A kísérlet (+18)

Elrabolva

– Ne mozogj, különben nem lesz egyenletes. ­– intette nyugalomra Kara Sam-et, ahogyan lassan, centiről centire haladva egy lézeres eszközzel eltávolította a tetoválásokat a bőréről a gyengélkedőn.

– De éget mint az állat... –panaszkodott Sam, és nézte ahogy apránként minden jele eltűnik a testét szinte teljesen befedő csíkoknak.
– A festékanyag bőrből való eltávolítása sosem kellemes érzés, de nálad legalább a gyógyulásra szánt időt megspórolhatjuk. –mosolygott rá Kara és az utolsó simításoknak látott neki.
– Lehet, hogy kellett volna róluk fotót csinálni? Ki tudja, mikor lett volna rájuk szükség a jövőben? –kérdezte aggódva Sam.
– Nyugi, a testeden lévő jelek csupán markerek voltak, ez klónozásnál bevett szokás. – nyugtatta meg Kara.
– Honnan tudsz ennyit a klónokról? – érdeklődött Sam.
– Egy ideig én is egy hasonló laborban dolgoztam. Csak ott főleg állatkísérleteket folytattunk. – mondta Kara.
– Azt hittem a klónozás tilos. Volt is az az egyezmény... – gondolkozott Sam, de nem jutott eszébe a neve.
– Az emberi jogokról és a biomedicináról szóló 1997-es egyezmény. – fejezte be Sam mondatát Kara. – Az óta már több is volt, de a háborúban sok minden átértékelődött. Az orvosi etika háttérbe szorult, ahogyan az emberiség kétségbe esve kereste a krillek ellenszerét. –mondta.
– Miért támadtak ránk? – kérdezte Sam.
– Ki tudja, talán félre értettek minket, vagy lehet hogy csak le akarták igázni a fajunkat. Az okokra senki sem volt kíváncsi és mióta mind eltűntek a mély űrben, teljesen lényegtelenné vált. –felelt Kara.
– Engem azért érdekelne. –gondolkozott el Sam.
– Kérdezd meg Martínezéket, ők biztos többet tudnának mondani erről. – adta az ötletet Kara.
– Voltak más idegen fajok is, amikkel találkoztunk már? –tudakolódzott tovább Sam.
– Értelmesekkel nem. Néhány bolygón előfordultak különböző állatok, de semmi eget rengetőre nem kell gondolni. A nagyrészük baktérium és egyéb mikroorganizmusok. Az orvostudományban sokat segítettek a betegségek legyőzésénél. De volt pár nagyobb testű állat is, van olyan is amelyiket tenyészteni kezdték egyes helyeken. –informálta Kara.
– Érdekesen hangzik, jó lenne látni, hogy néz ki egy földön túli lény. – mondta Sam.
– Bármikor utánuk kereshetsz a gépemen, de hamarosan leszállunk New Eden-ben, ott szerzünk neked is egy táblát. – szólt Kara.
– Végre kapok egy kis jövőt, ez már tetszik. –csillant fel Sam szeme a hír hallatán.
– Végeztünk is. Tessék, ezt ne felejtsd el feltenni, amikor leértünk. – nyújtott át Kara egy fehér csavaros dobozkát Sam-nek.
– Mi ez? – kérdezte Sam elfogadva a fehér műanyag tokot.
– Kontaktlencse. Eltakarja a világító íriszed. Csak ne nézz vele erős fénybe, mert ki fog lógni alóla az eredeti. –figyelmeztette Kara.
– Kössz, észben tartom. – köszönte meg Sam és kiment a gyengélkedőről.

***

– Minden megvan? – kérdezte a kapitány, szemeivel az árut pásztázva a raktérben.
– A szállítólevél szerint igen. – felelt Martínez, kezében lévő táblájára pillantva.
– El kéne passzolnunk valahogyan a laborban találtakat. De fogalmam sincs, hol kezdhetnénk, ilyen cuccokkal még nem volt dolgom. –morfondírozott Miller.
– Én talán tudok rá vevőt, kapitány. –szólt közbe Stepanov.
– Hallgatom. – adta át a kapitány.
– Lakik itt egy rokonom, Ivanov, ő szeret az itteni vidéki kisvárosokban üzletelni, kórházaknak is adott már el gyógyszert, talán ez is érdekelhetné. –vetette fel a lehetőséget Stepanov.
– Remek. Ha leértünk, vegye fel vele a kapcsolatot és intézzen el egy találkát. –utasította a kapitány.
– Úgy lesz. – felelt Stepanov.
– Martínez, beszédem van magával. –vonta félre Danielt a kapitány és a lépcsőházba sétálva beszélni kezdtek.
– Kiderített már valamit az adatforgalom forrásáról? –érdeklődött Miller.
– Egyenlőre semmit. Caleb szerint hetekig is eltarthat, mire megtalálja a forrást. Végig nyálaztam a kamerák felvételeit arról a napról, de abban az időpontban senkit sem láttam telefonálni, vagy üzenetet küldeni. –mondta Martínez.
– Potyautas lehet a fedélzeten? – gyanakodott a kapitány.
– Az teljesen kizárt, a szenzorok mutattak volna plusz egy életjelet, és még ha jelblokkolót is használt volna, a felvételeken észrevehető lenne, ha valaki a napokban járkált volna a hajón. –zárta ki a lehetőséget Martínez.
– Akkor lehet, hogy meghamisította a dátumot? –gondolkodott tovább Miller.
– Ahhoz hozzá kellett volna férnie a főkomputerhez, akkor pedig már simán törölhette is volna a bejegyzést. –érvelt Daniel. – Uram, az is lehet, hogy csak egy hiba, amit a lökéshullám okozott. Emlékszik még arra, amikor reaktor robbanásnak érzékelte a rendszer azt, hogy Stepanov benne hagyta a csavarkulcsot az indítóban? –idézte fel.
– Ez nem lehet hiba. Ahhoz túl komplex az infó. Kutakodjanak tovább Calebbel, tudni akarom, ki volt az és mit titkolt ennyire. Ameddig nem járunk a dolog végére, ne szóljon erről a dologról senkinek sem. –utasította a kapitány.
– Úgy lesz, kapitány. –szólt Daniel.
– Most menjen és kezdje meg a leszállást. –adta ki a parancsot Miller és visszament a raktérbe.
– Igen is. –nyugtázta Daniel és elindult felfelé a lépcsőn.