanútlanul léptem át az iskola kapuit a húgom társaságában, akinek a zsebéből üvöltött a Kalasnyikov. Sajnos nem a fegyver. A "stílusos" belépőnkre mindenki felfigyelt ránk, így próbáltam kicsit lemaradni, mert még valaki azt hihette volna, hogy én is ezt hallgatom. Megigazítottam a sálamat és csak figyeltem, ahogy Eszti megy előre és nem törődve senki véleményével ordíttatja a zenét. Hirtelen egy hangos dudálás hallatszott a hátam mögül. Rékáék autója volt, így visszafordultam. Éppen egy fekete limuzin próbált leparkolni az iskola előtt, ami nem a legjobb ötletnek tűnt, mert nem volt elég hely. Réka mérgesen kiszállt az autóból és azonnal letámadta a limuzint.

- Te fogyatékos! Elfoglalod az egész utcát ezzel a retekkel. Legalább valami jó kis BMW lenne. Áh, nem! Ezzel a talicskával kell ide állni, de tényleg- elkezdte csapkodni az ablak üvegét, amire kiszállt egy nagydarab pasi. Sietve odamentem és lefogtam drága barátnőm kezeit.

- Szia Réka!- mondtam nevetve, majd a pasira nézek- Elnézést kérek. Fogyatékos szegény.

- Na!- játszotta a sértődöttséget Réka és csak elsétáltunk onnan, hogy ne égjünk be jobban- Mellesleg szia!

- Szia!- köszöntem neki ismét és bementünk az épületbe, ami vidám színekben pompázott, hogy szívesebben járjunk be.

- Nem tudod, hogy ki jött ezzel a talicskával?- kérdezte Réka.

- Őszintén? Fogalmam sincs- válaszoltam és bementünk a terembe, ahol mindenki vidáman köszöntött minket. Réka csak lepacsizott mindenkivel és mentünk is a szokásos helyünkre. Ő előre az ablakhoz, én pedig mellé, szembe a tanári asztallal. Az osztályfőnökünk betrappolt és a szakállát vakargatta.

- Mindenki azonnal vegye fel a székét és menjetek ki a focipályára- utasította, majd engedelmesen, bár duzzogva kivittük a székeket. Letettük a nekünk kijelölt helyre és már ültünk is le. Még nagy volt a nyüzsgés, így Rékához fordultam.

- Mondtam már, hogy utálom az osztályfőnökünket?- kérdeztem kicsit kiakadva.

- Fú te! Már felmondhatna- elkezdte csapkodni a térdét.

- Hát ez lenne a minimum. Akkor nem buktak volna olyan sokan matekból- sóhajtottam egy nagyot, amivel a bukott osztálytársaimra emlékeztem meg. Réka erre már nem tudott reagálni, mert az igazgatónő a mikrofon elé lépett.

- Kedves diákok, szülők és tanárok! Végre elérkezett az évnyitó napja. Remek évnek nézünk elébe, hiszen nagy változások fognak bekövetkezni- kezdett bele a beszédébe. Rékával unottan összenéztünk, de legbelül érdeklődtem- Az iskola túlzottan komolyan veszi a művészetek minden irányzatát- a kijelentésén meglepődtem, hiszen az iskolának pont ez volt a lényege. Az igazgatónő mögötti oszlopnál észrevettem egy alakot. Napszemüveg, sapka, szakáll és csupa tetoválás. Rémisztő látvány volt az én maradi ízlésemnek. Még egy testékszer és kirohantam volna az iskola területéről. A biztosítékot kicsapta, amikor kiderült, hogy ketten vannak. A másik is hasonlóan nézett ki, csak szakáll nélkül. De a szeme alatt ott ékeskedett egy csillag.

- Réka..- suttogtam a mellettem telefonozó lánynak.

- Mi az?- kérdezte, de nem tudtam elmondani, hogy szerintem betörtek a suliba, mert az igazgatónő megzavart.

- A tanulóink körében népszerű AK26 részt fog venni az iskolánk munkáiban. Név szerint Molnár Ádám és Molnár Miklós. Hogy kiket fognak tanítani, illetve hogy a fiatalemberek kiknél fognak lakni, azt most sorsoljuk ki. Felkérném az urakat, hogy segítsenek a sorsolásban- amint kimondta, a két alak lépett elő az oszlop mögül. Az egész iskola szinte egy emberként kezdett el ujjongani.

- Úr isten, Luca!- kezdett el csapkodni Réka. Én lesokkolva ültem a széken és próbáltam felfogni, hogy az igazgatónő pont idén találta ki ezt az egészet. A szakállas belenyúlt az egyik üvegbe, ami az állványra volt készítve. Abban voltak az osztályok. Ezt onnan tudtam, hogy a másikban több cetli volt, tele a tanulók neveivel.

- A szerencsés osztály a 12. évfolyam zene illetve tánc tagozata- mondta a mikrofonba, én pedig ijedten felnéztem.

- Ne! Azok mi vagyunk- háborodtam fel fojtott hangon.

- Azok mi vagyunk!- kiáltott fel Réka velem párhuzamosan, de az ő hangja vidámabban hangzott az enyémnél.

- Király!- kiáltott vissza a másik srác Rékának- De most tudni akarom, hogy kihez fogok kerülni- vigyorogva beletúrt a másik üvegbe. Kihúzott egy cetlit és kinyitotta- Biztató a név. Boros Luca.

- Na azt már nem!- felpattantam és odasétáltam az igazgatónőhöz- Elnézést. Nem lehetne újra húzni?

- Gratulálok Luca, te vagy a szerencsés- mondta az igazgatónő, mintha meg se hallotta volna. Közben a másik is húzott nevet.

- Ki az a Fülöp Réka?- kérdezte, ami után csak a legjobb barátnőm sikítását lehetett hallani. Egy pillanat alatt odarohant hozzám.

- Én vagyok- mondta hitetlenkedve.

- Remek! Réka, Luca, a ti feladatotok lesz az urakat körbevezetni és elszállásolni- mondta az igazgatónő.

- Király! Pont van egy szép nagy sátrunk, amit fel tudunk állítani az udvarunkban- mondtam komoly hangon, pedig vicceltem. A srác, aki engem húzott, kicsit rémülten nézett rám. Direkt nem mondtam neki, hogy nem gondoltam komolyan.

- Ne legyél gonosz- lökött meg egy kicsit Réka és mivel vissza kellett mennünk a helyünkre, el is indultunk. Én nem voltam valami boldog, ellentétben a barátnőmmel, akivel madarat lehetett volna fogatni. Az évnyitó után sietve vittem vissza a széket, hogy még időben beszélni tudjak az igazgatónővel. Bekopogtam az irodába és szerencsére egyedül volt.

- Segíthetek?- kérdezte egy nagy mosollyal az arcán.

- Igen. Ez az egész őrültség. A szüleim kitérnek a hitükből, ha ilyen alakot viszek haza- kezdtem bele, de leintett.

- Ne aggódj ez miatt Luca. A szüleid beleegyeztek és már a vendégszobát is előkészítették Molnár úrnak.

- Melyiknek is?

- Nekem- lépett be vidáman az említett személy- Molnár Miklós- mutatkozott be vigyorogva.

- Boros Luca- mondtam, majd sóhajtottam egy nagyot.

- Nem örülsz, hogy velem leszel majd egy házban?

- Hát... Nem!- mondtam és kikerülve őt, kisétáltam az ajtón. Ő csak fogta magát és követett.

- Most megyünk haza?- kérdezte egyre közelítve hozzám.

- Én megyek haza. Te menj a másik maffiaszökevénnyel.

- Maffiaszökevény? Ez tetszik. Akkor te Lucifer leszel.

- Jaj, ne fárassz!- sóhajtottam mérgesen.

- Az egy jó szám- röhögött. Én nem értettem, hogy mi olyan vicces. Ki hitte volna, hogy ez a kis beszélgetés mindennapossá válik majd.