A parancs kötelez /felfüggesztve/

Amúgy csak lusta vagyok nevet adni ;-;

-Szóval? Mi olyan fontos hogy így betörtél hozzám négyszemű?-néha irigylem hogy a hadnagy ennyire közvetlenül beszél másokkal. (oh ;-; imádom a káromkodásokat amik a magában elhangzanak)

-Csak annyit szerettem volna, hogy ezeket a papírokat intézd el-mondta továbbra is mosolyogva-Na meg...kicsit később szeretnék veled beszélni-hátat fordított, de mielőtt kiment volna az ajtón válla felett rám pillantott, ami kicsit meglepett. Talán nem akarja hogy halljam a beszélgetésüket?...

-Eren, később majd befejezzük amit elkezdtünk, de most kérlek távozz, mert ha itt vagy nem tudok koncentrálni-e-ezt most hogy kellene értenem?! Nem tud koncentrálni? De hát ő Levi hadnagy, az emberiség legerősebb férfija...és én visszatartom őt....Áhhhh! Így elég kellemetlenül érzem magam.

A parancsnak eleget téve, kimentem és bezártam az ajtót, de nem bírtam eltávolodni tőle. Csak támasztottam a hátam az ajtónak, és egyre lejjebb csúsztam, míg földet nem értem. Fejemet lehajtottam és kezeimet tarkómnál összefontam. Lábaimat kicsit széttettem hogy kényelmesen üljek. 

Hirtelen azt vettem észre, hogy valami a padlóra csöppen. Oh ne! A hadnagy ezért megöl! Így is néha hanyag munkát végzek, most meg összepiszkolom neki...a padlót....

Arcomhoz nyúlta, mert mintha viszketett volna, és akkor vettem észre hogy a nedvesség a szemeimből jött, és azért viszketett az arcom mert a könny száradt fel rajta.

Ezek...öröm könnyek? Egy apró kuncogást engedtem meg magamnak, majd kicsit nehézkesen, de felálltam. Nagy levegőt vettem, majd szaladtam, hogy elmondjam az eseményeket Arminnak, hisz ő az egyetlen akivel erről tudok beszélni. Mikasa...vele mostanában nagyon távolságtartó vagyok, de csak mert pontosan tudom hogy kiszagolná az érzéseimet és nem tudom hogy viselné. Amúgy is utálja a hadnagyot bizonyos okok miatt.

-Armin! Merre vagy?!-rontottam be a szobánkba, majd nagy meglepetésemre Armin ott ült az ágyán és hangomra azonnal odakapta a fejét.

-Eren...itt vagyok...-kuncogta el magát-Miért keresel?

-Én és a hadnagy....a hadnagy olyan félreérthető dolgot csinált velem és...és-hadartam össze vissza.

-Figyelj...ülj le ide, és mond el mi volt. Nyugodj le, mert így nem fog menni-sóhajtott fel.

Így is tettem. Leültem mellé, és elmeséltem mindent, az elméletemet is arról hogy Hanji nem akarja hogy halljam amit a hadnaggyal beszélnek majd.

-Oh Eren...szerintem a hadnagy kezdi kimutatni az érzéseit, vagy valami hasonló. Ami meg Hanji-t illeti...már régóta ismerik egymást, és nem hiszem hogy pont rólad akarna beszélni. Sok dolog folyik a háttérben, amiről mi semmit sem tudunk. Lehet hogy a titánokkal kapcsolatban vannak új információi vagy ilyesmi...tudod hogy milyen.

-De akkor azonnal elmondta volna...nem?

-Lehet hogy próbált tapintatos lenni, és nem zavarni titeket-volt logika abban amit Armin mondott...lassan már azt érzem hogy körülöttem forog a világ.

-Igazad van...ah...olyan boldog vagyok, hogy elmondtam valakinek, és az a valaki te voltál. A te tanácsaid nélkül biztos tiszta idióta lennék-nevettem el magam.

-Én is örülök neki, hogy elmondtad nekem. Sokat jelent, hogy ennyire bízol bennem-a végére mintha kicsit megcsuklott volna a hangja. 

-Egy ideje gondolkodtam már rajta, de...tényleg...nem hiszem hogy csak könyvekből ennyi dolgot lehetne tudni. Talán te is éreztél már hasonlót?

-A mi világunkban az, hogy romantikus érzelmeket táplálsz egy veled azonos neművel nem teljesen ismeretlen, de ha valakinek vannak is ilyen érzései azok elfojtsák magukban, ezért keveset lehet tudni az ilyesmiről. Mondhatni...természet ellenes.