I'm a Fucking Princess (Befejezett)

~24. rész~

Nos, akkor előre szólnék ,hogy ebbe a részbe "csata" lesz. Nem hatalmas harcra kell gondolni.😏😪

Fel a fára! -parancsolta nekünk az őr - Gyorsan, nyomás!

Nataniel tudatáig elég gyorsan eljuthatott az utasítás, hiszen rögtön megszorította a kezem, és egy bal oldalon lévő magas fához vezetett.

-Mássz fel, amilyen gyorsan csak tudsz!

-Veled mi lesz? - néztem rá kétségbeesetten.

-Segítek az őröknek.

-Nem hagyhatsz itt!

-...rendben - sóhajtott, majd felmászott utánam.

Leültünk az egyik ágra. Balszerencsémre pont ráláttam az úton dulakodó seregre.

A lázadóknak alig volt fegyverük, a többsége csak konyha késsel rendelkezett, ami a fegyver ellen szinte használhatatlan volt. Nem először láttam ilyet..... na jó, ez volt az első, hogy ilyet láttam.

Amikor Nataniel látta, hogy eluralkodik rajtam a pánik, hátulról (mivel mögöttem ült a vastag ágon) átkarolt, és simogatni kezdte a felkaromat. Baromira kedves volt tőle. Hála neki, az éppen feltörő sikításom abbamaradt.

Pár perc múlva, amikor elcsendesedni látszott az egész muszáj voltunk cselekedni, ezért Nataniel segítségével lemásztam a fáról, ő pedig utánam.

-Mindig maradj mellettem és hallgass az utasításaimra - parancsolta nekem, én pedig azonnal bólogattam, mert abban az időben nem igazán volt hangulatom ellenkezni.

Eleinte simán mentek a dolgok, körülbelül még egy kilométer volt a palotáig. A dolgok akkor vettek fordulatot, amikor hangokat hallottunk...

Nat ösztönösen maga mögé vont és kezébe vette fegyverét. Vonakodva bár, de én is az enyémért nyúltam, és bizonytalanul tartottam. Főleg azért, mert túl rövid volt az eligazítás a használatával és célzásával kapcsolatban. Bár azt mondják, hogy halálközeli pillanatban teljesen mindegy milyen fegyver van a kezedben, hirtelen megtanulod használni, akármennyire is bonyolult alapból.

Amikor már kezdtünk volna felengedni, hogy nincs ott semmi, körül vettek minket. Nem csak férfiak, hanem nők is voltak köztük. Nem tudtam őket megszámolni, 30-an lehettek, talán. Senki sem úgy nézett ki, mint aki csoportos ölelést szeretett volna kedvezményezni. Nem tudom mennyi idő telt el, de én még mindig Nataniel mögött voltam és vártam. Talán a halálomra, talán az őrökre, talán arra, hogy felébredjek a rémálmomból. De sajnos ez nem az volt, hanem a kemény igazság.

Kis mozgolódás után még egy ember dugta a fejét a majdnem szabályos emberi körbe. Rögtön felismertem a tagot... Damon! Legszívesebben odarohantam volna, hogy megöleljem, de eléggé szúrósan nézett rám... vagyis mögém? Eléggé különbözött, attól akit olyan 4-5 napja láttam.

-Lépj el a lánytól, és nem esik bántódásod - köpte a szavakat.

-Miért is? - kérdezte Nataniel flegmán.

-Bocsi, nem hallottam jól, megismételnéd? - emelte felé Damon a fegyverét... Várjunk csak! A milyét is?

-Hé, hé, hé, hé! - hadonásztam kétségbeesetten a kezemmel - nem lőheted le! Miért nem beszéljük meg mondjuk egy csésze tea mellett?

Na jó...azt hiszem ez volt életem egyik legrosszabb kifogása. Azt hiszem túl sok filmet néztem.

-Miért ne lőném le? Akkora féreg volt, hogy elküldött téged az esküvőtökön, onnantól pedig kényszer házasságban volt részed!

-Tessék? - háborodott fel Nataniel, jogosan.

-Várj, azt ne mondd, hogy ezt az egész lázadást te szervezted - kaptam a halántékomhoz.

Nem akartam ezt az egészet. Sőt, ma még nem is reggeliztem. Kikérem magamnak!

-De, segíteni szerettem volna.

-Van fogalmad hányan sérültek meg miattad? - akadtam ki - Minek kell neked rögtön lázadást indítani, csakis azért mert sírva rohantam be az erdőbe, mert összevesztem Nataniellel? Ha?

-De én...

-Nincsen de én! Miért nem hagytál szenvedni inkább? Ezt az egész esküvőt a békéért csinálják, és azért mert jót akarnak nekem te jó ég! Minek intézkedsz csak úgy?

-Szóval szenvedni... - hallottam magam mögül Nat hangját.

-Várj, nem úgy gondoltam - estem kétségbe.

-Azt hiszem most megyek egy kicsit sétálni.

-Micsoda? Ne, kérlek ne! - keletkezett egy hatalmas gombóc a torkomban - ne csináld ezt velem kérlek! Nataniel! Hallod!? Azonnal állj meg! Nat!

Amint a látókörömön kívülre került hatalmasakat kellett lélegeznem, hogy ne essek össze, és hogy ne sírjam el magam egy majdnem 30 fős tömeg előtt.

-Te! -mutattam Damon felé - Velem jössz a palotába.

Ő csak némán bólintott, gondolom a hallottakat emésztgette.

-Ti itt maradtok - állítottam meg a tömeget.

Megyek és most már elintézem ezt az egészet!

Nah itt hagylak titeket (gondolom) vegyes érzelmekkel. Remélem tetszik és továbbra is várom a véleményeiteket. :D Ééés nagyon szépen köszönöm a 12+K-t. <3

 2017. 04. 07.