Millió ok | Nagy Dominik |

4. rész - Gólkirálynő

Napok óta már azt a hülye esszét írom, ami a művészettörténet órámra kell, de valamiért sehogy sem haladok vele, bezzeg Nóri már rég meg tudta írni. Fájós fejjel mentem le a konyhába, ahol egy vendéget láttam meg. Böde Danit már egy kilóméterről is felismerném, ezért hátulról a nyakába csimpaszkodtam, de aztán elengedtem, hogy végre vehessek be gyógyszert.

- Mizu kiscsaj? – kérdezte megtámaszkodva a pulton.

- Reggel óta művtörire írom az esszémet. Esetleg értesz hozzá valamit? Mert én nem. – nevettem fel kínosan. Imádom az egyetemet, de ez a feladat most nagyon kifogott rajtam sajnos, de szerencsére van még két teljes napom elkészíteni és beadni.

- Kérdezz a fociról és mindenre válaszolok. – mondta kihúzva magát. Megveregettem a vállát, majd apára néztem.

- Ne is gondolj rá, azt sem értem, hogy hogyan került az érdeklődésedbe a művészet. – rázta meg a fejét én pedig elmosolyodtam. – Megyünk ma focizni, csak úgy játszani pár meccset. Nem jössz? Hívd el Nórit is.

- Apu, tudod, hogy még sehol sem tartok, nem érek rá veletek focizgatni. - sóhajtottam fel lemondóan.

- Kell a kikapcsolódás Törpe, na meg Leandro azt hiszem művészeti suliba járt. – mondta Böde. Elég meggyőző érvek voltak, amiket felhozott, ezért végül úgy döntöttem, hogy elmegyek velük, de holnap az egész napomat az esszével fogom tölteni. Csak kettesben.

Közben írtam Nórinak is, hogy a sporttelep előtt találkozunk, mert focizni fogunk a Fradival. Felkaptam utána egy dechatlonos cicanadrágot, egy korall színű felsőt és egy fehér kardigánt. Előkerestem a Nike edzőcipőmet és azt is magamra vettem, a szőke hajamat felfogtam egy copfba, majd kicsit rendbe szedtem az arcomat, vagyis a bőrhibáimat takartam el púderrel és szempillaspirált kentem fel, mert anélkül képtelen vagyok kimenni az utcára, kivéve, ha halálos beteg vagyok. Mondjuk nagyon mást nem is szoktam magamra kenni csak, ha Nórival bulizni megyünk. A kezembe megfogtam a telefonomat és leszaladtam apáékhoz, felvettem a télikabátomat és el is indultunk a sporttelep felé. Nóri már ott fagyoskodott, úgyhogy gyorsan bementünk, apáékat rögtön felismerték, ezért beengedtek minket. Az egyes pályára mentünk, ahol a fél Fradi ott volt és épp bemelegítettek. Ledobtam a kabátomat, mert benti teremben vagyunk, ami nem az igazi, de most elmegy.

- Hoppá. – kiáltott fel Radó és ránk nézett. Nórival csak felsóhajtottunk, kezdtem hülye ötletnek tartani ezt.

- Mivel itt vannak a csajok, ezért óvatosabban kéne játszanunk. Ha egy haja szála is meggörbül valamelyiküknek, azt megverem. De azt is, aki nem aktív, ez egy edzés valamilyen szinten. – mondta Böde miközben mögénk sétált. Oké, apu kettő, azért ennyire gyengék nem vagyunk, bár jól esett Dani törődése.

- Én láttam már focizni a kiscsajt. Csenge velem van! – stoppolt le Djuricin. Mosolyogva sétáltam hozzá és lepacsiztam vele, nagyon jó játékosnak tartom őt, úgyhogy ez amolyan megtiszteltetés is.

- Akkor én Marcoval vagyok. – jött oda hozzánk Busai is, mire megráztam a fejemet. Úgy érzem, hogy ez erőviszonyok miatt nehezebb lesz, mint régen a tesiórákon.

Míg ők rendezkedtek, addig mi is bemelegítettünk Nórival a pálya szélén.

- Te, ez biztos jó ötlet volt? – kérdezte félve barátnőm.

- Én csak azt tudom, hogy Leot le kell támadnom az esszém miatt. Lényegében ezért vagyok itt. – nevettem fel, majd rá pillantottam. – Téged meg azért hívtalak, hogy ne egyedül legyek lány. Bocsi.