You don't have to fight for me /Befejezett/

Egy kis jó a rosszban

-Zachary!Beszélhetnénk?-rontottam be a szobába.
-Nincs itt.-mondta valamelyik srác,de nem láttam ki, mert teljesen sötét volt.
-Mi?Hova ment?
-Azt mondta,hogy muszáj kikapcsolódnia egy kicsit,aztán valamiféle Will nevét emlegette.
Will.A díler srác.Biztosan megint igénybe veszi a szolgáltatásait...Legszívesebben utána mentem volna,de nem tettem.Majd holnap...gondoltam.

Telefoncsörgésre ébredtem.Azt hittem csak az ébresztőm hangja változott meg,de mikor kinyitottam a szemem,láttam,hogy odakint teljes sötétség uralkodott.Éjszaka volt.Ki hívhat ilyenkor? Rápillantottam a telefonom képernyőjére,ismeretlen szám volt.
-Haló?-szóltam bele,próbálva kicsempészni minden álmosságot a hangomból.
-Aiden?Te vagy az?-szólt bele egy ismerős hang,mégse jöttem rá ki az.
-Zeke,bajban van,azonnal ide kell jönnöd,haver.-hadarta a szavakat.
-Várj már.Lassabban,meg amúgy is ki vagy?
-Will vagyok.Zeke teljesen bekattant,kirohant az utcára és elütötte egy autó.Most itt vagyunk a kórházban,muszáj idejönnöd.-mondta ezúttal lassabban.
-Mi?Istenem,mekkora egy barom...azonnal ott vagyok.-mondtam,s már húztam is a nadrágomat meg a cipőmet és elrohantam.A kórház busszal 20 perc innen,sajnos nem tudtam siettetni,de mivel senki nem volt az úton,így a busz nyert 3 percet,ami nem tűnt soknak,de még ez is számított.Berohantam az ajtón,odamentem a recepcióhoz.
-Zachary Miller.Merre van?-kérdeztem lihegve.
-Nemrég hozták be,a 2-es számú műtőben van.-mondta az aranybarna hajú,fiatal hölgy,,majd mikor látta,hogy teljesen lefagyott az arcom,hozzátette: -Folyosó végén jobbra,nem mehet be a műtőbe,de amint kijön az orvos kérdőre vonhatja.Siessen,fiatalember.-küldött felém egy mosolyt,mire én hamar megköszöntem és már sprinteltem is.
Amikor odaértem megláttam Willt.Fel-alá járkált idegesen,gyorsan odamentem hozzá.
-Aiden,hála az égnek.-mondta,és magához húzott.Zokogni kezdett,egész testében remegett.
-Nyugalom!Mi történt pontosan?-kérdeztem olyan finoman,amennyire csak tudtam. Elengedett,kihúzta magát és letörölte könnyeit,ahogy azt egy magafajta igazi férfi teszi.
-Zeke eljött hozzám az este,elmesélte,hogy mennyire szomorú miattad,majd heroint akart.Én persze nem adtam neki,de amikor nem figyeltem,egyszerűen magába szúrta a tűt.Ezután teljesen más lett,totál beállt a srác,majd egyszer csak...kiment az utcára és egy éppen arra járó autó elé ugrott...-mesélte,s egy kósza könnycsepp gördült le barna arcán.
-Miért nem akadályoztad meg?-kérdeztem dühösen.
-Próbáltam!-mondta.-Én lefogtam,de dolgozott benne az adrenalin,ellökött és...a többit tudod.
-Ó...sajnálom.Jól tetted,hogy felhívtál,de azt hiszem nem fog nekem örülni.-szontyolodtam el.Eközben mindketten leültünk két elég kényelmetlen,műanyag székre.
-Szeret téged.Mindennél jobban.-nézett komolyan a szemembe.
-Bevallotta,hogy szerelmes belém,de...én nem így érzek iránta.Azóta utál.
Épp mondani akart valamit,amikor egy talpig zöld ruhában és maszkban levő ember lépett ki a műtőből.Will-re néztem,ő pedig rám,majd odarohantunk az orvoshoz.
-Doktor úr! Doktor úr!-kiáltottuk felváltva.
-Tessék?-kérdezte.
-Zachary barátai vagyunk,kérem,csak annyit áruljon el,hogy jól van-e!-mondta Will aggódva.Az orvos megveregette a vállát,és bólintott,majd szó nélkül távozott.
Ezután láttuk,ahogy eszméletlenül fekvő barátunkat kitolják a műtőből és átviszik egy másik szobába.Azt mondta a főnővér,hogy az altató hatása reggel elmúlik,de addig nyugalomra van szüksége.
-Aiden,neked iskolába kell menned!-emlékeztetett Will.
-Ilyenkor? Nem.Nem hagyom egyedül.-mondtam,s olyan lelkifurdalást éreztem,mint még soha.-Miattam került ide,a minimum az,hogy addig mellette leszek,amíg teljesen fel nem épül.
-Én itt leszek vele,amíg te suliban vagy,utána idejöhetsz.Biztosan rosszul érzed magad,azt hiszed,hogy te vagy a hibás,de semmit sem old meg,ha kimaradsz az iskolából!
-Jól van,igazad van.Hazamegyek,majd suli után azonnal idejövök.-terveztem.
-Elviszlek.-jelentette ki,és indultunk az autó felé.
Hajnal volt,amikor a kollégiumba értem.Mire elmagyaráztam,hogy mit kerestem kint eddig,már nem is voltam álmos.Nagy nehezen felengedtek a szobámba.A folyosón megpillantottam Tylert.Próbáltam úgy tenni,mintha nem vettem volna észre.
-Aiden!Aiden!-kiabált...vagyis csendesen próbált kiabálni,és még integetett is.Erre már nem mondhattam azt,hogy nem láttam.
-Szia Tyler.-köszöntem és elindultam felé.Ígyis-úgyis fel kellene kelnem egy óra múlva,így legalább tudok valakivel beszélgetni.Közelebb mentem.A nagy bőrkanapén ült,kakaót szürcsölve.Leültem mellé.
-Hol voltál?-csodálkozott,s szájához emelte a poharát,miközben a válaszomra várt.Szomorúan sóhajtottam.
-Zeke-kel baleset történt,egész éjjel a kórházban voltam.-magyaráztam.
-Baleset?Miféle baleset?-kérdezte aggódva,s letette kakaóját az előttünk álló faasztalra,ahol általában tanulni szoktunk.
-Elütötték...-mondtam szipogva,majd nem bírtam tovább,és előtörtek a könnyeim.Arcomat a kezembe temettem,s úgy sírtam tovább.
-Hé,hé.Biztosan felépül.-suttogta.
-Te ezt nem érted.-szóltam rekettes hangon.
-Akkor magyarázd el!-szorította meg a vállam,s csak ekkor vettem észre,hogy az ölében zokogok.Vajon mikor kerültünk ilyen helyzetbe?
Erőt vettem magamon,s beszélni kezdtem.
-Zeke nemrég bevallotta,hogy szeret,de ez nem kölcsönös,ezért tegnap délután elment egy...barátjához,ahol eléggé...nos,mondjuk úgy,hogy berúgott.-nem akartam elmondani a teljes igazságot,mert tudtam,hogy azzal bajba keverhetem a legjobb barátomat.-Majd egy autó elé rohant.-zártam le hamar a történetet,s megint bőgni kezdtem.
-Sajnálom,Aiden.-suttogta,hangjában együttérzéssel.-Kérsz kakaót?-ajánlotta fel egy apró mosoly kíséretében.
-Jól esne.-mondtam,mikor már nem jött több könnycsepp.Odanyújtotta a bögrét,amiből az imént ivott.Belekortyoltam,s a melegség azonnal átjárta minden porcikámat.Eddig észre se vettem,hogy fázok.Meg se álltam az kortyolgatással,egészen addig,amíg rá nem jöttem,hogy az egészet megittam.
-Ó,basszus.Ne haragudj.-sajnálkoztam.-Nem akartam meginni az egészet.
-Semmi baj.-nevetett.Látszódott a gyönyörű,fehér fogsora,ami úgy csillogott,akár a gyémánt.Tökéletes volt.-Hé!-szólt,majd tekintetembe fúrta az övét.-Maradt egy kis...-mutogatott a szája szélére,ezzel jelezve,hogy kakaós az arcom.
-Hoppá!-mondtam kissé zavartan,és letöröltem.-Így jó?-kérdeztem,mire megrázta a fejét.
-Majd én!-nyújtotta felém hüvelykujját,s letörölte a maradék kakaót a számról,majd meglepetésemre lenyalta ujjáról.-Hmm.Még finomabb.-kacsintott,én pedig egyszerre olvadtam el és dermedtem meg a meglepetéstől.
-Kösz.-hebegtem,cipőmet bámulva.
-Aiden.Azt mondtad,hogy a barátod...szeret téged,igaz?-bólintottam. -Tehát meleg.Te is az vagy?
Meglepett a kérdése,de mégsem annyira,hiszen számítottam rá.
-Őszintén szólva,nem tudom,vagyis...azt hiszem,de még soha nem volt barátom,így nem vagyok benne biztos.
-Értem.-mosolygott.Hosszú csend telepedett ránk,kezdett kínossá válni.
-Várod a kirándulást?-törte meg a csendet.
-Még annyira sem,mint eddig.Talán el se megyek...-gondolkodtam hangosan.
-Ne már!-kiáltott fel,mire gyorsan a szájára tettem a kezem.
-Sshh.Még felébreszted a többieket.-suttogtam.Meglepődött a gesztustól,majd rátette a kezét az enyémre,úgy húzta el a szájától.
-Nyugi,csendben leszek.-ígérte meg,a kezem pedig még mindig nem engedte el.Az arcomat fürkészte,minden egyes szegletét,ebbe pedig belepirultam.
-Azt akarod,hogy elmenjek a kirándulásra?-kérdeztem halkan,vállát nézve,ezzel is kerülve a szemkontaktust.
-Igen...igen,azt akarom.
Elengedte a kezem,majd állam alá nyúlt,és felemelte,úgy,hogy tökéletesen lássa az arcomat.Ekkor ránéztem,azonban ahelyett,hogy a szemembe nézett volna,folyamatosan a számat bámulta,amit akaratlanul is megnyaltam.Éreztem,hogy próbálja magát visszafogni,még az izmai is kidagadtak,de még mindig az ajkaim voltak figyelme központjában.Én is megfogtam arcát,s meglepetésében végre a szemembe nézett.
-Nem lehet.-formáltam a szavakat a számmal,de nem mondtam ki hangosan,mert nem tudtam.Mindennél jobban arra vágytam,hogy megcsókoljon,de ez helytelen lett volna,hiszen neki barátnője van,ráadásul még csak nem is meleg.
-Miért?-kérdezte,fekete szemében a vágy tüzének lángjait véltem felfedezni.
Válasz helyett azonban,közelebb húzódtam hozzá,előrehajoltam,s a fülébe suttogtam:
-Bármennyire is akarlak...nem helyes.-duruzsoltam,amitől láttam,hogy a nyakán egyenként állt fel minden szőrszál. Akaratlanul is elmosolyodtam,s visszaültem. -És az is lehet,hogy csak szédítesz.-mondtam komolyabb hangnemre váltva.Ezt tényleg nem tudtam eldönteni.Akar vagy csak hülyít,hogy aztán szétkürtölje az egész iskolának,mekkora nyomorék vagyok,hogy bedőltem neki?
Az zökkentett ki a gondolkodásomból,hogy megéreztem ajkait a nyakamon.Puha volt és meleg.Eleinte csak megpuszilt,majd harapdálni kezdett.Egy halk,kéjes nyögés hagyta el a számat.
-Tetszik?-kérdezte perverz hangon,majd azt a felületet,amit az imént harapdált,most szívni kezdte.Végigfutott a hideg a nyakamtól,egészen a lábujjamig.Beletúrtam sötét hajába,és hátrébb hajtottam a fejem.Egyre lejjebb haladt,megállapodott a kulcscsontomnál,ugyanis lejjebb már a pólóm eltakarta testem többi részét.Felnézett,egyenesen a szemembe.Tekintetével szinte felfalt,majd elkezdte lehúzni a felsőmet.
-Tyler.Kérlek,ne!-állítottam meg.-Itt ne!
Elengedte fekete pólómat,és feljebb kúszott.
-Igazad van,ne haragudj.-mondta,bár egyáltalán nem úgy tűnt,mint aki megbánta volna.Ránézett a nyakamra,és végigsimított azon a területen,ahol kiszívott.
-Aú.-szisszentem fel,és megfogtam a kezét.
-Jó munkát végeztem!-mondta önelégült vigyorral,majd összekulcsolta ujjainkat,s így maradtunk egészen addig,amíg meghallottuk az egyik felügyelő hölgy cipőjének kopogását a folyosón.
-Szerinted csak szédítelek?-hagyta el a kérdés a száját,mielőtt felálltam,s visszamentem a szobámba.