A parancs kötelez /felfüggesztve/

Untitled Part 1

-Eren, utálsz engem?-tette fel kérdését a hadnagy, ami hallatán igencsak kikerekedett a szemem. Nem értettem miért kérdezte ezt. Behivatott magához engem, csupán ezért a kérdésért? Mégis mi jár a fejében?

-Öhm...Nem igazán. Miért?-kérdeztem vissza kicsitfélszegen, mert ahogy ismerem nem fog kielégítő választ adni.

-Csak tudni szerettem volna, hogy az emberiség egyettlen reménye hogy vélekedik rólam. Mikor a tárgyaláson voltunk, az emberek féltek tőled csak mert titánná tudsz alakulni. Még fegyvert is fogtak rád-oh igen, kristály tisztán emlékszem rá! Ha rágondolok, még a mai napig is fáj tőle az arcom. A fogam pár óra múlva visszanőtt, de nem ugyanolyan mint előtte. De mégsem éreztem haragot vagy utálatot, Mikasa annál inkább. Ha Armin nem fogja le, nem is tudom mi lett volna.

-Igen...-tettem tarkómra a kezem és zavartan vakargattam-De az már a múlt...-mondtam megkönnyebülve.

-Naív vagy, Eren. Az emberek nem bíznak benned, viselkedj is bárhogy. Nincs olyan, akinek ne veszett volna oda valami fontos, és te pontosan olyan vagy mint azok, akik ezt elvették-mint mindig, hangja most is szinte megfagyasztotta a levegőt. Minden mondata tekintélyt parancsolt. Nem lehetett nem komolyan venni.

-De...hadnagy, maga is tudja jól, hogy az apám műve ez az egész-ökölbe szorítottam a kezem és félrepillantottam. Egyszerűen nem tudtam tovább a szemébe nézni. Nem akarok erről beszélni, miért hoz fel ilyeneket?

-Csak azt akartam mondani, hogy hiába bizalmatlanok veled szemben az emberek, a felderítő egység a családod. És mi bízunk benned.

-H-hadnagy...Mire megy ki ez az egész?-most már tényleg össze voltam zavarodva.

-Tudod, mostanában elég lehangolt voltál. Nem volt semmihez kedved...Ez csökkenti a munkavégzésed és a hasznavehetőséged. Létfontosságú szereped van, de ez nem azt jelenti, hogy lustálkodhatsz, szóval irány takarítani!-parancsolt rám, mire kikerekedtek a szemeim.

-HEEEEEEE?! De miért?!

-Talán ellenvetése van, katona?-közelebb lépkedett hozzám, megragadta kabátomat és lehúzott magához. A dermesztő tekintete nem engedte, hogy ellenkezz, szóval én sem tettem.

-S-s-semmi....N-nem mondtam semmit-mondtam elcsukló hangon. Pár perces csönd uralkodott el a helyiségnen, ahol csak én voltam, meg a hadnagy. Nagyot nyeltem, majd szóta nyitottam a szám-M-most már mehetek? Így nem tudok csinálni semmit-mondtam utlva rá, hogy elengedhetne.

-Mehetsz-elengedte kabátomat, majd elfordította a fejét, de szemével csak engem nézett. Úgy mért végig, hogy esküszöm zavarba jöttem.

Hátat fordítottam neki, és kifelé vettem az irányt, de az ajtóhoz érkezve megálltam, majd átnézve vállam felett megszólaltam-Hadnagy...-olyan vágyakozva néztem rá, hogy ha valami külső szemlélő látta volna ezt, biztos hogy csúnyán elferdíti magában a valóságot-Maga utál engem?-kicsit féltem attól, hogy mit válaszol, bár már úgy is mindegy.

-Nem utállak, mert hasznos vagy-kicsit várni kellett ugyan a válaszát, de egyáltalán nem voltam vele elégedett.

-Oh...értem...További jó munkát-intettem egyet, majd kiléptem az ajtón és becsuktam. Szóval ez a helyzet...Csak azért hívott be, és mondott furcsa dolgokat, mert azt akarta hogy jobban dolgozzak. És én még egy percre azt gondoltam, hogy kedvel.

---------------------------

-Ah...Hadnagy....mit csinál?-kérdeztem kéjes sóhajjal az felettem tornyosulótól.

-Eren...Maradj csöndben, jó? Ez parancs-mondta halkan fülembe suttogva szavait.

-I-igenis....-a parancs ellenére, hangosan lihegtem és levegő után kapkodtam. A hadnagy lágyan ajkaimnak préselte a sajátját, majd bebocsájtást adtam neki, s nyelvével lassan körültáncolta az enyémet. Puha volt, nyirkos és felemelő.

Kezével nyakamat simogatta, majd lassan lejebb vándolot mellkasomhoz, mire belenyögtem csókunkba és akaratom ellenére is vörösebb lett az arcom.

-Hé, Eren-lassan elhajolt tőlem, majd megragadta az ingemet-ami már félig ki volt gombolva-és erősen szorítani kezdte.

-Mi...az?-vontam kérdőre, mert azt akartam, hogy folytassa amit csinál.

Kezét ingemről nyakamra csúsztatta, majd erősen szorítani kezdte és úgy nézett rám, mint egy alávaló gyilkosra.

-A szörnyeket el kell pusztítani. Az a sok ember...mind a fajtád hibájából lett oda-nyakamon keresztül az ágynak nyomott, mire én levegő után kapkodtam.

Az ágy mellől felvette a 3D manőver felszerelés kard hozzátartozóját, majd felém emelte. Kékes szürkés szemei mint mindig, most is megfagyasztották a légkört. Kétségbeesetten próbálltam ledobni magamról, mire ő az éles kardot egyenesen szívembe szúrta.

-----------------------------

Ijedten ültem fel az ágyról, olyan lendülettel, hogy le is estem róla, mit egy nagy koppanás követett. Amint megéreztem a padló hideg és kemény tapintását, egy párna repült az arcomba

-Az isten verjen meg Eren! Mit ordítozol már kora reggel?!-ismerős hang volt ez, nem sokan voltak akik így beszéltek velem. Csak is Jean lehetett.

-Pofád lapos Jean! Igazán kelthettél volna-torkoltam le, hisz igazam volt.

-Srácok...hagyjátok már abba. A végén még miattatok szidnak le!-szólt bele a beszélgetésbe Connie.

-Ezt ne nekem mond, az a ló pofájú kezdett el hepciáskodni-forgattam szemeimet, közben feltápászkodtam a padlóról.

-De te üvöltöztél álmodban mint valami félőrült-mondta Jean ingerülten.

-Connie igazat beszél. Fogjátok be mind a ketten-szólt közbe hűvösen Reiner-Inkább Eren, te öltözz fel és húzás kifele! Sok dolgunk van-parancsolt rám, mire én behúztam a nyakam.

-Oké-oké...-sóhajtottam egyet, majd a ruháimhoz fáradtam és felkaptam őket. Na jó, nem csak "felkaptam" mert elég nehéz felvenni a szíjakat. Nem is értem minek ma is hordani, mikor nem megyünk a falon kívülre , de még gyakorlatozni sem fogunk.

Miközben a lovakat csutakoltam, elagyaltam rajta, hogy mégis mi lehetett ez az álom....De mikor azon az "erotikus" jeleneten gondolkodtam, azonnal belevörösödött az arcom, de szerencsére csak nagyon minimálisan.

-Hé, Eren...neked vörös az arcod, csak nem lázas vagy?!-szólalt meg aggódva Armin. Komolyan, Mikasa után ő a harmadik anyám.

-Am...Nem, csak kicsit meleg van...-nevettem kínosan.

-Igazad lehet...vigyázz magadra! Ne legyél sokat napos helyen.

-Könyörgöm, egy istállóban vagyok...Ne játszd már az anyukát!-morogtam dühösen, tovább csutakolva a lovamat.

Vajon mi lehet a tudalattimban, hogy ilyesmiket álmodok?...Levi hadnagy világosan megmondta, hogy amíg hasznomat veszi nincs baj, legalábbis utalt rá. Valahogy mégsem tudok neki hinni.

Nya helóka emberek :3 mivel már csak 1 hónap az AOT 2. évadának megjelenéséig, gondoltam írok egy ilyen kis szösszenetet, amit majd egy másik részben be is fejezek. A másik motivációm az volt, hogy nemrégiben olvastam egy olyan fanfictiont, amiben a karakterek teljesen eltértek a SAJÁT személyiségüktől. Levi volt az uke és elpirult, meg durcás volt...el tudjátok ti ezt egyáltalán képzelni?! Nekem nehezemre esik. Mindenesetre, remélem jól szórakoztál, te, igen te, kedves olvasó ^^