All children grow up except one

8.Rész - Egyedül

~Peter~

Peter nyughatatlanul járkált a szobájában, alig bírta kivárni Wendy érkezését. Legszívesebben már most a karjaiba kapta volna, és...

Nem! Ő nem gondol ilyenekre. Ő még gyerek.

És az is marad. 

Egészen addig tudta tartani magát, amíg meg nem látta a lányt. Peter éppen a szoba egy olyan részében idegeskedett, amit az ajtóból nem lehetett látni, ellenben ő látta az ajtót. És így a lányt is. Érdeklődő tekintete végigsuhant a szobán, a falakon és a mennyezeten. Végigsiklott az indákon, amelyek a falba vájt tűzhely előtt lógtak, és a fiú ruhái száradtak rajtuk a melegben. Követte a lány tekintetét, amely most a falon lógó hatalmas bundát vizslatta, aztán pillantása a szőrme alatt fekvő ágyon állapodott meg. A hatalmas fekhelyre is egy puha szőrme volt leterítve. Ez nem olyan ágy volt mint a többi függőágy az előző szobában, Ez egy földön álló óriás fadarab volt, akkor amin egy ember kényelmesen elfért, és temérdek takaróval és bundával volt befedve, így biztosítva a tulajdonosa kényelmét. Az ágy elé fegyverek sokasága volt ledobálva, de néhány indán is lógott egy-egy tőr vagy íj. A szoba mások végében egy faláda állt, de a lányt szemmel láthatóan nem foglalkoztatta annyira a tartalma, vagy csak jól nevelt, és nem nézi meg más holmiját engedély nélkül. Pillantása ismét az ágyra esett. Tüzetesebben megnézte, és végül a tűzhelyre fordította a tekintetét.

Beljebb lépett a szobába, ahonnan már be lehetett volna látni az egész szobát, beleértve Peter búvóhelyét is, aki most a falnál kuporogva bámulta a lányt. De még mielőtt a lány is felfedezhette volna őt, Peter most segítségül hívta a helyismereti előnyét, és egy titkos ajtón kisurrant a szobából, mert nem akarta, hogy Wendy rajtakapja.

És a lány nem is vett észre semmit. Peter zajtalanul elhagyta a helységet, és a fa tövénél kötött ki. Ahol végre egyedül lehetett a helytelen gondolataival. 

Mérhetetlenül hülyén érezte magát. Egészen eddig a pillanatig azt várta, hogy láthassa a lányt, és most, amikor teljesült a vágya, nem akart találkozni Wendyvel. Felmászott a fára,és félig mászva, félig repülve elérte a tetejét, ahonnan belátta az egész szigetet. A Fa egy dombtető szélén állt, és a másik oldalon csak veszélyes, és halálos szakadék volt. Egy magaslati helyen bújtak el a kalózok elől, ami csak egy oldalról volt megközelíthető, így védeni is könnyebb volt. Ezen kívül Petert mindenki szerette, vagy aki nem, azokkal szövetséget kötött, így azok a kevesek, akik tudták a fiú titkát -amit foggal-körömmel védett- nem árulták el senkinek, még ha meg is kínozták őket érte. Itt a hűség és a becsület mindennél többet ért. A sziget lakói többnyire örök életűek, így elég haragtartóak. Nem érdemes kiszúrni senkivel. 

Peter elnézett a tenger irányába, ahol Hook kapitány hajója horgonyzott, és arra várt, hogy a fiú feltűnjön az égen. És ő lévén, hogy vakmerő, jobb napokon meg is adta a kalózoknak ezt az örömöt. És ma is így határozott. Leszállt a fa tövéhez, és hangtalanul bemászott az eltűnt fiúk lakrészébe, vagy ahogy ők hívták, a Nagy Szobába, és elvett egy éles tört és kardot a szőnyegről. Arra készült, hogy egyedül indul boldogítani a kalózokat, és szórakozik egy jót. Nem aggódott amiatt, mi minden történhet vele, a kalózok dühének és túlerőjének kereszttüzében, főleg úgy, hogy senki nem tudja, hová ment. Sosem aggódott amiatt, mi lesz, ha nem tér vissza.

Hiszen a halál... igazi kaland lenne!

Éppen nyitottam a csapóajtót, amikor valaki a nevemen szólított.

-Peter!

Megdermedt a hang hallatára. 

-Mit csinálsz, Peter?

Nem akart megfordulni, mert tudta, a lány nem hagyná, hogy elhagyja a szobát, ha tudná, hogy mire készül.

Hallotta a lépteit, ahogy közelebb jött. És nem tudta, mi tévő legyen. Nem volt választása. El kell érnie, hogy a lány ne akarjon semmilyen kapcsolatot kialakítani a kettejük között, mert amíg Wendy közelségét érzi, sosem lehetett biztos benne, hogy képes türtőztetni magát. Mert volt egy dolog, ami egyfolytában kitöltötte a gondolatait, de nem volt hajlandó átadni magát az érzelmeinek, mert akkor azt a dolgot igenis meg tette volna, és az teljes mértékben ellent mondott volna mindennek. Amikor már érezte, hogy a lány közelít hozzá, és felé nyújtja vékony karját, háta megfeszült az erőlködéstől, hogy visszatartsa magát mindentől ami abban a pillanatban az eszébe ötlött, és gyorsabban vette a levegőt. Ahogy Wendy is. 

A lány karja már majdnem elérte Petert, amikor a fiú pillanatok alatt döntött. Az eszére kell hallgatnia. Elhúzódott Wendy érintése elől, amit a lány teljesen félreértelmezett, pont úgy, ahogy Peter akarta. Látta maga előtt, ahogy Wendynek elhomályosodik a tekintete, ahogy a szeme könnyes lesz. Visszarántotta a karját, és elhátrált a fiútól, aki még mindig háttal állt neki. 

Peter kinyomta a csapóajtót, és felmászott a létrán, és az ajtó éppen akkor csapódott be mögötte, amikor a lány sírni kezdett. Peter gyűlölte magát azért amit éppen tesz, majdnem visszafordult, meg akarta vigasztalni Wendyt. Éppen időben emlékeztette magát, hogy miért is teszi ezt, elfordult, és elrepült a part irányába, hogy véghezvigye eredeti terveit. Elmegy a kalózokhoz. Egyedül.