Bambuszlevél

4. Fejezet

Ma van egy hónapja, hogy ideköltöztem és megkaptam a talizmánt. Az emberek már nagyjából elfogadták a jelenlétem Macska és Katica mellett. Mondjuk, a két hős eléggé úgy viselkednek, mintha én nem tudnék harcolni. Mikor jött egy akuma szinte egyáltalán nem engedtek harcolni pedig tudok magamra vigyázni. Kicsit idegesítő a dolog. Apropó akumák. Halálfej vissza fogta a támadásait. Mióta közölte velem, hogy vagy átadom a talizmánomat vagy mindenkit megöl, aki fontos nekem az óta alig volt támadás. Mint a vihar előtti csend. Vajon miért támad engem jobban, mint Katicát és Macskát? Mikor bele kezdtem ebbe azt gondoltam tök poén lesz, hősködöm egy kicsit segítek az embereknek mg ilyenek. Erre Halálfej az életem árán is meg akarja szerezni a talizmánomat. Megviselt a dolog, ami legjobban a jegyeimen látszott. Régen mindenből színötös voltam most meg a hármas a legjobb jegy, amit kapok. Gibby próbál segíteni, de neki is nehéz. Tudom, hogy eltitkol valamit. Valami nagyon rosszat.

- Kicsim, ha nem sietsz, elkésel! - szakított ki anya hangja a gondolataimból. Gyorsan felálltam és a táskámat felkapva lerohantam a konyhába. Puszit nyomtam anya arcára majd elraktam a reggelimet és szaladtam is az iskola felé. Mikor beértem Alyahoz mentem és megöleltem.

- Szia, kislány! - ölelt vissza aztán mikor elengedett azonnal a blogjáról kezdett beszélni. a nem rég felvett videót mutatta és panaszkodott, hogy mostanában nem látja annyit, kedvenc szuperhősét, mint régen.

- Ne érts, félre örülök, hogy kevesebb a szomorú ember, de annak nem hogy Katica kevesebbet jelenik meg. És láttad már mikor harcolnak? Tök fura, mert olyan mintha Pandát nem hagynák érvényesülni! - Végszóra befutott Marinette. Az egész szövegnek csak a végét hallotta így nem meglepő hogy ne értett semmit. Alya elmagyarázta neki mire egy sötét árnyék futott át az arcán. Mielőtt megkérdezhettem volna mi a baj becsengettek.

Az óra szokásosan unalmas volt. Csak az segített, hogy órán lényegében nem csináltunk semmit, mert ez volt a tavaszi szünet előtti utolsó hét. Sajnos még így is hosszú volt. Az sem segített, hogy elvonta a figyelmemet a döntés. Már csak két nap volt vissza abból az egy hónapról, amit halálfej elrendelt. Ami alatt eldönthetem, hogy átadom-e a talizmánom önszántamból vagy megöl. Természetesen nem fogom oda adni a talizmánom önszántamból!

Gondolataimból ezúttal a tanár hangja szakított ki. Kihívott felelni. Jelenleg azt sem tudtam milyen órán ülök, nem hogy feleljek belőle. Lassan kullogtam ki a katedrához.

A csengő mentő övként hatott mikor megszólalt jelezve hogy vége az utolsó órának. Úgy rohantam ki mintha valaki üldözne. Csak otthon akartam lenni a szobám biztonságában. Már az iskola kapujában jártam mikor valaki megfogta a karom. Megfordultam és belenéztem Nick lehetetlenül zöld szemeibe.

- Mi most beszélni fogunk! - jelentette ki majd a park felé húzott. Kellemes idő volt így nem volt baj hogy sétáltunk egyet. A parkban leült egy padra majd maga mellé húzott.

- Mit szeretnél? - kérdeztem kedvesen.

- Látom, hogy valami bajod van! - nézett a szemembe.

Meglepetten néztem rá. Ennyire látszik, hogy nem vagyok a legjobb formámban?

- Semmi tényleg csak mostanában kicsit fáradt vagyok! - legyintettem mintha ez csak valami apróság lenne.

- Ugye tudod, hogy nekem elmondhatsz bármit! - nézett rám komolyan. Bólintottam, de nem néztem rá. Nem mondhatom el neki a problémámat bármennyire is szerettem volna. Nick nem kérdezett többet, de látszott raja hogy szeretné tudni, hogy mi történt velem. Értékeltem, hogy ennek ellenére nem kezdett el faggatni. A nap többi részét elhülyéskedtük. Mindent megtett, hogy elfelejtsem a problémáimat. Még akkor is nevettem mikor órákkal később hazafelé vettem az irányt. Nem voltam fáradt. Küldtem egy SMS-t anyának, hogy egy óra és otthon leszek aztán elindultam az Eiffel torony felé.

- Jól vagy? - Halottam meg Gibby vékony hangját.

- Persze csak sétálok egy kicsit! - mosolyogtam a kis lényre. Látszott, hogy Gibby nem hisz nekem. Felrepült és elhelyezkedett a vállamon. - Ha elásod magadban attól nem lesz jobb! - közölte. Nem válaszoltam csak felnéztem az égre. Már feljöttek az első csillagok. Régebben rengetegszer ültem fel a tetőre és néztem az eget éjszakákba nyúlóan. Viszont mióta ide költöztünk valahogy ez a szokásom feledésbe merült. Éppen kiértem az Eiffel torony terére mikor nem messze tőlem becsapódott valami. Meresztettem a szemeimet hátha felismerem. Eleinte csak egy fekete paca volt aztán végre ráismert.

- Macska! - mondta meglepetten. Gibby gyorsan visszabújt a táskába nehogy a szőke srác kiszúrja.

- Hát te? - fordult felé meglepetten a feketeruhás alak aztán felkapott és pár házzal arrébb rakott le. - Menj innen ez veszélyes! - mondta és visszarohant a csata színhelyére. Rá néztem Gibbyre aki bólintott egyet. Kihúztam magam és elmondtam a varázsszavakat. Amint befejeződött az átváltozás felugrottam és elrohantam a torony tövéhez ahol a csata zajlott. Pont akkor csapódott be valami a földbe mikor odaugrottam. Majdnem elvesztettem az egyensúlyomat, de még időben megkapaszkodtam egy hatalmas törmelék darabban, ami mellettem volt. Koncentráltam az akumatizált tárgyra majd nemsokára felkiáltottam.

- Katica az akuma a karkötőjében van!

A pöttyös ruhás lány szemével azonnal az említett tárgyat kezdte keresni majd mikor meg találta használta a talizmánját és kiütötte az akumatizált személyt. Már majdnem megtisztította a karkötőt mikor megállítottam.

- Várj egy kicsit! - kértem majd a sráchoz léptem. - Halálfej tudom, hogy hallasz! Csak hogy tudd, ha meg ölsz, sem adom oda a talizmánomat! - mondtam és jeleztem Katicának, hogy megtisztíthatja az akumát. Mikor végeztek oda ugrottak hozzám.

- Jól vagy? - kérdezte Macska azonnal.

- Persze! Sajnálom, hogy késtem. - mondtam lehajtott fejjel.

- Semmi baj! - karolt át Katica. - Ha rám hallgatsz most haza mész és pihensz! Elég kemény voltál! - mosolygott és az öklét tartotta felém. Mosolyogva hozzá érintettem a saját öklömet majd Macskával is megismételtük ugyan ezt. Ezután haza rohantam. Anyáék már aludtak mikor beléptem a házba. Felrohantam a szobámba és bevetettem magam az ágyba. Szinte azonnal elaludtam amint letettem a fejem a párnára.

Gibby

Aggódóan néztem Gilly-t. Látszott, hogy megviselte a Halálfejes dolog és nem tudja, mitévő legyen. Próbálja magában tartani a dolgot, de ezzel csak pluszszenvedést hoz magának. Még emlékeztem az előző Pandára. Ő is pontosan ilyen volt. Mindent egyedül akart elintézni. Nekem, mint Kwami szubjektívnek kéne lennem, de mégis utáltam, hogy tudtam milyen sors vár rá és mégsem mondhattam el neki. Tudtam, hogy a déd mamája is erre a sorsra jutott. Nagyon nem vártam azt a napot mikor a Gilberta sorsa beteljesedik, megtörténik, ami eddig minden pandával. Mint mindig reménykedtem, hogy ezúttal más lesz. Hogy történik valami, ami megakadályozza az eseményeket, de tudom, hogy semmi ilyesmi nem lesz. Hamarosan Feltűnik majd zöldteknős és a visszaszámlálás megkezdődik addig a napig. Pont, mint akkor...