Just for one day

Chapter 14.

Adrien egész úton némán sétált a házig. Valami nem volt rendben a helyzettel amiben épp volt. Ahogy közeledtek, egyre óvatosabban és óvatosabban tették a lépéseket, nehogy bárki észrevegye őket. A szőkehajú lány kissé félt, viszont igyekezett erősnek mutatni magát, hisz mégiscsak Adrien ment mellette.
A fiú vetett egy-két aggódó pillantást hátra, majd barátjára, de egyszer sem állt meg.

Meglepően gyorsan bejutottak a kis épület mögé, majd be a rozoga ajtón.

Nyikorgó padlóra, poros bútorokra számítottak, de a látványnak ami fogadta őket, ezekhez köze sem volt. Egy nagy előtérnek tűnő helység, ápolt bútorokkal. Egy asztal a szoba szélén, mögötte egy sötét kanapé. Sajnos a nagyobb részleteket nem látták, hisz nem kockáztattak azzal, hogy felkapcsolják a villanyt.

- Bármilyen ötlet? - Suttogott Chloe.
Adrien a fejét rázta. Mintha már járt volna itt. Érezte merre kell mennie. Nem telt bele pár percbe, amikor kezében egy-két lappan ment vissza a kékszeműhöz.
- Csak ennyi volt? - Kérdezte Chloe
- Nem. Nem hoztam el az egészet. Csak egy két lapot. Mondjuk azt, hogy csak ennyit találtunk. Ha észreveszik, hogy eltűnt, lehet nem lenne jó vége. - Ahogy kimondta a gondolatot, jéghideg futott végig a fiú testén.
- Jól vagy? Kérdezte a lány meglepve. - Ledermedtél.
- Ja, persze, menjünk.

Mikor visszaértek, két barátjuk tátott szájjal reagált a visszatérésükre.
- Megcsináltátok! - Kiáltott Nino. - A tervrajz!
- Kérlek, kiabáld ki, hogy meghallja mindenki.. - Kezdte Chloe.
Adrien nevetett majd a lányra emelte tekintetét, aki azon nyomban elpirult. A fiú nem tudta, hogy miért, de bűnnek érezte a gondolatot: Aranyos ez a lány.

Még volt két órájuk hátra. Alya erőlködésére úgy döntöttek, hogy felülnek egy horror hullámvasútra. Adrien feje kezdett fájni.

Ahogy Nino beült, Adrien követte volna, de Alya megakadályozta.
- Bocsi, foglalt. Chloe melletted szivesebben ülne. - Kacsintott.
A fiú sóhajtott, de csak hallkan, hogy senki más ne hallja meg. Leült a szőke lány mellé, aki minden kis mozzanattól megrezzent. Elindultak, és a zöldszemű látta, hogy barátja retteg.
- Ez csak hullámvasút. Pár perc és vége is van. - Hajolt közelebb. A lány a gesztust egy félénk mosollyal nyugtázta.
Egyre nagyobb kanyarok jöttek, villogó fények, rémes hangok. Adrien kevésbé félt mint várta, ám az egyik lejtőn barátja akarata nélkül belekarolt, hogy visszafolytson egy apró sikolyt.
A fiú eztis aranyosnak találta, és közelebb hajolt hozzá, hogy kényelmes legyen mindkettejük számára. Ez a mozdulatt miatt Chloe sem fáradt azzal hogy elvegye kezeit. Így utaztak a hullámvasút végéig, bár ugyanúgy félve, de kevésbé idegesen.
Mielőtt kiértek volna a fénybe, szétváltak. Adrien nem akarta Alya beszédét hallgatni egész hazafele.
Vége volt a napnak. Mindenki elfáradt, Adrien össze volt zavarodva, de egyre kevésbé törődött ezzel most. Csak jól érezte magát barátaival.

Mikor hazaért, fáradtan dőlt be az ágyba.
- Miért érzem magam így?!
- Mi a gond? - Szólalt meg valaki.
- Oh, Nathalie. Megijesztettél. - Szólt.
- Elnézést, Adrien. Nem állt szándékomban. Szóval.. ha szabad kérdeznem. - Besétált, majd leült az ágyra. - Mi a gond?
- Hát.. Nem tudom elmagyarázni. Reggel óta nem tudom, hogy mi van velem. Mintha.. Mintha nem is tudom, bolondnak fogsz nézni ha elmondom.
- Szerintem elég biztos lehetsz benne, hogy ez nem fog megtörténni.
- Úgy érzem, mintha ez az egész mai nap már megtörtént volna. De valami nincs rendjén.
- Mi ne lenne rendjén?
- Ez az, amit egyszerűen nem tudok kideríteni.
- Érdekes. Esetleg szóljak édesapádnak, hogy ..
- Ne! - Szólt közbe. - Mármint ne, kérem. Csak butaság az egész.
- Értem, ahogy gondolod. De Adrien.. Ha bármi gond van, nyugodtan szólj akár nekem, akár édesapádnak. Mind a kettőnkre számíthatsz, remélem tudod.
- Rád számíthatok, ezt tudom. Köszönöm Nathalie.
Nathalie szomorúan felmosolygott, majd megérintette a fiú vállát együttérzőn. Felállt, aztán kisétált a szobából.
A fiú ismét a plafonra emelte tekintetét, és mélázása közben mély álomba merült.

Harcolt. Tüdejét szúrta a forró levegő, orrát facsarta a keserű szag mely terjengett a levegőben. A gyenge, mégis villódzó fények nem segítettek neki jobban a tájékozódásban. Rohant, majd ugrott. Lábai alig bírták már, de tudta, hogy utolsó lehelletéig csinálnia kell.
- Nem tehetsz semmit, kölyök. - Szólt egy suttogás. Adrien körülnézett, de nem tudta honnan szóltak hozzá. - Már a múlté. - Folytatta.
Meg akart szólalni, kérdezni, beszélni, de képtelen volt. A teste felett átvette a makacs akaratereje az irányítást, és újból csak rohant. Kereste a hangot, ami nem szólt sehonnan. Vagy épp, hogy mindenhonnan? Összezavarodott. Forgott vele a világ, kimerült volt. Már nem bírta sokáig.
- Miért ilyen fontos neked? - A hang nem hagyta abba. Ok nélküli düh gyülemlett tüdejében, majd még, utoljára rohanni kezdett a semmibe.

A fiú sűrű lélegzetvételek közepette riadt fel. Gyorsan felült, majd miután lenyugtatta magát, az ablakhoz sétált. Még bőven éjszaka volt, fekete égen csak úgy ragyogtak csillagok.
- Csillagok... - Suttogta magában.
Ez az érzés nem hagyta nyugodni, sem az álma.
Miért harcoltam volna? Én meg a harc.. Egy lányt sem tudnék legyőzni. És az a furcsa bőr ruha, és az alak. Miért ilyen fontos nekem? Ki ilyen fontos nekem?

Gondolatai csak úgy cikáztak miközben figyelte az éjszakai életet. Érezte, hogy már nem tud úgysem visszaaludni, így odahúzta székét az ablakhoz, és csendben, nyugalommal várta meg a napfelkeltét.

Egy órába sem telt, az ég már kezdte váltani sötét árnyalatait. Mikor a nap épp megjelent, a fiú felállt, és ismét beledőlt az ágyába. Egy új nap.
Hétvége volt, így nem aggódottt az iskola miatt. Tudta, hogy nemsokára Nathalie jön, hogy szóljon valamilyen fotózás miatt, amihez a fiúnak legkevésbé sem volt hangulata. Besétált a fürdőbe, vetett egy pillantást a tükörbe. A sötét karikák a szeme alatt csak virítottak, a haja elaludt állapotban pihent a fején. Bárki meg tudta volna mondani, hogy valami nincs rendjén. De ez legkevésbé sem érdekelte a fiút ebben a pillanatban.

Igaza lett. Nathalie értesítette őt a napi programokról, amiket igazából nem is lenne kötelező végig csinálni, mert az apja semmit sem venne észre.
Belépett a forró zuhany alá, élvezte ahogy a hátát égeti a forróság. Miután végzett felöltözött, rendbehozta magát.
- Agreste, valami nincs rendben veled.. - suttogta magában.
Kezdjük ott.. Mióta beszélek magamhoz?!
Megrázta a fejét, majd szép lassan kisétált az ajtón, majd a kapun, egyenesen a város legjobb péksége felé.