A lélek útjain

Kezdet

Beazonosítatlan terület, 2026

Ülök, s csak bámulok a messzeségbe.

-Mit tettem- kérdezem állandóan magamtól, elrévedve, újra és újra.

Minden olyan tökéletes volt, hisz már a győzelmet ünnepeltük, és én balga, szerencsétlenflótás mindent elrontottam!

Felállok és üvöltök egy nagyot, ökölbeszorított kézfejjel, fejemet az ég felé fordítva, hogy kijöjjön a bennem lakozó feszültség.

Mondd, Uram, mit csináltam rosszul, miért kellett, hogy egy szempillantás alatt minden összeomoljon? Csak egy kis figyelmetlenség volt, és lám ez történt.

"Zoárd ne!" "Mit csinál, maga fajankó?" "Elvesztünk."

Pörögnek az események előttem, folyamatosan. Az ember már csak ilyen, folytonosan kényszerítve van, hogy döntéseket hozzon. Néha jókat, néha rosszakat. De vajon mitől függ, hogy milyennek ítélik meg?

"Gyere táncolj velünk, szép fiú."

Egy alkalomhozillő zenével és megfelelő mozgáskultúrával, tánctudással könnyebb elnyerni a nők figyelmét, érdeklődését és tetszését.

Nos, én is ezt tettem, 27 óra nemalvás után jól esett egy kicsit kikapcsolódni, néhány igazán egzotikus táncot lejtő hölgyemény társaságában.

Szeretet? Mit is nevezünk annak?

Nem voltam valamilyen szeretetteljes ember, mindig mindent csak félelemből csináltam, egyfajta megfelelési kényszerből.

A kötődéstől mindig is féltem, magányos farkasként szerettem megoldani a dolgaimat. Persze ebből adódottak problémák, hisz nagyon makacs tudtam lenni olykor.

Na jó... mindig és mindenkor. Nem igen hallgattam másokra. Mentem a saját fejem után, hisz úgy is én tudok mindent a legjobban. Gondoltam én.

Majd pityegést hallottam, és szokásomhoz híven nem kell nekem segtség, egyedül is meg tudom oldani, a többiek meg ne szóljanak bele a dolgaimba.

Meg is lett az eredménye, hisz jött a nagy robbanás. Még szerencse, hogy a bomba elég messze volt tőlem, így csak kisebb horzsolásokkal úsztam meg a repülésemet.

Természetesen kitört a pánik a civilek között, sikoltozás, üvöltés, minden volt. Sőt gyereksírás is hallható volt.

Ahogy a nagy könyvben meg vagyon írva, elsült egy pisztoly is, és kezdetét vette a lövöldözés.

Aztán egy nagy ordítás és kisvártatva csend, mélységes csend lett, mire feltápászkodtam a földről.

Leporoltam magam, körül tekintettem, hogy mi a hirtelen némaságnak a tárgya és pillantok alatt kiderült számomra. Nos nem voltam túl boldog tőle. Vagy tőlük?

Vajon jól tettem, amit tettem? Ti majd eldöntitek.

Jegenye, Magyarország, 2016

- Szép jó reggelt kívánok, minden kedves hallgatónknak, ez itt az Ébredjen fel Ön lusta kanapékrumpli c. rádiós, reggeli műsorunk.

- Keljenek fel, tornázzanak egy kicsit és adjanak hálát ezért a csodás na...-hozzávágtam a falhoz az ébresztő órát.

- Ó, Istenem, már megint...-sóhajtok egyet, még csukott szemmel, a hasamon fekve, a pihe-puha ágyikómban.

- Megint mehetek venni egy újat. Mások kenyeret vagy kiflit vesznek minden nap, én meg ébresztőórát-jegyezem meg magamban ironikusan, felülve az ágyam szélire, nézvén az összetört ketyerét.