A parancs kötelez /felfüggesztve/

Untitled Part 2

-Rendben emberek, elmehetnek. Nincs több mondanivalóm-bólintott egyet Erwin, majd felállt a székéből. A többiek is így tettek. Mindenki ment vissza a dolgára.

-Eren, biztos hogy te is jönni akarsz?-lépkedett oda hozzám Mikasa. Egy megbeszélést tartottunk arról, hogy legközelebb kik fognak a falon kívülre menni. Én önként vállalkoztam, mert már nem bírom ezt a folyamatos takarítást meg papírmunkát. Titánokat akarok ölni!

-Természetesen. Kint van a helyem, hisz hogy fogom megölni az összes óriást, ha nem vagyok ott?! Ha más teszi, nem teljes a bosszú-elszántan néztem magam elé, kezemet ökölbe szorítva.

-Akkor én is megyek veled!-emelte fel hirtelen a hangját. Mintha izgatott lenne.

-Nincs szügségem rá, hogy velem gyere. Csak is akkor tarts velünk, ha te akarod-jól tudom milyen védelmező típus, de leszokhatna róla. Nem vagyok se a testvére, se a gyereke.

-De...Eren...-mondta kicsit elkeseredve.

-Semmi de! Mikasa...bízz bennem. Minden rendben lesz-egy mosollyal arcomon vállára helyeztem a kezem.

-Értettem...nem megyek...itt is szügség van rám-monta beletörődve. Szóval tényleg nem akart jönni...Kedves tőle hogy miattam kimenne, de nem akarom hogy baja essen.

-Jól van...-veregettem meg vállát-Akkor gyere, keressük meg Armint, mert ahogy  látom ő hamar elviharzott-kicsit körülnéztem, és csakugyan nem láttam semerre. Talán visszament a szállásra olvasni...Mindig ezt csinálja...nem is értem honnan szedi a könyveket.

Egy kósza pillantást vetettem a parancsnokra, aki épp Erwinnel beszélgetett. Feltehetőleg átbeszélik a stratégiát. Azóta mióta behívatott nem is nagyon láttam. Nem tudom miért, de rossz érzéssel tölt el, hogy keveset látom. Mondjuk már kicsi gyerekként is rajongtam érte, szóval hálát kéne adnom a teremtőnek, amiért szót is válthatok vele, de ennyi nem elég. Szeretném, ha több időt töltenénk együtt.

-Hé Sasha, biztos, hogy ez jó ötlet?

-Nyugi Connie! Te eltereled a bentlévők figyelmét, én pedig beosonok!

-De ebből nagyon nagy bajunk is lehet...

-Ha nem szúrod el, akkor nem!

Sasha és Connie...már megint ételt akarnak lopni az éléskamrából. Mindig lebuknak, de soha nem tanulnak belőle. Mondjuk Connie legalább már próbálja tűrtőztetni magát, de Sasha semmit sem változik. Viszont jó látni, hogy az emberek így fel tudnak oldódani. Rengeteg embert vesztettünk már el...Talán a hadnagy is ez miatt olyan amilyen. Túl sok rossz érte már az életében.  

Szépen visszatértünk a szálásra, közben eléggé besötétedett. Erwin későre tette a megbeszélést. Nem biztos hogy ez olyan jó ötlet volt.

Ahogy gondoltam, Armin ott ült az ágyán és olvasott. Mikasa természetesen már levált tőlem, mert a fiúknak és a lányoknak külön helyüj van.

-Oh, Eren-fordult felém Armin, mikor meghallotta lépteimet. Gyorsan felpattant az ágyáról és oda futott hozzám, majd kinyitotta előttem a könyvet. Egy képet láttam, mellette szöveggel. A képen egy falu volt, és mellette egy erdő. Gyerekek és felnőttek voltak rajta, és mind nagyon boldognak látszottak.

-Ha nem lennének óriások, akkor mi is ilyen helyeken élhetnénk. Az erdő mellett, kint...A falakon túl-ahogy beszélt, hangja egyre inkább szomorkásabb lett. Rossz volt hallani.

-Ne aggódj...egy nap majd így fognak élni az emberek...Békében, óriások nélkül-szép álom volt, de ez nem olyan könnyű mint ahogy hangzik.