Just for one day

Chapter 5

- Lehet mégsem kellene. - Suttogta magában Marinette, de épp abban a pillanatban lépettt ki Chloe a Hotel ajtaján.
-Katica? - Nézett tág szemekkel a szőke lány.
- Nem akartam sokat maradni. Csak érdekelt hogy jól vagy e.
Chloe csak pislogott. Nem igazán hitt a fülének.
- É-én teljesen jól vagyok. Már ki is hevertem az egészet. - Igyekezett magabiztosnak tűnni, de szemében más tükröződött. Csak állt, és nézte a vele szemben álló lányt.
- Ha szeretnél beszélni róla, csak szólj.
- Nem kell ilyen kedvesnek lenned velem, tudom hogy csak azért aggódsz, nehogy megtaláljon egy akuma. - Szomorodott el.
- Ez nem így van. Vagyis, tényleg nem szeretném, viszont érdekel is. Elmondtad ezt már bárki másnak is? 
- Persze! Már csak az kéne hogy az egész iskola megtudja, hogy összeomlok lélekben! - Csattant fel, majd szájához kapott. Nem akarta kimondani.
Marinette sokáig nem reagált. Várta mit csinál Chloe, de ő csak állt. Lassan odasétált, majd vállára helyezte a kezét.
- Ez nem bűn.
- De én vagyok Chloe Bourgeois, én ezt nem tehetem meg. - Kiegyenesedett, majd visszapislogta könnyeit.
- Majd talán egyszer, ha úgy érzed, beszélhetünk. Nem vagyok ellenség, Chloe. Nem is szeretnék az lenni.
- Nem vagy ellenség, Katica. Már hogy is lennél. Csak, csak nem tudom mit mondjak! Ilyen még sosem történt eddig.

Megrázta fejét, majd feldúltan visszasétált a Hotelbe. Marinette még álldogált pár percig, majd visszaindult otthonába. Miközben lendítette jojóját, Alya tűnt fel a távolban. Ő is észrevette idolját, és heves integetésbe kezdett.
-Katica, Katica!!!! - Kiáltott.
Marinette lassított, majd visszafordult, a lány felé vette az irányt.
- Alya, igaz? - Szólt.
- Igen, igen. Katica emlékszik a nevemre. Ez a nap nem is lehet szuperebb! - Lelkesedett. - Valahol van egy Támadás? Vagy hogy-hogy itt vagy?
- Nem, nincs szerencsére.
- Akkor mit csinálsz itt?
- Csak beszélnem kellett valakivel.
Alya furcsán, de még mindig lelkes tekintettel figyelte a lányt.
- Katica, nem lenne gond ha felteszek egy-két kérdést? A blogomhoz kéne. - Nézett ártatlanul.
- Persze, nyugodtan.
Alya lélekben repdesett az örömtől. Alig tudta tűrtőztetni magát. Egy padon ülve beszéltek, ami leginkább Alya lelkendezéséből állt, amit Marinette mosollyal az arcán figyelt. Kissé még mindig bántotta, hogy nem mondhatja el neki.. Ha tudná. Annyival könnyebb lenne.

Nagyjából fél óra elteltével meglepően elcsendesült az utca. Egy lélek sem sétált el előttük, egy autó sem hajtott el. Még a galambok sem repdestek körülöttük. Először nem figyeltek fel rá, de a percek múltával egyre zavaróbb lett számukra.

- Valami gond van. - Suttogta Marinette.
Alya körbenézett, majd megfontoltan válaszolt.
- Egész biztos. Párizsban ez még sosem fordult elő. Hova lett mindenki?
- Körülnézek. Menj valami biztonságos helyre. - Utasította a lányt, majd még mielőtt elindult, megsimította a vállát.

Perceken keresztül sétált, de egy emberrel sem találkozott. Egyre inkább furcsállta a helyzetet. Hirtelen épp hogy hallható suttogás ütötte meg a fülét.
- Katica, katica kérlek segíts! - Egy 6-7 év körüli kislány, egy bokorba bújva intett Marinette felé.
A lány odarohant, és letérdelt mellé.
- Hé, mit csinálsz itt, jól vagy? Hova tűnt mindenki? - Suttogott, de a néma csöndben ez is üvöltésnek tűnt.
- É-én jól vagyok, de anya eltűnt. - Szeme könnyekkel telt meg. - Az a fiú... Elvitte. A többieket is.
- Milyen fiú? -Kérdezte.
- Fekete haja volt, hosszú fekete ruhában.. - Kezdte, majd elhallgatott.
- Mit csinált a fiú? - Próbált információt szerezni.
- A-azt mondogatta, hogy.. Hogy álomba küld minket.
- Merre ment?! - Kérdezte.

A kislány félénken mutatott a főút felé. Marinette felállt, kisegítette a lányt, majd biztonságos helyre küldte. Elindult, jojóját kezében erősen szorította. Ötlete sem volt mi vár rá. Nemsokára hangokat kezdett hallani, ami futásra ösztönözte.  A város központjában rátalált az emberekre. Aludtak, mindannyian. Egymás hegyén-hátán feküdt mindenki. Felettük  a titokzatos fekete ruhás fiú. Tizedmásodpercek alatt észrevette Marinette-t, majd elmosolyodott.

- Katica, ha nem tévedek. Látom furcsállod a helyzetet. Szerintem meg tudunk egyezni.
- Nem egyezkedem. Mit csinálsz velük?! - Kérdezte amint észrevette a hajszál vékony lebegő fekete szálat minden ember feje fölül a titokzatos fiú ruhájába szövődni.
- Álmot szórok. Ha szeretnéd hogy felébredjenek, adnod kell valamit.
- Álmodozz tovább, barátom! - Ugrott át a lány feje fölött Macska, majd botját a gonosz felé hajította. - Mellesleg, nekem jobban áll a fekete.
- Épp időben. - Szólt közbe Katica.

A harc elkezdődött. A két szuperhős alábecsülte az ellenfelet. Sokáig támadtak, megállás nélkül. De mindig visszaverte őket a feketeruhás. Elkezdtek fáradni, amikor Marinette úgy döntött ideje felhasználni a talizmánt.