Ne fárassz!

~4~

Másnap reggel fáradtan és lehangolva keltem fel. Fájt mindenem, de főleg a fejem, mert álomba sírtam magam. Felvettem egy fekete farmert, hozzá egy világoskék hosszú ujjú pólót, hozzá pedig egy fekete sálat. Egyszerű volt, de a tükörbe nézve csinosnak hatott a szett. Kimentem a konyhába, ahol Eszti éppen Mikit fárasztotta az egyik ostoba történetével.

- Jó reggelt!- köszöntem kissé rekedt hangon, így megköszörültem a torkomat.

- Szia!- köszönt vissza a húgom és egy kedves mosolyt villantott felém. Éreztem, hogy egy kis szánalom vegyül a kedvességéhez, de ez nem érdekelt. Igyekeztem erős maradni annak ellenére, hogy előző nap Miki vállán sírtam majdnem egy órán keresztül. Megcsináltam magamnak a szokásos reggeli kávémat és kimentem a teraszra. Jó volt az idő, így nem fáztam még annak ellenére sem, hogy alig 6 óra múlt. Leültem és csak élveztem a számomra szomorú reggelt.

- Lucifer- lépett hozzám Miki. Fel sem kellett néznem, hogy tudjam, ki az.

- Mi az?

- Meghozták a kocsimat tegnap, szóval azzal mehetünk, ha gondolod- leült mellém és megsimította kicsit a karomat. Ezt a tettét nem tudtam hova tenni, így elhúzódtam az érintésétől.

- Rendben. Eszti is jön velünk?

- Azt mondta, hogy inkább gyalog megy, hogy a barátnőivel mehessen.

- Király! Akkor befér Réka meg a tesód.

- Ja, most hogy mondod, nem is tudom hol lakik. Addig kölcsönadom a kocsit, ha tudsz vezetni- a kijelentésére nagyot néztem.

- Van jogsim, de nem hiszem, hogy jó ötlet..

- Kevés embernek engedem meg, hogy vezesse az én kis drágámat. Nem utasíthatod vissza.

- Na jó!- kicsit elmosolyodva felnéztem rá miközben átadta a kulcsot- Vigyázni fogok rá.

- Ajánlom is- kacsintott. Gyorsan megittam a kávémat és felkaptam a táskát. Miki már a kocsinál volt a ház előtt. Ahogy ott támaszkodott és engem várt, kicsit zavarba hozott. Mielőtt bármit is észrevett volna, gyorsan beültem és már tettem is be a kulcsot, hogy elindítsam. Mellettem helyet foglalt és szó nélkül elindultunk Rékáékhoz. Nem laktak olyan messze, de ha időben végezni akartunk a körbevezetéssel, akkor mindenképpen kocsival kellett hogy menjünk.

- Mi az? Autód nincs?- szólt be Réka Mikinek, de csak nevettek mindketten.

- Hallod! Mit tettél az öcsémmel, hogy átadta a kormányt?- kérdezte Ádám.

- Semmit. Csak én tudom az utat, ő meg nem- vontam meg a vállamat egyszerűen.

- Ha te azt tudnád- kacsintott Miki Ádámra, ami engem kicsit zavarba hozott.

- Inkább csak menjünk- mondtam, mielőtt még kiakadtam volna. Elindultunk és végig az ment, hogy Réka és Miki veszekedett, hogy mit hallgassunk. Végül nem hallgattunk semmit, de cserébe Ádám elkezdett énekelni. Esztinek hála ismertem a dalt, így elkezdtem dúdolni.

- Na! Hallgatod a zenéinket?- kérdezte Ádám.

- A húgom hallgatja max hangerőn, szóval én is hallgatom- válaszoltam és a suli parkolójába bekanyarodtam.

- Akkor a húgod egy jó ember.

- Ezt inkább hagyjuk- sóhajtott Miki- Az a csaj akkora rajongó, hogy hihetetlen. Bementem a szobájába és az összes falon mi voltunk. Mint valami rossz horrorfilm.

- Vannak bajok- mondtam nevetve és kiszálltunk. Réka azonnal odalépett hozzám és megölelt.

- Sajnálom a Danis dolgot. Jók lettetek volna együtt- mondta, amivel hirtelen minden életkedvem elszállt.

- Hagyd csak. Én voltam hülye, hogy nem mondtam el neki- nyeltem egyet és inkább mentünk körbenézni a suli épületében. Végigvittük a fiúkat a termeken, a tanárin, az igazgatóin, majd az udvaron. Az ebédlő és a tornaterem még zárva voltak, így oda nem tudtunk bemenni. Mivel az udvaron voltunk, úgy gondoltam, hogy ott megvárjuk, hogy legyen egy kis élet az iskola területén. Egy fa alatti padon ültünk és csak nézelődtünk.

- Szerettek amúgy ide járni?- kérdezte Ádám, mert kínosnak érezte a csendet.

- Én csak a társaság miatt jövök- mondta a lehető legőszintébben Réka.

- Én nagyon szeretek ide járni. Főleg, hogy azt tanulom, amivel foglalkozni szeretnék a későbbiekben- mondtam, majd Mikire néztem, mert érdekelt a reakciója. Csak egy féloldalas mosolyt engedett el, amivel mindent elárult.

- Az fasza. Én utáltam iskolába járni- mondta Ádám, de nem figyeltem rá. Lassan ideje volt visszamennünk az épületbe, hogy a fiúk fel tudjanak készülni. Három osztályfőnökivel kezdtünk, így volt rá idejük. Bekísértük őket a tanáriba és mentünk is a termünkhöz. Réka elmesélte, hogy Ádámmal miket csináltak. Hát mást nem is vártam. Réka leültette szegényt és órákon keresztül azzal szenvedtek, hogy lerajzolja. A rajz amúgy nagyon jó lett, mert Réka remek érzékkel bánt a grafittal. A teremben leültünk a szokásos helyünkre és próbáltunk ráhangolódni az iskola első napjára.

- Hali!- lépett a padunkhoz Rebeka. A haja szögegyenesre vasalva omlott a vállára le egészen a derekáig. A feje tetején egy napszemüveg ékeskedett, ami szinte azt üvöltötte az ember képébe, hogy drága volt. Az arcát teljesen elfedte a smink, ami mondjuk nem segített rajta. Tipikus gazdag végzős ribanc. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy utáltuk őt. Egy "véletlen" mozdulattal a padon landolt az új kocsijának a kulcsa. BMW. Réka szeme felcsillant- Hupszika..- nyögött fel unottan és felvette a kulcsot- Apa meglepett szülinapomkor egy kocsival. Ha gondoljátok, megnézhetitek. De nem ülhettek be, mert nem vagytok arra méltók.

- Persze, mert mi nem akarunk lefeküdni veled- vágtam vissza, amin felhúzta az orrát és leült az előttünk levő padba. Rékával összenéztünk és a tekintetünk mindent elárult. Olyan szokásos "ekkora ribancot még nem hordott hátán a föld" nézésünk volt, ami igaz.

- Jó reggelt!- trappolt be az osztályfőnök, mögötte pedig Ádám és Miki.

- Jézusom! Hiro!- sikított Rebeka és azonnal igazgatni kezdte a sminkjét, a haját, meg a melleit. Az utóbbit nem akartam látni. Miki felénk nézett, de rám és nem Rebekára.

- Szia Luca!- intett Miki, ami miatt az egész osztály rám nézett. Igen! Még a ribi is. Elég ideges lettem és zavaromban a pad alá süllyedtem egy kicsit.