Just for one day

Chapter 15.

- Adrien! Tikki! Plagg! Valaki? - Kiáltotta századszorra is a kékszemű csak sétálva előre.
Mintha bent ragadt volna egy végtelen folyosón a feketeségben. Úgy érezte ős idők óta sétál, így megállt, majd összerogyott. Már úgy gondolta kész, elérkezett a vége. Emlékei csak halványak, épphogy 1-2 foszlány néha átfut a fején. A falnak támasztva hátát csak ült némán, majd nem bírta tovább, és könnyekben tört ki. Vége van. - Gondolta.
Az több órás séta meghozta hatását, és Marinette elaludt a hűvös folyosó padlóján.

...

- Marinette, kérlek! Nyisd ki a szemed. - Ébresztgette Tikki a lányt.
A copfos nagyon nehezen, de magához tért. Beletúrt kócos hajába, majd ráeszmélt hogy piros barátja lebeg az orra előtt.
- Tikki, hála az égnek! Azt hittem elvesztettelek! - Egy újabb könnycsepp folyt le az arcán.
- egy teljesen más helyre kerültem, nem tudom mi történt, de abban biztos vagyok, hogy semmi jó.
- Plagg, Adrien?
A kérdésre Tikki lehajtotta a fejét.

- Nem láttam őket, mintha teljesen köddé váltak volna. Miközben jöttem erre, semmi jelét nem találtam annak, hogy a közelben lennének.

- Nem emlékszem szinte semmire. Mi történt egyáltalán? - Fogta a fejét Marinette.

- Nem tudom. Mintha bent ragadtunk volna a semmiben.

- De valahol lennünk kell! Ki kell találnunk innen. Haza kell jutnunk. Nincs sok időnk.. Érzem.

- Idő.. Marinette! Szerintem tudom mi történt, de nagyon remélem, hogy nincsen igazam.

- Miről beszélsz, Tikki?

- Marinette.. Meg kell találnunk Plagg-ot. Minnél hamarabb.

- Megint nem mondasz el nekem valamit.

- Mert még nem tehetem. Ezt meg kell értened. Amíg nem vagyok biztos benne, hogy mi is történik, addig csak azt tudjuk tenni amik a legfontosabbak. Megtalálni a többieket.

- És hogy tervezed ezt? Ez egy végtelen folyosó Tikki..

- Ez egy labirintus Marinette.

- Egy labirintus? - kerekedtek el a lány szemei.

- Igen. Mostmár minden világos. Én idióta! Szerinted hogy találtam volna rád, ha ez csak egy szimpla folyosó lenne? Ez egy labirintus. Egy hely, amiből nagyon nehéz kiutat találni. Lesznek csapdák, és.. - Tikki.

Ahogy a lány közbeszólt, a kis lény abbahagyta a heves hadonászást, és rámeredt elnémulva.

- Te már jártál itt, igaz? - Suttogta Marinette.

Kis barátja egy ideig hezitált, majd bólintott.

- Egyszer itt rekedtem már.

- De kijutottál! Ez azt jelenti tudod merre van a kiút?

- Sajnos nem. Egy dolgot megtanultam míg itt voltam. Mindig változik. Nincs olyan, hogy a labirintus egy huzamos ideig ugyan az legyen, és épp ezért szinte lehetetlen kijutni innen.

- Neked hogyan sikerült? Katica megtalálta a kiutat?

Tikki elfordította a fejét. Arcán színtiszta szomorúság tükröződött. Nem akarta a lányt lesúlytani az igazsággal, de nem volt más választása.

- Nem, Marinette. Itt halt meg Katica. És vele együtt fekete macska. Engem, és Plagg-ot a mester mentett ki, mai napig nem tudjuk hogy hogyan. De ez hosszú évekkel ezelőtt történt. Egészen addig nem volt új örzőnk, egészen amíg te és Adrien meg nem jelentetek. Nem is tudtunk volna alkalmazkodni ha rögtön új örzőket kapunk. Mi vagyunk a két fő kwami. Katica és fekete macska.. A többi kwami még nem kapott gazdát, kivéve a mestert. Mi kell védelmezzük az embereket, de ez néha tragédiával jár.

Marinette könnyes szemekkel hallgatott. Nehezére esett felfogni, hogy bátor elődje itt esett el.

- Ha az előző katica elbukott, én hogy tudnám végig csinálni? - Suttogott.

- Nem szabad feladnunk. Ez az első csapdája a labirintusnak. A reményt ne hagyd, hogy elvegye tőled. Az az, ami életben fog minket tartani amíg csak lehet. Rendben?

A lány felnézett, - Rendben.

Elindultak előre, a színtiszta semmibe. Egy hosszú ideg nem találkoztak semmi furcsával. De gyengeségük kezdett felül emelkedni. Éhesek voltak, és fáradtak. Nem tudták mit csinálhatnának. Nem tudták bemérni az időt, de biztos voltak benne, hogy már órák óta gyalogoltak. Úgy döntöttek, itt az ideje pihenni. Mind a ketten álomba merültek.

Harcolt. Testét sebek borították, de hidegen hagyva a haldoklás gondolatát, újra, és újra lendítette a jojót. Majd előtört a hatalmas lila fény.

Ijedten riadt fel álmából Marinette. Tikki aggódó tekintetével találkozott.

- Minden rendben? - Kérdezte.

- Minden rendben. - Válaszolt halkan.

Elindultak tovább. Amióta a labirintusban rekedtek, először pillantottak meg egy kis fényt a csillagos ég alatt. Követték, és ahogy elértek hozzá, egy sövényes kertben találták magukat az éjszakában. Tikki megrázta a fejét.

- Tudtam.

- Mi az?

- Ez a kert. A labirintus legbiztonságosabb része, és itt találunk élelmet.

- Ez jó hír! - Sóhajtott a lány.

- Ennyiből jó, viszont amit mi keresünk, az az ellenkező irányban van. De most, keressünk valamit amit ehetünk.

A sötét ellenére tökéletesen kivehető volt a gyönyörű kert amiben sétáltak. Mintha minden normális lett volna körülöttük, csak egy valami hiányzott.. Az élet.

Keresésük végül sikeres volt, egy fával találták szembe magukat, tele körtével. Körülötte víz, gyümölcsös, mindenféle jót kínálva. Minden nyugodt volt. Túl nyugodt.

- Olyan mint egy csapda.. De étel nélkül nem bírom már sokáig. - Szólt Marinette.

- Mert ez egy csapda. De nem az étel a csapda, hanem az idő. Sietnünk kell. Szedjünk össze amit csak tudunk, és menjünk.

Elkezdtek szedni, mindenből egy keveset. Marinette sose örült ennyire pár szem epernek, vagy egy fűrt szőlőnek.

Amilyen gyorsan csak tudtak tovább álltak, És a kertből kiérve leültek, és elkezdték az evést.

- Ha túléljük ezt, megesküszöm, hogy egészségesebben fogok élni. - Próbált viccelődni a lány. Tikki örült, hogy nem vesztette el a humorérzékét.

- Visszafele kell mennünk. - Kezdte a kis lény. Miközben magyarázta az eseményeket a lánynak, egyre több emlék tört elő az elméjében amikre évek óta nem gondolt. Csak mondta, és mondta. Szinte fellobbant benne a remény újra, hogy ezúttal sikerül végigvinni a kihívást.

...

- Mindjárt ott vagyunk. Bírd ki, Marinette!

A második csatán voltak túl a labirintusban. Mint a kettő az utolsónak tűnt, és mindkettő után ezt a három szót hallotta Marinette. Mindjárt ott vagyunk. Gyenge volt, egyre gyengébb. Nem gondolta hogy ki fog bírni több csatát.

- Tikki, pihennem kell. - Szólt Marinette.

- Plagg! - Kiáltott fel Tikki.

A földhöz repült, és felkapta a kis gyűrűt.

- A gyűrű... De hol van Adrien? Adrien! - Kiáltott a lány.

Elindultak új erőre kapva, keresni a fiút. De nem jártak sikerrel. Adriennek semmi nyoma nem volt.

- Nem értem. Ha Plagg itt van, Adrien miért nincs? - Tikki hangosan gondolkozott.

Szavai után megrengett a föld. Majd újra. És újra. Marinette összerogyott, kezeit füleire tapasztotta. Mély, romboló hangzavart keltettek a rengések, és ez súlyosan sértette a lány fülét a hosszú némaság után.

Ahogy abbamaradt a rengés, a távolban levő fal leomlott előttük, feltárva a tárgyat, amit Tikki annyi ideig keresett.

- A homokóra. - Szólt Marinette, és összenézett barátjával.