Invisible

Kettő

Útközben elaludtam, a koncert nagyon kimerített. Rose felkeltett amikor a hotelhez èrtünk. Hatalmas, fehér, legalább tíz emeletes épület lehetett. A mi szobánk a hatodikon volt. Beszálltunk a liftbe a bőröndökkel együtt és felmentünk a mi emeletünkre. Virágos tapéta díszítette a folyosó falát, amit gyéren világítottak meg a plafonba épített kerek lámpák. A folyosó végén volt a szobánk, pontosan a 649-es számú. Elővettem a kártyát és kinyitottam a sötét színű ajtót. A barackszínű falakat néhány helyen tájképek díszítették. Rögtön az ajtó mellett volt egy tágas fürdőszoba egy széles tükörrel a falán, azzal szemben pedig egy ruhásszekrény és egy falba épített széf. A rövid folyosó végén két ajtó volt, gondolom a hálószobák bejárata. A baloldali volt a mi szobánk Karennel, mellettünk pedig Ebony és Rose volt. A szoba két túlsó sarkában voltak az egyszemélyes ágyak, középen pedig a közös erkély bejárata kapott helyet. Már egészen sötét volt, a hold is felbukkant az égen, a csillagok egyre intenzívebben, fényesebben világítottak. Valaki kopogott. Az ajtóhoz siettem, és amikor kinyitottam megláttam Luke-ot. Felhozott pár bőröndöt ami még lent maradt a buszban, megköszöntem, majd elsietett a többiért. Bevittem a másik szobába Ebony és Rose bőröndjét, majd a többit a saját lakrészünkre. Mikor beértem Karen az ágy végében ült a falnak támaszkodva.
- Baj van? - kérdeztem aggódva.
- Nem. - válaszolta röviden, majd tovább bámult a levegőbe. Elrendeztem a dolgaimat az éjjeliszekrénybe. Hirtelen megszólalt;
- Két évvel ezelőtt még kis kávézókban léptünk fel. - nevetett, majd folytatta - Olyan hihetetlen.
- Átérzem. Emlékszel a gimis KiMitTud?-okra? Amikor másodikban felléptünk. - kérdeztem.
- Persze! Az egész suli előtt égettük magunkat. - nevettünk fel egyszerre. Gondolom most sárgulnak az irigységtől, hogy sikerült elérni az álmainkat. Abban az időben senki nem hitt nekünk. Karen-nel már általános óta elválaszthatatlanok vagyunk. Mindkettőnk vágya az éneklés volt, és melegséggel tölt el az érzés hogy együtt valósítottuk meg. Pár perc szótlan nosztalgiázás után Ebony szó szerint berontott a szobában, kezében egy üveg pezsgővel és jó sok pohárral, amik csodával határos módon nem estek le. Mögötte jött még az egész turnécsapat. Kivittünk az erkélyre néhány széket majd a menedzserünk felállt, mindenkinek töltött a poharába egy kevéske pezsgőt majd megszólalt;
- Ezt az első, igazi koncertetekre, lányok! - mondta, felemelte a poharat és lehúzta annak tartalmát. Néhányan koccintottunk egymással mielőtt követtük volna példáját. Elindítottuk Rose telefonján az új albumunkat ami a Rise nevet viselte. Hangosan buliztunk hajnalig, majd három óra fele oszlott a társaság. Mikor már magunkra maradtunk négyen, jóéjt kívántunk egymásnak, majd elvonultunk a saját szobánkba. Lefeküdtem az ágyba, majd elővettem a telefonom. Twittereztem egy darabig, de amikor éppen letenni készültem jelzett a telefonom, hogy sms-t kaptam. Luke-tól. Megnyitottam.

632. Nyitva van

A szobaszámát küldte el - gondoltam. Óvatosan kisétáltam a szobából, hogy ne keltsem fel Karent, majd kiérve a szekrényhez mentem, ahonnan kivettem egy pulcsit. Felvettem, majd halkan becsuktam magam mögött az ajtót. Lábujjhegyen átfutottam Luke szobájához, kinyitottam az ajtót. Ott állt előttem, majd pár másodperc után átkarolta a derekamat, és felvett. Lábaim a teste köré fontam, elsétált velem hatalmas franciaágyáig, óvatosan lerakott. Megcsókolt. Meg sem próbáltam ellenállni...