Ne fárassz!

~5~

Az első osztályfőnökin bemutatkoztak Mikiék és közölték, hogy az órarend szerint negyedik órában találkozunk, ami ének. Ádám tartja nekünk a táncot, ami minden szaknak kötelező, mert nem volt tesink. Miközben elmondták, meg bemutatkoztunk, Rebeka folyamatosan a haját igazgatta és próbálta felhívni magára a figyelmet.

- Hallod ez kinek teszi a fejét?- fordult hozzám Réka.

- Nem tudom, de megfejelem, ha még egyszer hátra dobja a haját- válaszoltam.

- Hali csajok! Segítek rajtatok- húzta oda a padját hozzánk Gergő és az öngyujtóját Rebekához tartotta, hogy felgyújtsa a haját. Én nevetni kezdtem, ami feltűnt a ribinek és hátra fordult.

- Gergő drágám, te meg mit művelsz?- kérdezte szinte rikácsolva.

- Megmentem Lucáékat a hajadtól- válaszolta és meggyujtotta az öngyujtóját.

- Tanár úr! A Gergő nem bír magával- tette fel a kezét Rebeka. Gergő azonnal eltette és rám nézett.

- Én megpróbáltam- mondta, majd visszahúzta a padot a helyére, de a lehető leghangosabban.

- Gergő, Rebeka, kérem önöket, hogy az első napot bírják ki balhé nélkül- szólt rájuk az osztályfőnök.

- De tanci bá! Luca és Réka életveszélyben volt- tárta szét a karját.

- Szeretne távozni az óráról?- kérdezte az ofő.

- Aha- csillant fel a szeme Gergőnek és felkapta a cuccát. Az ajtóhoz rohant, ahol visszafordult és dobott egy puszit a teremben levő embereknek- Puszika népem!- kiáltotta, majd becsapta az ajtót.

- Imádom ezt a gyereket- mondta Réka nevetve.

- Én is- helyeseltem. A kis közjáték közben észre sem vettem, hogy Miki végig minket figyelt. Ez akkor esett le, amikor ránéztem.

- Hiro folyton engem néz- fordult felém Rebeka- Te együtt laksz vele. Nem baj, ha átmegyek délután?

- Bocsi, de nem engedek be minden ribancot. De megnézheted a házat, ahogy mi a kocsidat- mondtam, aminek az lett a hatása, hogy sértődötten előre fordult.

- Ezt még visszakapod Boros- morogta.

- Ez tetszett- vigyorodott el Réka és lepacsiztunk. Ekkor kicsengettek és az egész osztály letámadta Ádámékat. Mi ketten kimentünk és a folyosó végén az ablakban ülő Gergőhöz mentünk.

- Szia Geri!- köszöntem, de nem hallotta, mert be volt dugva a füle. Kivette a fülhallgatót és elmosolyodott.

- Beírt hiányzónak ez a faszszopó?- kérdezte a szokásos lazasággal.

- Nincs még napló, szóval nem- válaszoltam, majd felpattantam mellé az ablakba.

- Akkor jó. De hogy vagy? Hallottam Daniról.

- Hát... inkább hagyjuk. Tegnap egy órát bőgtem miatta. Annyira szörnyű, hogy ilyen fiatalon meghal valaki. Te tudod, mi történt?

- Állítólag baleset, de szerintem öngyilkos lett. A barátnője szakított vele és motorral kiment a kamion elé, de a családja azt mondja mindenkinek, hogy baleset volt.

- Jézusom!- könnyes szemekkel néztem fel rá és éreztem, hogy bármikor kitörhet belőlem.

- Jaaaj!- sóhajtott fel Réka és Gergő egyszerre és megöleltek. Abban a pillanatban sírva fakadtam. Jó, hogy ott voltak, mert nem látta más, hogy az iskolában nyilvánosan borultam ki. Becsengetésre sikerült összeszednem magam, de a szemeimen látszott, hogy mi történt. Miki mellett úgy mentem el, hogy fel se néztem rá, ami feltűnt neki.

- Luca- szólt utánam, de nem fordultam felé, csak a helyemre ültem. Akkor néztem rá és le is esett neki minden. Nem lepődtem meg azon, hogy szánakozva nézett. Elfordítottam a fejemet és a padra feküdtem. Réka mellettem ülve magyarázni kezdett.

- Az a hülye picsa! Rászállt Hirora- mondta, én pedig kicsit összehúztam magam.

- Lucaaaa!- kiabált Gergő az ajtóból. Felkaptam a fejemet és nagy szemekkel néztem a fiúra, aki idők közben a dráma tagozatosok jelmezeit lenyúlta, így szőke hercegként egy seprűnyélre erősített lófejjel a lába között nyargalt oda hozzám.

- Te meg mit csinálsz?- kérdeztem nevetve.

- Boldogságot hozok szívem hölgyének, aki igazából csak a legjobb barátom- válaszolta és egy virágkoszorút tett a fejemre.

- Gergő! Ezt az órát is kint akarod tölteni?- szólt rá az osztályfőnök.

- Bocsásson meg tanci bá, de ez a hölgy itt szomorú és meg akarom vígasztalni.

- Vígasztalja szünetben- vágta rá mérgesen. Végül Gergő csak leült a jelmezben a helyére. Viccesen nézett ki és a kedvem is jobb lett arra a kis időre. Mikor eltelt a két osztályfőnöki, jött az ebédszünet. Réka ment kajálni, én pedig az énekterembe. Nem volt ott senki, így kiélhettem minden bánatomat a zongorán. A billentyűk lenyomása közben halkan énekelni kezdtem, de már nem emlékszek rá, hogy melyik dal volt. Teljesen belefeledkeztem a zenébe, ahogy Miki is, amikor a szobámban zongorázott. Az arcomon lefolyt pár könnycsepp, amit egy meleg és lágy érintéssel letörölt egy kéz.

- Lucifer- suttogta a kézhez tartozó hang. Miki volt az, amit csak abból ismertem fel, ahogy megszólított.

- Miki...- suttogtam vissza és éreztem, hogy ismét sírva fakadok. Megállt a kezem a zongorán, majd felnéztem rá.

- Én miért nem tudlak megnevettetni? Mellettem mindig csak mérgelődsz, vagy sírsz. Azt akarom, hogy nevess. Miattam- mondta halkan és megsimította az arcomat. Nem mondtam erre semmit, csak elfordultam. Hirtelen megérintette az államat és maga felé fordította az arcomat, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Túl közel volt hozzám, így nem tudtam megakadályozni, hogy ne tegye meg, amit tervezett. Lassan közelebb hajolt és megcsókolt.