Ashley szemszöge
----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Reggel, amikor felébredtem egy SMS fogadott. Az üzenetben az állt, hogy Andy szeretne egy bandát alakítani, és szeretné, ha elfogadnám az egyik basszusgitáros szerepet. Kicsit meglepődtem, hogy pont rám gondolt, mert már régóta nem találkoztunk egymással személyesen, de a kapcsolatot az internetnek hála tartottuk. Idén érettségiztem le, így nem muszáj a suli miatt aggódnom, ha elfogadom az ajánlatot. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy én ha egy híres banda gitárosa lennék, hány tinilány rajongana értem. Az ötlet nagyon kedvemre való volt, de nekem csakis egy lány számít, akit sajnos eléggé megbántottam a nagy számmal. Akkoriban én voltam a suli egyik menő pasija, és azt hittem, hogy bármit megtehetek. A menőségemnek „hála" sikerült elvesztenem azt a személyt, aki mindig meghallgatott és mellettem állt bármit is csináltam. De egy eléggé csúnyára sikerült veszekedés alatt olyat mondtam neki, amivel a lelkébe tiportam. Azóta nem is beszéltünk egymással, mert elköltöztünk, mivel az apám egy jobb állásajánlatot kapott Miami-ban. Megszakítottam minden kapcsolatom Los Angeles-ben. A szüleim akkoriban nem is foglalkoztak annyira velem mert úgy voltak vele, hogy új hely, új barátok. Ez nem így lett. Ezért inkább a gitározásba menekültem, és nem voltam menő a suliban sem. A jegyeim csak romlottak, amíg nem ismerkedtem meg Andy-vel, és a barátaival, akik befogadtak maguk közé. De Andy elköltözött, és most ott tartok, hogy én is önállósodom. Ez az ajánlat pont jókor jött, így lesz inkodom a szüleimnek, hogy miért is akarok visszamenni Los Angeles-be. Este beszéltem velük, és nem is kérdezősködtek, amit furcsálltam. Másnap reggel összepakoltam a ruháimat, a gitáromat, és még néhány apróságot, ami sokat jelent nekem. Betettem a bőröndöket, és a dobozokat a kocsimba, és elindultam. Körülbelül 2 óra autóút után megérkeztem. Kerestem egy szállodát, ahol estére megszállhatok, és holnap megyek körülnézni bérelhető lakások után. A szálloda nem volt valami népszerű, de annál kényelmesebb. Reggel kifizettem a számlát, és mentem a városba. Szerencsére sikerült találnom egy olyan albérletet, amit még aznap ki is adtak nekem. Kipakoltam a cuccaimat, és felhívtam Andy-t.
-Szia. Itt Ashley. Gondolkoztam az ajánlatodon, és úgy döntöttem, hogy elfogadom.
-Szia, Ash. Ennek nagyon örülök. Mit szólnál hozzá, ha holnap dél körül találkoznánk a plázában, és megbeszélnénk minden fontosabb tudnivalót?
-Rendben. Ott leszek. A többi tag Jake-ék lesznek?
-Igen. Nem is jutott volna más az eszembe. Akkor holnap találkozunk. Szia.-Oké. Csá.
Letettem a telefont, és rendeltem magamnak egy pizzát, mivel főzni nem nagyon tudok. Amit tudok csinálni az a rántotta, és itt is megállt a főzőtudományom. 20 perc múlva megérkezett a kaja, és nekiláttam enni. Miután megettem mentem tusolni, és bedőltem az ágyba. Reggel felöltöztem, és mivel majdnem késésbe voltam, ami annak köszönhető, hogy szeretek sokáig aludni, és nem állítom be az ébresztőt, mert minek az. Elindultam, és sikerült nem eltévedni vagy elkésni. Mire odaértem a többiek már ott voltak.
-Szia Ash. Már rég találkoztunk - kezeltek velem a fiúk.
-Sziasztok. Tudom. Mostanában nem volt időm semmire.
-Rájöttünk - mondta CC.
-Mit fogunk megbeszélni? – kérdeztem, bár szerintem tudom a választ.
-A bandával kapcsolatos dolgokat. A műfaj már megvan, gondolom ezzel nincs senkinek gondja- válaszolt Andy, mire egy csoportos fejbólogatás volt a válasz tőlünk.-Mi lesz a bandánk neve? – kérdezte Jinxx.
A kérdésre csak vállrándításokat kapott.-Mit szólnátok a Black Veil Brides-hoz? – vetette el az ötletet CC.
-Tetszik – válaszoltam.Senkinek nem volt ellenvetése a csapatnév ellen. A többi dolgot még megbeszéltük, és utána mentünk inni valami hűsítő italt. Útközben felénk sétált két lány, akiket nem láttam elég jól, de mikor közelebb értek már semmi kétségem sem volt afelől, hogy az egyik lány minden kétséget kizáróan Kim lesz. Amikor odaértek hozzánk a másik lány Andy-nek adott egy puszit, gondolom a barátnője lehet, míg Kim azt se tudta, hogy mit csináljon, amikor Andy bemutatott minket egymásnak. Úgy tettem, mintha most látnám először, pedig ez nem így volt. Miután elmentek megittuk az üdítőnket, és hazamentem. Felléptem Facebook-ra, és írtam Kim-nek egy üzenetet, amiben arra kértem, hogy holnap találkozzunk a megszokott helyünkön. Remélem el fog jönni, és meg fogjuk tudni beszélni a dolgokat. Az üzenet elküldése után már nem volt semmihez kedvem, így ledőltem az ágyra, és a gondolataimba merülve elaludtam.
ESTÁS LEYENDO
Goodbye Agony (Ashley Purdy)
Fanfic"-Mit csinálsz? - suttogtam ajkára, miközben a köztünk lévő tér csökkent. -Semmi rosszat - válaszolta, és ajkát az enyémre tapasztotta."