Ne fárassz!

~2~

Mivel az igazgatónő nem figyelt rám, kénytelen voltam magammal vinni. A húgom is csatlakozott hozzánk, aki izgatottan beszélgetni kezdett Mikivel. Én csendesen mentem elől és igyekeztem nem felrobbanni a méregtől. Pont ezt az évet kell elrontania az igazgatónőnek. Hátráltatni fognak a felvételire való felkészülésben.

- Luca, te nem csatlakozol a beszélgetésünkbe?- kérdezte Eszti, de csak hátranéztem a vállam felett. Az arckifejezésem mindent elárult.

- Ne erőltesd rá. Nem lehet mindenki olyan jó arc, mint te- mondta Miki a húgomnak, de csak azért, hogy engem cukkoljon. Unott sóhajtással előre fordultam és kizártam őket a fejemből és a hallójárataimból. Szerencsére tökéletesre fejlesztettem a fejben történő zenehallgatást, így elkezdtem Schubert egyik szonátáját hallgatni. A kezeim magam mellett voltak szorosan és sétálás közben a combomon játszottam, mintha zongora lenne. Már majdnem otthon voltunk, amikor rosszul léptem és a cipőm sarkát elengedte a ragasztást. Ezt követően kibicsaklott a bokám, de két erős kar megtartott, így elesni nem tudtam.

- Basszus- motyogtam halkan.

- Minden rendben?- kérdezte Miki, de még mindig engem tartott, hogy ne zuhanjak a földre. A hangja jobban kizökkentett a fejemben szóló zenéből, mint a majdnem esésem.

- Igen. Köszönöm!- mondtam és összeszedtem magam, hogy a lábamra állva bemenjek a házba. Hófehér két emeletes épület. Na jó, két és fél, mert tető helyett anya inkább medencét akart. Mivel megengedhettük magunknak a kivitelezését, apa megcsináltatta.

- Na, ez már valami- vigyorodott el Miki, mikor megpillantotta az otthonunkat- Van hely a garázsotokban az én kocsimnak is?

- Szerencséd van, mert még van- mondta Eszti és izgatottan elvitte a garázshoz. Én levettem a cipőmet és sietve követtem őket.

- Arról nem volt szó, hogy hozol ide kocsit is. Mondjuk téged se terveztünk be- mondtam miközben igyekeztem tartani velük a lépést.

- Nyugi Luca! Csak egy évig marad- amint kimondta Eszti, tudatosult bennem, hogy mibe rángattak bele.

- Rendben!- Miki elé léptem- Közlöm veled a szabályokat. Nem hozol ide drogot és kurvákat. A ruházatod legyen tisztességes. Nincs szakadt farmer és sapka. Ha részegen, vagy beszívva jössz haza, vedd úgy, hogy örökre halott vagy, mert megöllek. A hangos zenehallgatást csak Esztinek nézem el, mert őt szeretem. És előre szólok...

- Nyugi, anyu! Jó kisfiú leszek- mondta röhögve, ami miatt kicsit felkaptam a vizet.

- Luca, kérlek! Hiro jó ember- mondta Eszti és becibálta Mikit a garázsba.

- Ki az a Hiro?- kérdeztem értetlenkedve.

- Én!- mondta Miki és végigmérte a kocsinkat. Én a szememet forgatva a ház felé vettem az irányt. Még mindig nem hittem el ezt az egészet. Egy ilyen alak költözött be hozzánk és ez kiborított. Tiszta szívemből gyűlöltem a helyzetet. Ahogy beléptem az előszobába, azonnal megéreztem a friss kávé illatát, amire szükségem volt. Elindultam a konyhába, de az ajtóban anya megtámaszkodott egy hatalmas mosollyal az arcán.

- Végre megjöttetek. Hol van a kis vendég?- kérdezte izgatottan, de én csak felsóhajtottam.

- Eszti dicsekszik a kocsitokkal. A vendégünk pedig úgy néz ki, mint egy betörő- mondtam miközben a konyhában levettem egy bögrét.

- Ilyen kedves jelzőt sem használtak még rám- mondta Miki, aki idők közben bejött a házba.

- Na hát! Milyen helyes fiú- csapta össze anya a kezeit. Kidugtam a fejemet az ajtón és körbenéztem.

- Mi? Jött valaki?- kérdeztem, pedig tudtam, hogy Mikire céloz.

- Ez Hirora vonatkozott- mondta Eszti és leült a kanapéra.

- Ja? Hát.. Ízlések és pofonok- fintorogtam Mikire és visszatértem a kávém elkészítéséhez. Teljesen belemerültem, így észre sem vettem, hogy az ajtóból anya figyelt engem.

- Kicsim, én tudom, hogy hirtelen jött ez az egész, de szerintem pozitív hatása is lehet rád ez a fiú- mosolygott. Letettem a kanalat, amivel a cukrot adagoltam a bögrémbe, majd felé fordítottam a fejemet.

- Nekem semmi bajom nem lenne, ha nem a végzős évemet tennék tönkre. Pár hónap és felvételizek. Szerinted mennyi hátrányom lesz, ha vigyáznom kell egy nagyképű majomra, hallgatnom kell Eszti hülye zenéit és még időm is alig marad felkészülni?

- Ne így fogd fel. Tudod, ha nyitott vagy az újra, az megmutatja, hogy mennyi intelligencia van benned. 

- Mi? Ennek semmi értelme.

- Most még nincs. Engedd el magad és hagyd, hogy az élet sodorjon magával egy kicsit. Annyi mindenre mondasz nemet. Próbálj meg igent mondani- erre nem hagyta, hogy reagáljak, mert kisétált. Fejben próbáltam a helyére tenni ezt a beszélgetést, de nem ment. Egészen eddig arra tanított anya, hogy küzdjek az álmaimért. Az ablakba kiülve elkezdtem inni a kávémat. Anya szavai jártak a fejemben. Engedjem el magam és sodródjak az árral? Anya mikor lett ilyen laza?

- Luca! Estére rendelünk kaját- lépett be Eszti- Te mit kérsz?

- Ha onnan rendeltek, ahonnan szoktunk, akkor kukoricasalátát és sült csirkét.

- Oké!- mosolyogva odalépett hozzám- Hiro amúgy a te szobádban van.

- Mi?- leszálltam az ablakból és felrohantam a szobámba, ahol Miki éppen az ágyamon ült és a plüssmacimat tapogatta- Ez nem a te szobád.

- Tényleg? Pedig lehetne. Tök férfias ez a lila szőrmés tapéta- nevetve felállt és letette a macit.

- Illik a nagyképű bunkókhoz ez a szín- nevetve elsétáltam mellette és leültem a zongora elé- Kimennél? Szeretnék gyakorolni, amíg a húgom nem kezd zenét hallgatni.

- Maradok, te meg játssz csak- visszaült az ágyra és felém fordult.

- Rendben- sóhajtottam és felnyitottam a zongorát. Lágyan végigsimítottam a billentyűkön és elkezdtem játszani. Kivételesen nem komolyzenei művet játszottam, hanem az Anasztázia című meséből a "Volt egy régi december"-t. Minden energiámat beleadtam a játékba, de éreztem, hogy nem az igazi. Mikire pillantottam, aki mereven bámult engem. Egy kis haragot is vittem bele, így a dal kapott egy kevés életet is. Néha olyan haraggal ütöttem le a billentyűket, hogy még az arcomra is kiültek az érzelmeim. Igyekeztem kordában tartani az indulataimat, így a vége valamivel kellemesebbre sikerült.

- Hát ez szar volt- mondta őszintén Miki, amitől felkaptam a vizet.

- Hogy mondtad?

- Ne érts félre. Szép volt, de kár, hogy nem tudtál beleveszni a dalba- leült mellém és elkezdett játszani a kérdezésem nélkül. Nem tudom pontosan, hogy mit játszott, de látszott rajta, hogy élvezi is amit csinál. Tudtam, hogy ez hiányzik belőlem. Mármint az, hogy tiszta szívvel zenéljek és nem a betanult dallamokat adjam vissza a hangszereken. Cseppnyi irigységgel a szívemben figyeltem, ahogy lehunyt szemekkel zongorázik és szinte belefeledkezik. Egy könnycsepp gördült végig az arcán, amit nem törölt le, így nekem kellett, mert zavart. Ahogy hozzáértem az arcához, kinyitotta a szemét és egy újabb könnycsepp bukkant elő.

- Jól vagy?- kérdeztem halkan.

- Persze- elmosolyodott- Most te jössz.

- Most nincs kedvem.

- De van. Látom az arcodon.

- Nem látsz semmit! Ne fárassz!- sóhajtottam, ő pedig felállva elindult kifelé a szobámból.

- Az egy jó szám- visszanézett rám az ajtóból egy játékos mosollyal. Én értetlenül néztem rá, de éreztem, hogy egy mosoly akar kibontakozni az arcomon. Ezt viszont csak a szememben láthatta, mert az arcizmaimat nem hagytam ellazulni.