Just for one day

Chapter 12.

Először is sajnálom amiért majdnem egy hónapig eltűntem. A szünetben alig voltam otthon, írni semmi időm nem volt:( Remélem engesztel.
btw- It's my Birthdaaay😍
----

- Úristen, el fogok késni! - Riadt fel a copfos, majd rohant asztalához.
- Marinette. - Szólt Tikki.
- Gyorsan, haj... ruha.. Ah!
- Marinette! - ismételte. - Szombat van, és a szünet első napja.

A lány megtorpant, megfordult, majd homlokának csapta egyik kezét.
- Én idióta. - Nevetésben tört ki.
Elsétált, majd visszaült az ágyára. Csak pillnatok után jutott eszébe mindaz, ami pár órával ezelőtt történt vele.
- Tikki... - Kezdte.
- Kíváncsi voltam, hogy mikor fog megkezdődni ez a beszélgetés.
- Álmodtam, vagy a tegnap éjjel... Tényleg megtörtént?

...

- Egész éjjel nem aludtál. Valami gond van veled kölyök. - Kezdte Plagg, miközben a plafont pásztázó fiút figyelte.
- Nem tudtam. Járt az agyam.
- Azt látom. De igazán rád férne! Ha jön egy akuma és akcióba kell lépned, nem dőlhetsz ki a fáradtságtól. Szombat van, méghozzá szünet. Aludj, én kérlek rá.
- Plagg, nem tudod az embernek parancsolni az alvást. Én is szeretnék, nekem is eszembe jutott az akuma, de egyszerűen.. csak lejátszódik a fejemben újra, és újra, és újra.
- Tudnám miért olyan nagy dolog.. - Forgatta szemeit a kis lény.
- Miért? Mert egy idióta voltam Plagg! Nem is vettem észre, miközben ott volt az orrom előtt. Szó szerint!
- Nyugtasson a tudat, hogy ő sem vette észre egészen tegnapig.
- Tudom- Tudom.
- Sőt. Gondolj bele. Te szereted katicát, de Marinettet is aranyosnak tartottad. Sokat dícsérted. Ő viszont, csak Adrient szerette, Macskára olyan szemmel sosem nézett. Éjszaka is megkért, hogy változz vissza.
- Ez nem igaz. Ha semmit nem érzett volna, nem hagyta volna, hogy megcsókoljam mint Macska. Akkor még nem tudta, hogy ki vagyok valójában.
- Erről már el is feledkeztem. - Vallta be.

...

- Miújság csajszi, máris hiányzom? - Vette fel Alya a telefont.
- Borzasztóan. - nevetett szarkasztikusan. - Arra gondoltam találkozhatnánk délután, ha te ráérsz.
- Rád bármikor. Háromkor nálad? - Kérdezte.
- Tökéletes.
- Szuper, látjuk egymást! - Köszönt, majd letette a telefont.

- Kell valami, vagy valaki aki eltereli a figyelmem. Erre nincs is tökéletesebb személy mint Alya.
- Ebben egyetértek. - Helyeselt Tikki.
Miután végigböngészte telefonját, Marinette lesétált szüleihez, hátha kell segítség. Épp megszólalt volna, mikor egy árnyat látott elsuhanni az ajtó bejárata előtt. Gyanút fogott, így másik lehetőség mellett döntött.
* Még csak 11 óra. Ki tudok menni egy kicsit.*

-Anyu, elmegyek a boltba, mindjárt jövök. - Szólt a lány az ajtó felé tartva.
- Rendben, legyél jó. - Kapta a választ.
Kint az árny irányába indult, de inkább csak tippelni tudott, hogy merre mehetett. Elindult a hosszú utcán, amikor egy újabb fekete árny repült el közvetlenül előtte. Megtorpant, majd egy sikátorba futva gyorsan álváltozott. Immáron katicaként járta az utcákat. Az embereknek nem tűnt fel, hogy mi történt, viszont rácsodálkoztak Katica látványára. Voltak akik megkérdezték baj van e, páran összesúgtak, volt aki egy fotóért rohant oda.

Kezdett úgy tűnni tévesriasztás az egész. Sétált, majd fellendítette magát az egyik ház tetejére. Nem is értette eddig miért nem ezt a módszert választotta. Az utcákat pásztázta, de semmi. Így elindult haza.

Nemsokkal mielőtt visszaváltozott volna, megcsapta a jéghideg levegő, és a hirtelen letelepedő rémisztő csend. Mintha abban a pillanatban leállt volna az idő. Egy autó motorját sem lehetett hallani. A galambok nem repdestek szerteszét, az emberek robaja egyszercsak megszűnt.
Riadtan nézett körbe okot kutatva, de nem talált semmit, ami csak növelte aggodalmát.
*Gondolkodj Marinette. Mi a fene folyik itt?! Egyszerűen semmit se látok!*

Hirtelen gondolatmenetének végen felkapta a fejét.
- Nem történik semmi.. - Gyanúsan nézett körbe. - Az ég világon semmi.
Belenyúlt a táskájába, és kivette egyik tollát. Meglendítette karját, messzire hajítva a kis íróeszközt. Ám az ahogy kiesett a lány kezéből, megdermedt a levegőben.
Megállt az idő.

* Ez mégis hogy történhetett?! Ha megállt az idő, én miért nem vagyok megdermedve?! *
Sokáig tanakodott, majd hazafele folytatta az irányt. Sejtései beigazolódtak mikor látta szüleit egyhelyben, mereven állni. Harag vette át az aggodalom helyét a szívében, aminek hatására indult következő céljához.

Adrien épp aludt, mikor a lány beosont a hatalmas ablakokon. A néma csöndben minden lépés fülsiketítő zaj volt számára.
Közelebb sétált, először csak szemügyre vette a fiút, majd észrevette: Szuszog.

- Adrien, hála az égnek! - Szólt, mire a szőkeség kinyitotta résre a szemeit.
- Katica?! - Mormogta álmosan, majd kissé feljebb tápászkodott. A lány szorosan átölelte, mire Adrien teljesen éber lett.
- Baj van, Ka - Marinette?! - Szemei aggódóan néztek a lányra.
- Azt hittem te is megdermedtél. Gyere velem. - Szólt, mire a fiú bólintott, és felült.
- Hol van Plagg? - Kérdezte Marinette
- Itt vagyok hölgyem. - Repült elő a kis Kwami.
- Még mindig nem értem mi történt.
- Mindjárt meglátod, csak gyere! - Szólt a lány majd átkarolva Adrient lendítette jojóját egyenesen ki az ablakon.

...

- Látod? - Szólt a copfos, mutatva az utcán álló megdermedt emberekre.
- Mi... Mi történik?
- Úgy vélem megállt az idő. - Válaszolt.
- De akkor mi miért nem vagyunk ugyanilyen állapotban? - Mutatott az emberekre értetlenül.
- Fogalmam sincs. Plagg, nem tudsz valamit?
- Reméltem hogy nem erről beszéltél. Előfordult már ez. Egyszer, régen.. - Nézett körbe a kis lény. - Nagyon régen.
- Ez nem hangzik jól.. Mi történt? - Kérdezte Adrien, majd leült a padra.
- Nem is emlékszem már mikor, de még az előző Fekete Macska, és Katica is belekerült az idő kegyetlen játékába. Sokáig tűnődtek mi történt.. Járták a várost, jeleket kutatva, de semmit sem találtak. Kezdtek beleőrülni a keresésbe. - Tartott egy kis szünetet, amit Marinette rögtön ki is használt.
- Miféle akuma képes ilyesmire?!
- Egyik sem. - Folytatta. - Mert ez nem akuma műve.
A két fiatal összenézett, félelem sugárzott tekintetükből.
- Szóval. Napok teltek el, legalábbis úgy tűnt. A nap nem ment le, az idő nem változott, az emberek megdermedtek. Aztán Katica rájött arra a kis dologra, amit mind a ketten elfelejtettek. - Adrien és Marinette kíváncsian várták a választ.
- Mi volt az?
- Nem mondhatom el. Nektek kell rájönnötök.
Katica. Gondolkozz. Mi határozza meg az időt? - Kezdte Plagg, mire a lány mélyen elgondolkozott.
- Semmi.. Az idő határoz meg mindent.
- Pontosan. És mi, emberek, hogy határozzuk meg az időt?
- Percekben, órákban, napokban.. - Szólt közbe a fiú.
- Pontosan! Ez a pillanat nagyon- nagyon nagy jelentéssel bír. Mert minden múlhat rajta.
- Ezt hogy érted?
A Kwami nem válaszolt rögtön. Lehajtotta fejét, majd mély levegőt vett.
- Mikor ez történt.. Akkor halt meg az előttetek lévő Katica, és Fekete Macska.

Marinette megdermedt, nem tudta hova tegye gondolatait, így csak kérdéseit folytatta.

- Plagg, el kell mondanod mi az a dolog!
- Már rájöttetek. Olyan szimpla, egyszerű, és pont ezért nem vette észre az előző két örző.
- Annyit mondtunk idő, percek, órák, stb. Ennek nincs semmi értelme. - Szólt Adrien.
- Várj... Ha most nem megy az idő, minden megállt. Az egész univerzum forgatórugója az idő, akkor.. most nincs semmi. Mióta vagyunk mi itt?
-  Nemtudom, talán egy fél órája?
- Pont hogy nem! Egy pillanat sem telt el. Plagg. Valamit magyaràzz el nekem. Mikor kijöttem a boltból, fekete árnyakat láttam. Az hozott engem ki. Mik voltak azok?
- Csalik. Pont a céljuk volt, hogy ott legyél.
- Hol, Plagg?
- Marinette, én... - Kezdte, de Adrien közbevágott. - Figyelj, Plagg, megértem. Szabály tiltja, meg ilyenek de ha igaz amit mondtál, az életünk múlik ezen! Mond el mi az a lényegtelen homokszem amit kihagyunk ?

- Homokszem... - Kezdte a lány. - Adrien! A múzeumba kell mennünk, MOST!