Invisible

Öt

Most egy temetőben jelentem meg. Esett az eső és az ég is szürke volt. Feketébe öltözött emberek álltak egy vörösesbarna fakoporsó körül. A koporsó fedele nyitva volt. Odasétáltam és nem lepődtem meg amikor saját arcvonásaim köszöntek vissza a kifehéredett arcomról. Hátrafordultam és most a szüleimmel találtam szembe magam. Mindkettőjüknek vöröslött a szeme a rengeteg sírástól. Aztán hátrébb léptem, ott voltak a lányok is, Karen, Ebony és Rose. Egymás vállára borulva zokogtak. Luke nem volt a tömegben, reménykedve kerestem tekintetét, de nem találtam. Átsétáltam az embereken, mintha csak szél lennék. Egy erdő volt közvetlenül a sírok mellett, befelé csak egy fehér köves út vezetett. Elindultam a keskeny úton, éreztem, hogy erre lesz. Mikor beértem egy kisebb parkot pillantottam meg. Középen egy szökőkút volt, melyet egy síró lány szobra díszített. Körülötte világosszürke kőpadok álltak. Az egyiken ült ő, a szőke fiú akit mindennél jobban szeretek. Mellette helyet foglaltam a hideg ülőalkalmatosságon és kezére tettem kezemet. Neki is vörös volt a szeme, kék íriszeit piros hajszálerek lepték el. Felém fordult, mintha a szemembe nézett volna, egy pillanatra azt hittem lát engem. De aztán visszafordította fejét és tovább bámult az erdő sűrűjébe. Libabőrös volt a keze az érintésemtől. Felnézett az égre és így szólt:

- Adj jelet.- suttogta, majd újra az erdőt nézte. Nem tudtam, hogy hogyan érzékeltessem vele jelenlétem. Majd megláttam az egyik fa alatt egy kopott, sáros labdát. Ahogy ránéztem, mintha a semmitől, de megmozdult. Amerre akartam hogy menjen, arra gurult a piros gömb. Odairányítottam a szőke elé, amikor észrevette megint felém fordult, és ismét olyan volt mintha a szemembe nézett volna. 

- Ne haragudj. - mondta, majd felállt és elindult kifelé az erdőből a kövezett úton. Követtem, és egyenesen a temetésre ment. A temetésemre. Néhány szerettem beszédet mondott a könnyeikkel küzködve, engem is meghatva. Miután már csak beszélgettek egymással...

képszakadás

Feketeség. Megint nem láttam semmit és szétrobbant a fejem ezektől a furcsábbnál furcsább hangoktól. Szédültem. Majd a sötétséget fény váltotta fel. Végül kitisztult a kép, egy szobában voltam. Ismerős volt,  itt szálltunk meg az olasz koncertünk után. Csend volt, az óra este hatot mutatott. Ekkor valószinűleg még fellépésen voltunk. Nem értem mit jelenthet ez a jelenet, itt még nem tudtam. Majd az ajtó kicsapódott, és két egymásba gabalyodott személy lépett be az ajtón. Vadul csókolták egymást és becsapták maguk mögött az ajtót. Mikor szétváltak belém hasított a fájdalmas felismerés, a fiú Luke volt. Nyakán egy vörös rúzsnyom volt, amit valószinűleg a szőke takarítónő hagyott rajta, akiről a ruhát cibálta le. Az ajtó felé szaladtam, de nem nyílt, átmenni se tudtam rajta. Szemeimet kezemmel próbáltam takarni, de mintha átlátszó lett volna. A fal körben tükör volt, a padló is, ahogyan a plafon is. Mintha a sors kínozni akarna azzal, hogy végignézem. Az egyetlen dolog amit láttam, az Luke volt és az a nő. 

Így történt az eset, amikor darabokra tört a szívem, mégha halott is voltam. Aztán megint képszakadás...

Infobox

Bocsi, hogy mostanában nem volt új rész, és ahelyett, hogy inkább magyarázkodnék inkább megpróbálok több részt írni most hétvégén, mert valószinűleg jövőhéten se jutok a Wattpad elé. 

Wyninn