A lélek útjain

Kétségek közt

Magyarország, Berémvára, 05:00

Zihálva, két kezemmel a hátam mögött kitámasztva próbálok magamhoz térni. Hol vagyok, ki vagyok és miért történtek ezek velem? Most álmodom vagy ébren vagyok? Ki tudja megmondani, hogy mikor melyik van? Egy kutatás szerint az agy nem képes megkülönböztetni az álmot, a valóságot és az illúziót. Olykor túl sokat gondolkozom, ami felkavar, de egyben lenyugtat is. Paradoxon egy jelenség. Ezt a gondolatot követően hangosan felnevetek. Visszaengedem magamat az ágyba és csak röhögök az egészen. Jaj Istenem, olykor olyan komolyan tudok venni dolgokat. Én balga. Lenyugodva, légzésemre figyelve felülök az ágyam szélére. Majd könnyed módon elindulok a fürdőszoba felé. Megmosom az arcomat langyos vízzel, megtörlöm kék, puha kis törölközőmmel és neki állok felöltözni. Állok a ruhásszekrényem előtt, gondolkozván mit vegyek fel. Úgy döntöttem ma elegáns leszek, megadom a módját, így egy világoskék, vékony fehércsíkos inget, szürke, bársony zakót, sötétebb tónusú kéket , királykékhez hasonlót húzok fel, szürke zokni és fekete, ünneplős, de kényelmes cipővel párosítva. Indulok reggelit csinálni magamnak. A hűtőhöz érkezvén, már azon töprengek, hogy mit egyek. Kinyitom az ajtót, látom, hogy van egy lefagyasztott melegszendvics pár, melyen májkrém, kolbász és uborka karikák, sajtreszelék díszeleg. Gyorsan a sütőhöz pattanva, bekapcsolom és addig, amíg bemelegszik beleteszem egy jénaiba a sajtos kifli darabkákat. Bizony finomabb mintha kenyéren lenne, persze ez is ízlés dolga. Mikor elérte a kellő hőfokot a sütő beteszem a reggelimet.

Megreggelizve, felszerelkezve indulok a munkahelyemre, vadonatúj autómmal, egy Ford Mondeo-val. Továbbá egy gyógyszer cégnél dolgozom, gyógyszerkutató vegyészként. Szeretem a munkámat, mivel az a célom, hogy minél több olyan terméket állítsunk elő, ami valójában segíti az emberek gyógyulását. Éppen egy nagyon érdekes, izgalmas gyógyszer kifejlesztésén dolgozunk, ami lecsökkentheti a depresszió erősségét, felgyorsíthatja a lelki probléma megoldását. Több mint százezer depresszióban szenvedő embert vizsgáltunk meg eddig, a főnökség elégedett a munkákkal, teljes mértékben támogatja a kutatásunkat és ennek függvényében kimerem jelenteni, hogy jól haladunk és minden rendben van.

Leparkolván, irányba veszem a kutatólaborunkat.

- Jó napot Magyar úr- köszönnek a velem a szembejövő emberek.

- Jó napot- fogadom az üdvözléseiket.

Gyönyörű vidéken van a kutatóbázisunk, teli van kis parkosított, pihenő helyekkel, szép virágokkal, és ami még a legjobb az egészben, hogy énekes madaraink is vannak. Olyan csodálatosan tudnak énekelni, szívderítő hallgatni őket és már is meg jobban telik a munkaidő. Persze csak azok számára, akik tudják értékelni az ilyen apró dolgokat, amit a nap folyamán Isten az utunkban pottyant.

- Jó reggelt Csoport, mindenki készen áll a mai teendők elvégzésére- kérdezem belépvén az ajtón, abba a terembe ahol a napjaink nagy részét szoktuk tölteni, az elemző, megfigyelő és összegző szobában.

- Igen, uram- hangzik lelkesen, határozottan a munkatársak részekről.

- De mielőtt belekezdenénk, elmondom Önöknek, hogy mindig olyan örömteli Önökkel dolgozni, mert tele vannak ambícióval, tenni akarással és ezt mind egy nagy mosollyal nem csak az arcunkon hanem a lelkükön is teszik meg. Ezért köszönöm, hogy Önökkel kutathatom ki ezt a gyógyszert- adom meg a kezdőlökést egy hosszú, kiadós munkanapnak.

Magyarország, Berémvára, 22:00

Mára ennyi- nyugtáztam a napot elégedetten. Valamikor aludni is kell.

Hazafelé, az országúton pörögnek le a napi események előttem, hogy mi mindent végeztünk el ma, mennyit léptünk előre a célunk megvalósítása érdekében.

Micsoda egy nap volt- nyugtázom magamban mosolyogva.

Hazaérvén csinálok magamnak egy sonkával, sajttal és paradicsommal töltött szendvicset és megvacsorázom. Majd letusolok, elmondom az esti imámat, melyben megköszönöm a mai csodálatos napomat és lefekszem egy szál kék boxerban aludni. Nem kell sok idő, hogy álomba szenderüljek.

Fehér felhőkön ülve bámulom az elém táruló csodaszép tájat, ami egy napsütötte, lassan csörgedező patakból, zöldellő mezőből és tündöklő fákból áll. Meseszép látvány, az ember lelke ilyenkor repdes igazán, olyan mintha szabad lennék és önfeledten boldog, felszabadult, mélységesen nyugodt. Egyszer csak elered az eső, de furcsa módon csak a felső fertályam csurom vizes. Elkezdek gondolkodni, hogy mi lehet az oka. Hirtelen megint rám zúdul egy adag vízmennyiség, de ezt most szemből, a mellkasom tájékán kaptam. Dörögni és villámlani kezd, a nagy robajtól megijedve leesek a felhőről és egyszer csak zuhanok, zuhanok egyre gyorsabban, már vészesen közeledik a földfelszín, amikor hirtelen megfog egy kéz és lassan ereszt le a talajra két, földön fekvő vödör mellé. Tele vagyok kérdésekkel, hogy már megint hova kerültem, így gyorsan felnézek, hogy ki a jó tevőm, de sajnálattal látom, hogy aki megvédett a becsapódástól, az nem más, mint a sofőr.

- Üdv újra itt, Fény úr- mosolyog rám és kezét kinyújtva felsegít a földről engem. Akkor itt az ideje folytatni a beszélgetésünket, hogy ki is Ön valójában, csak, hogy ne maradjon kétségek közt...