Hatalmas vigyorral a számon indultam el az erdő felé. Már majdnem ott voltam, amikor egy kocsi rámdudált, Annyira megijedtem, hogy azt hittem szívrohamot kapok. A kocsiban Ash ült, és mondta, hogy szálljak be mellé. Innen csöndebn folytattuk az utat. Az erdő nem úgy nézett ki, mint ahogy emlékeztem rá, bár már elég régóta nem jártam itt. Az erdőnek a közepén van egy házra hasonltó épület, amit Ash-el elég jól berendeztük, pár méterre a háztól van egy kisebb folyó, amin egy híd megy keresztül. Kiszálltunk a kocsiból, és a ház felé vettük az irányt. Bent eléggé állott illat volt, így ki nyitottuk az ablakokat. Leültem a kanapéra, és azon gondolkoztam, hogy nem kellett volna ide jönnöm.
-Tudom, hogy nem akartál jönni velem, azok után, amit itt mondtam neked – mondta, miközben egy széket húzott el az asztaltól.
-Jól gondolod – suttogtam a padlót bámulva.
-Azért szerettem volna, hogy ide jöjjünk, hogy elmondjam nem direkt mondtam aznap, amit mondtam. Nem is tudom, hogy mondhattam ilyet – kezdett bele a mondókájába.
-Ash, nem érdekel, hogy miért mondtad azt, amit mondtál, de a múlton már nem tudsz változtatni. Ami megtörtént, az megtörtént. Már túltettem magam rajta – néztem bele a szemébe.
Kis várakozás után odajött, és leült mellém.
- Ennek örülük – mosolygott rám – haragszol rám?
- Már nem. Nem akarok erről többet beszélni.
A mondatom végénél felállt, megfogta a kezem, és kivezetett a házból egészen a hídig.- Akkor szent a béke? - kérdezte, miközben zsebéből elővett egy kis dobozt.
- Igen - mosolyogtam rá.
- Ezt neked vettem. Amikor megláttam a kirakatban egyből te jutottál az eszembe. Azért adom, hogy tudd én mindig itt leszek neked - nyújtotta felém a dobozt.
- Ash, ez gyönyörű - mondtam, miközben felnyitottam a dobozt, amiben egy kövekkel kirakott AC/DC-s nyaklánc volt. Tudta, hogy oda meg vissza vagyok ezért a bandáért. - Segítesz feltenni?
- Nagyon szívesen.
Kivettem a nyakláncot, feltettem a nyakamba, úgy hogy a kövek látszódjanak, és Ash kezébe adtam a végét. Ő becsatolta, és maga felé fordított. Nagyon közel voltunk egymáshoz, amit nem akartam, de valahol legbelül mégis érezni szerettem volna.
-Mit csinálsz? - suttogtam ajkára, miközben a köztünk lévő tér csökkent.
-Semmi rosszat- válaszolta, és ajkát az enyémre tapasztotta.

KAMU SEDANG MEMBACA
Goodbye Agony (Ashley Purdy)
Fiksi Penggemar"-Mit csinálsz? - suttogtam ajkára, miközben a köztünk lévő tér csökkent. -Semmi rosszat - válaszolta, és ajkát az enyémre tapasztotta."