Just for one day

Chapter 16.

Elnézést előre, de most sok szemléletváltás lesz ebben a fejezetben. Plusz egy kis infó: Az események Adriennel és Marinettel párhuzamosan történnek.

-----

- Mindjárt lehull az összes szem. Mit kell tennünk Tikki?

- Szükségünk van Katicára.

Nem is kellett több, Marinette át is változott. Pöttyös ruhájában állt a homokóra előtt. Kinyújtotta a kezést, hogy megfordítsa a homokszemek hullását. De ahogy megérintette. egy hatalmas lökést érzett, és több méter távolságba repült. Gyengén könyökére támaszkodott, és letörölte a kis felszökő vért a szájáról.

Ez meg mi volt? Mintha  védené.. valami.

Halk, mély nevetést hallott. Megdermedt, és csak némán hallgatott. Nem volt egyedül.

- Azt hitted, csak úgy elveheted és visszaforgathatod az időt? - Szólt a rejtélyes hang. - Az idő nem játék.

Ahogy kimondta, ismét nevetni kezdett az alak.

- Kivel beszélek? - Amennyire tudott, biztosnak akart hangzani a lány, de így is remegett a hangja.

- Oh, én nem vagyok senki. Vagy mindenki? Ezt sosem tudom neked megfogalmazni. Vagyok valaki, de közben nem vagyok senki. Hallasz, de nem látsz. Érzel, de nem észlelsz. Összezavarlak, és mégis én adok meg minden választ. Ki vagyok, senki, vagy mindenki?

- Hagyjuk ezt! Nem érdekelnek a kicsinyes szójátékaid! Csak végezzünk már ezzel.

Ismét a mély nevetés. Marinettet a hideg rázta tőle. - Milyen bátor, és magabiztos! Pont olyan vagy mint a legutóbbi. Azt hittem a hírhedt mester tanul a hibájából. De úgylátszik nem. Idefigyelj Marinette...

- Honnan tudod a nevem? - Hökkent meg.

- Hogyne tudnám? Én mindent tudok. Ahogy a kis barátod is tudja. Akitől most nem kaphatsz segítséget.

Ahogy a szavakat kiejtette a száján, szörnyű fájdalom hasított a lány fejébe. Mintha ezer gondolat egyszerre akarna helyet találni az elméjében. Nem tudott rendesen gondolkodni, csak összeszorított szemekkel rogyott a földre. Úgy érezte mindjárt felrobban.

Majd abbamaradt.

Szinte biztos volt benne, hogy ez volt élete eddigi legrosszabb élménye.

- Szerencsetalizmán!- Kiáltott fel, de nem történt semmi. A jojó leesett e lábai elé.

- Oh, butus lány. Az én területemen nem működik az eféle varázslat. Ez az én otthonom. A semmi közepe. Ez nem Párizs. Itt csak egy dolog él.

- Mégis micsoda?

- Fekete mágia.

A fájdalom. Újra, és újra.

- H-Harcolj tisztességesen! - Nyögte ki a lány.

- Öltsek emberi alakot, és küzdjek meg veled? Ezt akarod? Hát legyen. Ki legyek, mit szeretnél? Legyek egyik ősellenséged, az egyik akuma áltlal megszállott barátod? Lehetnék az egyik szeretted is könnyen. Akkor vajon tudnál bántani?

- Legyél ami vagy! - Kiáltott.

A szürkeségben fekete füst kezdett szállni előtte körbe-körbe.

- Ami vagyok.. Ez vicces. Én bármi lehetek. Bármi. A fejedben vagyok. Olyan vagyok amilyet szeretnél.

Egy magas, vékony árny alakult aki vele szemben. Majd egy alacsony. Majd egy kerek, majd egy másik. Folyton váltotta az alakját, ami megbabonázta a lányt, és elvette a figyelmét. Majd az árny kinyúlt, és megsebezte Marinettet. Ő a földre rogyott, és visszatért figyelme.

Koncentrálnom kell.

Újra felállt, és támadott. De ahogy a jojó elérte az árnyat, az szertefoszlott, majd ismét megjelent, földretaszítva a lányt.
Harcolt, megállás nélkül. Tudta hogy nincs esélye, de azt is, hogy Katica Nem adja fel.
Számtalanszor a földre rogyott gyengén, testét mardosta a fájdalom. Látása egyre homályosabb lett, és szédült.

Ahogy kapott egy következő csapást, a földön fekve visszaváltozott. Túl gyenge volt.
- Marinette! Ne add fel! - Tikki szállt a szeme elé.
- N-Nem tudom legyőzni. - Suttogta Marinette.
- Nincs sok időnk, mindjárt újra támad.. Kérlek.
A kis lény kétségbeesett.
Nem fogom hagyni, hogy elveszítsem itt újra katicát. Nem. Nem hozok szégyent magamra ismét. Gondolkozz Tikki, gondolkozz.. Az árny túl erős. És nem tudjuk a gyengepontját sem. Csak a fény tudná legyőzni, de itt semmi nincs, csak sötétség. Hacsak..
És rájött. Egyszer, még évtizedekkel, akár századokkal ezelőtt a mester megtanított valamit az összes Kwaminak. Valamit, amit soha nem szabadott megtenni. Valamit, amit azóta meg sem említettek. Valamit, ami egy olyan hatalmat hoz felszínre amit kevesen bírnak el, ami tönkretehet belül.
De nem volt más lehetőség.
Fogta magát, és berepült Marinette zsebébe.

A lány már-már az eszméletvesztés szélén állt, mikor rájött, hogy ezt már átélte korábban.
A harc, a fájdalom, mind megjelent a korábbi álmában. Pislogott párat, hogy látása tisztuljon. Lenézett magára, és kis barátját pillantott meg, amint a lány kezéért nyúl.
- Nincs más választásom. - Szólt, majd felhúzta a gyűrűt Marinette ujjára.

Fájdalom hasított a fiú fejébe. Adrien gyengén rogyott össze a pékség ajtaja előtt.
Mr. és Mrs. Dupain-Cheng megrémülve rohant ki, hogy segítsenek a fiún.
- Adrien! Jól vagy? Megütötted magad?
A fiú nem válaszolt. A feje hirtelen megtelt elfeledett, szinte meseszerű emlékekkel, a szíve pedig fájdalmas ürességgel. Nem tudott mozogni, nem figyelt a hangokra, csak a képsorokra a fejében.

A lila fény. Marinettet szinte elvakította a felragyogó fény. Tizedmásodpercek alatt történt minden. Eddig ismeretlen erőt érzett magában, amit nem tudott megmagyarázni. Sebei begyógyultak, elméje újra tiszta volt. Kinyitotta szemeit, és magára pillantott. Egy teljesen más ruhában volt, nem katicaként. Lila ruhája mintha erősebbé tette volna, mint valaha. Érzékei felerősödtek, és tisztán látott már mindent a sötétben. Mint egy macska.
Egy macska.
A lány gyorsan a kezére pillantott, ahhol meglátta a gyűrűt. Feketemacska gyűrűjét.
Mint a két Kwami benne volt. Nem tudta, hogy ez egyáltalán lehetséges. És mint kiderült, az árny sem.

- Ez lehetetlen. Soha, senkinek nem sikerült a két talizmánt kombinálni. Mindenki belehalt aki megpróbálta!
- Mindig meg kell törni a hagyományt. - Mondta a lány, majd új erővel támadott.

- Adrien, te meg miről beszélsz? Kérdezte a fiatal pár, értetlenül nézve a szőke fiúra a korházi szobában.
- Tudom hogy egyszerűen őrültségnek hangzik amit mondtam, én is alig hiszem el. De vaalmi történik, és az önök lánya is benne van.
- De.. nekünk nincs gyerekünk Adrien.

Feladta a magyarázkodást. Tudta, hogy nem tudja meggyőzni Marinette szüleit, hisz ő maga is csak most jött rá az igazságra. Elfelejtette őt, ahogy mindenki más. És Plagg! Ó, hogy is felejthette el őt!
De azt is tudta, hogy valami nincs rendjén. Az az elképesztő fájdalom ami az ájulását okozta, még mindig jelen volt. És tudta, hogy ez onnan jön, ahhol épp Marinette van.
Meg kellett őt találnia.