All children grow up except one

7.Rész - A Fa

~Wendy~

Amikor felébredtem, az eltűnt fiúk vettek körül, de Peter nem volt köztük. A szívem összeszorult, reméltem, semmi baja nem esett. És a fiúknak sem. Körbenéztem a kis tisztáson. Minden bizonnyal ide zuhanhattam. Hogyan éltem túl?
-Mi... mi történt?-a gondolataim zavarosak voltak.

-Lezuhantál, kisasszony.

-Nem zuhantam le. Vagyis nem magamtól. Valaki lelőt... és...-Furcsán néztem körbe.-Miért vagyok életben? Lelőttek, én pedig lezuhantam. És most élek...

Benyúlt a hálóruhája gallérja alá, és kitapogatta a mellkasát, ahol... ahol ott lógott egy madzagon Peter ajándéka. A makk, amit még Londonban adott neki csók gyanánt.
Felsóhajtott, és kihúzta a kis termést a madzagnál fogva. Amikor szemügyre vette, látta, hogy egy lyuk van a közepén. És, ami azt illeti, a hálóinge elején is volt egy lyuk...

-A nyíl csinálta-válaszolt kimondatlan kérdésére egy fiatal fiúcska.

-S- szükségem lenne e- egy másik ruhára- mondta dadogva. Megpróbálta összetűzni a lyukat valamivel.

-Peter parancsára elviszünk a búvóhelyünkre. Az öreg fához. Ott kaphatsz új ruhát. Valamit biztosan találunk ami jó rád.
Wendy elképzelte magát egy össze- vissza szakadt lepedő - ruhában, amit valamelyik kisfiú tákolt össze.

-Köszönöm, de azt hiszem, inkább varrok magamnak valamit, csak anyagra lenne szükségem.

-Majd utánanézek- vállalkozott az egyik fiú.

-Köszönöm-ismételte magát.

Közrefogták a lányt, és úgy indultak el. Nyilán gy ismerték az erdőt, mint a tenyerüket, mert bármiféle térkép nélkül, csupán a kövek és fák helyéből tudták, hogy mikor merre kell fordulniuk. Wendy azon tűnődött, mi történne, ha egy követ egy elmozdítana a helyéről. 

Már gyalogoltak egy ideje - átkeltek egy kisebb folyón, és felmásztak egy domb oldalán-  és amikor a lány már éppen kezdett elfáradni, az egyik fiú lemaradt társaitól, és Wendyhez fordulva így szólt:

-Már nincsen messze a Fa.- Wendy örült neki, a lába szinte már teljesen felmondták a szolgálatot. 

-Peter ott van?-nem akarta megkérdezni, de a mondat csak kicsúszott a száján. 

-Igen- a fiú nem tulajdonított nagy jelentőséget a kérdésnek.

Wendy az út hátralévő részében csendesen lépkedett az elveszett fiúkat követve, míg el nem érték a Fát.

Pán Péter híres búvóhelye. Illetve, épp csak annyira híres, hogy a fiú ellenségei -akik ha tehették volna hosszú, tömött sorokban álltak volna az ajtaja előtt- fülébe ne jusson ez az értékes információ. Wendy ámulva nézett a jóval a feje fölé magasodó, óriási fára, amelynek törzse olyan vastagvolt, mint a londoni étkezőasztaluk hossza. És azt azért meg kell említeni, hogy Wendy egy középosztálybeli londoni család legidősebb sarja volt, így az étkezőasztal elég nagy méreteket öltött náluk. 

A lány meg szerette volna nézni a kilátást a fa mögül, de ehhez meg kellett volna kerülnie azt, és felsétálni a fa törzsét ölelő dombocskára. A Fa gyökerei hosszan elhúzódtak, mélyen az erdőben buktak a föld alá, és Wendy még ott is követni tudta az útjukat, a kis dudorok a talajon segítettek ebben neki. 

Mire feleszmélt a gyönyörködésből, az eltűnt fiúk egytől egyig eltűntek a fa gyökerei között, és a lánynak közelebb kellett mennie a gyökerekhez, hogy felfedezze a kis csapóajtót, ami egy létrát rejtett. Wendy óvatosan lemászott rajta, és egy tágas, homokfalú szobácskában találta magát. a padló fából volt, a fal mellett függőágyakat kötöttek a plafontól belógó gyökerek közé. Középen egy nagy, medveszőr szőnyeg terült el, rajta néhány ottfelejtett tőr, és nyílvessző. Más indákon és gyökereken ruhák lógtak, és íjak függtek. Úgy tűnt, mintha csak ott hagyták volna meg a gyökereket, ahol hasznosítani tudták őket, máshol könyörtelenül kivágták őket. 

Wendy a szoba túlsó végében megpillantott egy ajtót, ami inkább egy falba vájt lyuk volt, de gondosan formálták meg. Széles, és magas volt. És fény szűrődött át rajta. A lány elindult az átjáró irányába.