Minden ami fénylik

Hidegvér

Mindig tudtam hogy nem vagyok a legszerencsésebb ember a földön de arra nem számitottam hogy egyetlen nap alatt ennyi negativ dolog történik velem. Igaz hogy én vágytam a kalandra meg hogy bár történne már valami az unalmas életemben.
      Lassan esteledni kezdett és nem tudtam sehogysem kiszabadulni igy arra a következtetésre jutottam hogy megvárom mig valaki arra téved, remélve hogy nem az lessz aki a csapdát állitotta. Egy darabig györnyörködtem a forditott világban, tetszett a sürü erdö és ahogy a lemenö napsugarak áthatoltak az ágak lombjai között.Remélve hogy elnyom majd az álom folytattam visszaemlékezésemet ott ahol abbahagytam.
      Miután leütöttek csak arra eszméltem fel hogy egy széken vagyok zsákkal a fejemen, a vérkeringésemet elszoritotta a kötél a csuklomon és a lábamon. Éreztem a nedvességet a levegöben igy tudtam hogy egy pincében lehetek fogvatartva.Pár perc mulva levette a fejemröl a zsákot egy ismeretlen alak. Akkor láttam hogy tényleg egy pincében vagyok, velem szemben pedig John Holt állt három cimborájával.Közelebb lépett hozzám, összefonta kezeit és csak bámult azokkal a bamba szemeivel mintha várta volna hogy mondjak valamit. Mig csendben vártunk egymásra, gyorsan körülnéztem, érdekesebb volt a helyszint bámulni mint John aránytalan pofáját, különben is jobban érdekelt hogy miként is tudnék megszökni. Láttam hogy rendben volt tartva minden a pincében, a bor az alma a szerszámok mind sorban a polcokon voltak tehát tudtam hogy nem egy rablótanyán vagyok, mivel még nem találkoztam rendszeretö bünözökkel.
-A szemembe nézz és jol figyelj!
Megzavarta gondolkodásomat John rekettes hangja.
-Szükségünk van a jövöheti rabszállitás menetrendjére és hogy kiket szállitasz, megkell találnom a testvéremet és kiszabaditanom, különben...
Majd jol arcon vágott és mosolygot amikor kicsordult a vér a számból.
Tudtam hogy ennek csak akkor lessz vége ha meghalok vagyha elmondom amit akar és reménykedek benne hogy elenged. Azzal nemis lett volna baj ha elmondom mert már annyira utáltam a rabszállitást hogy nem számitott volna hogy ki szabad vagy ki nem. Csak a gond azzal volt hogy utánna sem valoszinü hogy szabadon távozhattam volna mivel igyis két emberüket öltem meg.
Csak kaptam a pofonokat egymás után, közben elájultam majd vizzel öntöttek le hogy ujra magamhoz térjek. Már lassan feladtam és azon gondolkoztam hogy ténleg elmondok mindent amit tudni akarnak és rábizom magam a szerencsére amiböl ugye nemjár tul sok nekem. Égett az arcom és minden testrészem már a fájdalomtol, igy meglepett amikor valami hideget éreztem a homlokamon addig amig kinem nyitottam fájó szemem és megnem láttam egy 45ös colt-ot ahogy a homlokamnak nyomodik.
-Ez az utolsó lehetöséged hogy beszélj... mormogta John és várta a reakciómat.