You don't have to fight for me /Befejezett/

Rossz hír

Tyler mellett ébredni valami csodálatos érzés volt,szinte már álomszerű. A mellkasán feküdtem és az arcát néztem,amit most szebbnek találtam,mint valaha. Halkan,egyenletesen vette a levegőt,miközben én visszatartottam az enyémet,mert nem akartam felébreszteni.
Még jó darabig bámultam,de egyszer csak megszólalt az ébresztője,mire ő felriadt. Gyorsan kikapcsolta, aztán rájött,hogy nem egyedül van az ágyban. Rám emelte a tekintetét és egy apró mosolyra húzta a száját.

-Jó reggelt,szépségem.-suttogta.

-Jó reggelt.-mondtam,de közel sem olyan aranyosan,mint ő.-Ne mondd,hogy szépségem.-nem tudtam megállni,hogy ne tegyem szóvá.

-Miért?-továbbra is mosolygott.

-Mert az olyan...lányos. Én pedig fiú vagyok.-büszkén húztam ki magam,mintha ez valami nagy dolog lenne.

-Hidd el,tudom.-"alig" feltűnően nézett végig rajtam,majd középtájt,ahol egyébként egy hatalmas paplan takart mindent, elidőzött egy kicsit.

-Perverz..-forgattam meg a szemeimet és mindkét kezemmel megfogtam az arcát majd felemeltem.-A szemembe nézz.-vigyorogtam,mire ő egy halk "bocsi"-val elintézte a dolgot. Valójában egyáltalán nem zavart,hogy megbámult,sőt...

-Elmegyek fogat mosni.-nyögte ki és nagy nehezen kikelt az ágyból. Teljesen meztelen volt,így mindenét láttam. A fürdő felé vette az irányt,nekem pedig muszáj volt lecsekkolnom a seggét,mire akaratlanul is merevedésem lett.

-Basszus.-motyogtam és próbáltam valami másra gondolni. Mondjuk a tegnapi veszekedésre apámmal. Na ez bevált,rögtön szar lett a kedvem.
Miután Tyler végzett én is fogat mostam és a tükörben megállapítottam,hogy a pár perccel ezelőtti boldogság teljesen eltűnt. Úgy néztem ki,mint valami zombi.

-Minden rendben?-kukucskált be a barátom,hangja kizökkentett a gondolataimból,amik végig apám körül,meg a saját hibáim körül forogtak.

-Miért ne lenne?-kérdeztem vissza halkan,nem néztem rá.

-Csak mert körülbelül 10 perce folyatod a vizet,közben pedig csak ott állsz és bámulod a semmit.-mostmár bejött ő is a fürdőbe és mögém lépett.

-Jól vagyok.-hazudtam.

-Ahhoz,hogy ezt el is higgyem,meggyőzőbben kell alakítanod.-a vállamra tette a kezét.-Nos? Mi a baj?-hangja komoly volt és a tükörből láttam,hogy aggódva figyel.

-Apán gondolkodtam...-tudtam,hogy addig állunk itt,amíg el nem mondom neki az igazat,úgyhogy nem pazaroltam egyikünk idejét sem.-Meg azon,hogy miért vagyok ilyen.

-Mármint ilyen tökéletes?-kezét a tarkómra csúsztatta és közelebb húzódott,aminek nem mondtam ellent,de nem is viszonoztam.

-Tudod jól miről beszélek. Ez ami történik velem,ez az egész rossz,úgy,ahogy van.-próbáltam erős maradni,amikor kimondtam ezeket a szavakat,de belül már ordítva zokogtam.

-Aiden...-vártam arra,hogy elküldjön a fenébe. Maga felé fordított és keményen a szemembe nézett. -Őszintén válaszolj,jó?-erre aprót bólintottam. -Szeretsz engem?
Egy pillanatra megállt a szívem,de nem azért,mert nem tudtam a választ,hanem azért,mert rájöttem mekkora pöcs vagyok.

-Mindennél jobban szeretlek.-mondtam és váratlanul megcsókoltam.

-Én is szeretlek.-suttogta a fülembe a csók után.-És ami köztünk van,azzal nincs semmi baj,ugye tudod?

-Én tudom,a baj csak az,hogy mások nem tudják.-nehéz volt a gondolataimmal küszködni,folyamatosan azt ordították,hogy ez az egész milyen undorító az emberek szemében.