Goodbye Agony (Ashley Purdy)

Five

Másnap reggel, miután felkeltem első dolgom volt felhívni Jul-t, hogy megbeszéljem vele a tegnap este érkezett üzenetet. Megbeszéltük, hogy egy óra múlva átjön hozzám. Addig volt időm gondolkodni azon, hogyan is mondjam el, ami köztünk volt Ash-el. Nem jutottam semmire, ezért úgy döntöttem, hogy úgy fogom elmondani, ahogy a helyzet hozza. Tudom, hogy egy kicsit csalódott bennem, mert nem mondtam el neki. 10 perc múlva hallottam, hogy egy kocsi áll meg a házunk előtt. Lementem, hogy ajtót nyissak,de amikor kinyitottam nem az a látvány fogadott, amire számítottam. A házunk előtt Ash állt egy piros kocsi mellett.

Amikor látta, hogy kinyitottam a űz ajtót elkezdett felém jönni. Annyira meglepődtem, hogy időm se volt becsukni az ajtót előtte.
-Szia Kim - köszönt – gondoltam megnézem, hogy még itt laktok-e. – mondta, és közben mosolyogva nézett körül az ismerős környezeten.
-Szia. Amint látod még itt lakunk. Van más oka is annak, hogy idejöttél?
-Ami azt illeti van. Szeretném megkérdezni, hogy akkor találkozunk-e ma a part melletti erdőnél? – nézett le rám
- Igen. Hányra legyek ott?
-2-re. Oda fogsz találni?
-Persze. Még nem felejtettem el az oda vezető utat. – mondtam mosolyogva.
-Rendben. Akkor kettőkor. Pontos legyél! – kiabált vissza az autójától.
-Mindig az vagyok! – kiabáltam vissza neki, mire csak mosolygott, és beült az autóba, és egy dudaszó kíséretélben elhajtott.
Miután én integettem neki bementem a házba, és ledőltem a kanapéra egy kicsit Tv-t nézni. Még egy perce se néztem, amikor csengettek. Komótosan felálltam a kanapéról, és mentem megint kinyitni az ajtót. Most szerencsére Jul állt az ajtóban.
-Szia Jul. –mosolyogtam rá, és bementünk a szobámba.
-Szia. Mit akarsz mutatni?
-Majd azt is megmutatott. De először el szeretném mondani, amit már régen el kellett volna mondanom.
-Hallgatlak. – mondta, és arckifejezés komoly lett.
-Mielőtt ide költöztetek volna azelőtt volt egy jó barátom, akit már ismersz.
-Ki? – kérdezte és gondolkodóba esett.
-Ashley Purdy. De összevesztünk, mert azt mondta, hogy nem csoda, hogy anyukám elhagyott. – mondtam, és a szemem könnybe lábadt az emlékek hatására.
Jul nem szólt semmit, csak odajött hozzám és megölelt. Tudja, higy milyen nehéz beszélnem arról, hogy anyukám elhagyott, amikor még kicsi voltam. Kicsit megnyugodtam, és folytattam.
-Azért mondta ezt, mert ő volt a suli menő fiúja, és fogadtak, hogy ezt kell mondania nekem. Én erről semmit nem tudtam, csak akkor miután már megtörtént. Amikor ezt mondta nekem nagyon mérges lettem rá. Ő próbált velem beszélni, és keresett is, de nem akartam meghallgatni. Egyik nap egy üzenetet kaptam, hogy elköltöznek. Akkor az volt életem legboldogabb napja. Nem is beszéltem vele azóta a nap óta, és emiatt sok ideig lelkiismeret furdolásom is volt, de most megint itt van, és lehet meg tudjuk beszélni. – mondtam a végét egy kis mosollyal.
-Megértelek, hogy nem mondtad el. Lehet én se mondtam volna el, de örülök annak, hogy bízol bennem és most elmondtad.
-Én is. Legalább tudsz majd ezzel kapcsolatban tanácsot adni.
-Naná. És mi van az üzenettel?
-Tényleg! – csaptam a fejemre.
Gyorsan bekapcsoltam a laptopom, és behoztam az üzenetet.
-És elmész?
-Igen. Ma reggel volt itt. Csodálom, hogy nem találkoztatok.
-Oké. És pontosan hol is van az a megszokott hely? – kérdezte és közben ujjaival idézőjelet rajzolt a levegőbe.
-A part mellett van egy kisebb erdő. Régebben oda jártunk.
-És miben fogsz menni?
-Nem tudom. Ezért is kérem a segítséged, mert ruha terén jó az ízlésed.
-Ne hízelegj.- mondta, és elindult a szekrényem felé. -És mikor is mész?
-Azt mondta kettőre legyek ott. – mondta, és az órára néztem, ami 1:15-öt mutatott.-Jul kicsit sietned kéne, mert még fel kéne vennem.
Kivett a szekrényből Nirvanás felsőt, egy koptatott rövidnadrágot. Gyorsan bementem a fürdőbe, és felvettem a ruhákat, gyorsan feltettem egy fekete szív alakú nyakláncot, amiből szegecsek állnak ki. Leszaladtam a lépcsőn, és felvettem a fekete balerina cipőmet. g

 Közben Jul adott egy kis táskát, amibe beletette a fontosabb dolgaimat.
-Köszönök mindent, de mennem kell. Majd csukd be az ajtót, és tedd a helyére a kulcsot – öleltem meg, és elindultam.
-Nagyon szívesen. Remélem megtudjátok beszélni – kiabált utánam.
Egy mosoly kíséretében hátrafordultam, és a hüvelykujjamat mutattam felé.