A kísérlet (+18)

A potyautas

Bár elsőre nem gondolta volna, de Sam-nek alaposan meggyűlt a baja az új technikával. Az ágyában fekve céltalanul böködte a táblagépen megjelenő ikonokat és keresgélt a menük között. Rengeteg ismeretlen kifejezéssel és beállítási lehetőséggel találkozott. Azonban órákba tellett, mire elfogadta, hogy ide bizony segítség kell. Régen ő volt az, aki mindent beállított otthon, oda volt az újdonságokért, ha a környezetében valaki valamihez nem értett számítógép ügyben, hozzá fordult segítségért. Most viszont teljesen tehetetlennek érezte magát. Elismerve a huszonkettedik századi technikával szembeni vereségét felkelt az ágyból és Caleb kabinja felé indult. Az ajtón kopogtatva Caleb a túloldalról tompa kiáltással jelezte Sam-nek, hogy bemehet. Belépve Sam egy jóval nagyobb szobában találta magát, mint az övé, látszott, hogy a helység egybe volt nyitva a szomszédossal. Mindenfelé eldobált szennyes ruhák és gépalkatrészek hevertek. A szoba egyik felében nem volt más, csak egy földre fektetett matrac és pár fiókos szekrény, melyekből néhány szemmel láthatóan nem tudott becsukódni a belegyömöszölt gyűrött ruhák miatt. A másik felében egy hosszú asztal volt, tele érdekesen kinéző alaplapszerű tárgyakkal és szerszámokkal. Sam az egyik sarokban ült, kezében egy táblával, néha fel-fel nézett az előtte lévő falnak támasztott régi LCD képernyőkre. Sam körbe nézett és csak ámult a látványtól. A tökéletes férfi-barlang, gondolta.

– Hű, már értem miért nem látlak kint túl sűrűn. ­– nézelődött körbe izgatottan Sam.
– Próbálj meg nem hozzányúlni a cuccaimhoz. Van olyan, amin épp fontos dolgok futnak. – mondta Caleb fel sem emelve fejét.
– Eszem ágában sem volt, nem is azért jöttem. – távolodott el Sam az egyik szerkezettől amit éppen megcsodált. – Kara azt mondta, ha kérdésem lenne a táblával kapcsolatban, hozzád jöjjek. A technikai tudásom egy kissé elavult, az alapok ahogy észrevettem ugyanazok, de a beállításokban sok a számomra ismeretlen rész. Rágugliztam volna, de eszembe jutott, hogy az űrben valószínűleg nincs internet, szóval... – ült a sarokba Caleb mellé.
– Ki mondta, hogy nincs? Csak be kell állítani. Add ide. – kapta ki kezéből a vadi új gépet Caleb.
– Na várjunk csak egy pillanatot, azt mondod van Internet a hajón? És mekkora a ping? Háromszáz ezer év? – nézett értetlenül Sam a hír hallatán.
– Elég sokáig lehettél lefagyasztva. – jegyezte meg Caleb, miközben a Sam számára érthetetlen menük közt navigált.
– Nem is sejted, milyen sokáig. – szólt Sam és érdeklődő pillantásokat vetett a monitorra.
– QLINK-nek hívják, a kvantumösszefonódás az alapja. – mondta Caleb egy hangyányit lesajnáló hangon.
– Kvantum-összefonódás? De ahhoz nem kell valamilyen fizikai kapcsolat is, hogy kommunikálni tudjanak? – kérdezte Sam, ezen egy kissé meglepődött Caleb, látszott rajta, hogy nem várt volna ilyesmit tőle.
– Az a kvantum-teleportáció, ne keverd. De nem áll tőle messze. – felelt Caleb.
– Akkor mégis hogy működik? – faggatta tovább Sam.
– Mennyire vagy járatos a húr-elméletben? – hagyta abba egy pillanatra Caleb a táblán való ügyködést, és Sam-re nézett.
– Csak felületesen vettük fizika fakton. – vallotta be Sam.
– Akkor inkább keress rá neten, szóban hosszú lenne elmagyarázni. – fejezte be az utolsó simításokat Caleb, majd Sam ölébe nyomta a táblát.
– Én ráérek, ha te is. – szólt Sam és addig nézett farkasszemet Calebbel, ameddig bele nem ment a dologba.
– Rendben, legyen. Nagyon leegyszerűsítve annyi történik, létezik egy anyag, aminek az egyik részecskéjét kettéosztják és bármi is történik az egyik felével, akármilyen távolságban is legyen a kettő egymástól, ugyanazt fogja csinálni a másik fele is, egyszerre. – mondta Caleb és a mondóka végén ismét kezébe vette saját táblagépét, majd folytatta eddigi munkáját.
– És mi annak az anyagnak a neve? – nézett furán Sam.
– Mindent tőlem akarsz megtudni? Ott a táblagép, keress rá. – förmedt rá ingerülten Caleb.
– Nem vagy túl barátságos a kezdőkkel... – húzódott kicsit messzebb Sam.
– Boccs, csak nem a legjobb pillanatban találtál meg. – sóhajtott fel Caleb.
– Mi a baj? – kérdezte Sam.
– Bonyolult. Amúgy sem beszélhetek róla, apám kérése. – temetkezett vissza ismét tennivalói közé Caleb.
– Ki az apád? Ah, hülye vagyok, a kapitány. És gondolom Kara az édesanyád. – gondolta végig hangosan Sam.
– Nem, dehogy. Ő meghalt, mikor 7 voltam. – mondta együgyűen Caleb.
– Részvétem.
– Már nem most volt. Még a háború alatt ölték meg a krillek, a családból már csak apám maradt és én.
– Biztos nehéz lehet. Nekem gőzöm sincs mi lehet most a szüleimmel... – kezdett bele Sam, de Caleb félbe szakította.
– Nézd, két dolog létezik, amit mindennél jobban utálok. Az egyik a small-talk, a másik a lelkizés. Ha nincs több kérdésed, hagyj magamra. – mordult rá ingerülten Caleb, mire Sam felállt a sarokból.
– Értem, oké, itt sem vagyok. Azért köszi a segítséget. – szólt Sam és az ajtó felé oldalgott.
– Ne fáradj. – mondta Caleb ismét a táblagépe mögé bújva.