Bambuszlevél

Rokon a múltból

Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen sokáig nem volt rész! Igyekeztem most egy hosszabb részt írni. Remélem tetszeni fog!

- Mi van itt? - léptem oda mintha csak most érkeztem volna, és nem tudnék semmiről.

Mindenki felém fordult majd vissza a másik pandára. Nem igazán értettem miért, amíg rá nem néztem a magát Alisha-nak nevező lánnyal. Mintha tükörbe néztem volna. Mikor idehoztam fel sem tűnt a hasonlóság, mert lefoglalt, hogy Katicára tegyek megjegyzéseket. De most hogy alaposan megnéztem feltűnt a hasonlóság.

Hosszú fekete haján és régies ruháján kívül pontosan olyan volt, mint én. Felém fordult, hogy megnézze a többiek mitől fagytak le. Barna szeme felcsillant, ahogy meglátott engem. Elegáns mozdulattal felpattan a helyéről elém lépett és szorosan megölelt.
- Te nem lehetsz más csak egyetlen lányom!
- Hogy kid? - kérdeztem vissza értetlenül.
- A lányom! - jelentette ki újra. - Igaz mikor a víziómban láttalak még nagyon kicsi voltál Mingmei! - végig simított az arcomon.
Nem is tudom mi sokkolt jobban! Hogy a lányának hisz miközben alig idősebb, mint én vagy, hogy a nagymamám nevén szólított! Persze elég valószínűtlen hogy pont rá gondoljon, hiszen nem ő az egyetlen Mingmei ráadásul a korkülönbség is itt van! Hiszen a nagymamám lassan kilencvenöt éves lesz!
- Bocs, de hány éves is vagy? - bukott ki belőlem a kérdés miközben
leszedtem a kezét az arcomról.
- Nemsokára lesz a 16. Szülinapom. - Mosolyogva nézett miközben a hajamat birizgálta.
- Alig vagy idősebb nálam egy évvel! - akadtam ki.
- Igaz is! - megfogta a kezem és ahhoz a padhoz húzott, amin nemrég még eszméletlenül feküdt. - Elmesélem a történetet.
Óvatosan lenyomott a padra és mesélni kezdett. Nem is foglalkozott a többiekkel bár akkor nekem sem Katicáék vagy Alyaék kötötték le a figyelmem.
Elmondta, hogy ő a Pandatalizmán tulajdonosa és éppen egy harc közepén voltak mikor megjelent egy lány furcsa ruhákban és csinált valamit, aminek köszönhetően itt ébredt fel.
- Szóval ez történt gyermekem! - mosolygott rám és félretűrt egy hajtincset a szememből, ami kiszabadult a kontyomból.
Mindenki hallgatott. Senki nem tudta mit reagáljon arra, amit az Alisa nevű lány mondott. Ráadásul azt még mindig nem tudtam, hogy miből hiszi, hogy én a lánya vagyok, mikor neki még tervben sincs egy gyermek! Az alapján, amit mondott nemrég házasodott - meg kell hagyni ez is furcsa, de messze nem a legfurcsább - és addig nem akarnak gyereket, amíg az ő idejükben lévő halálfejet le nem győzték.
- Akkor te több mint száz évvel korábbról kerültél ide? - szakított ki Nino hangja a gondolataimból.
- Az nem lenne lehetséges hiszen Mingmei is annyi idős lehet, mint én! - válaszolta elgondolkodva a panda elődöm.
- Sajnálom Alisa, de én nem vagyok a lányod! - mondtam óvatosan. Nem akartam megbántani, de nem tudtam ezt hogyan közölhetném vele finomabban. - Az én nevem nem Mingmei hanem Gilberta.
Alisha döbbenten nézett rám látszott, hogy teljesen kiakadt.
- Az nem lehet! Láttam, hogy születik egy Mingmei nevű lányom! Aki nagyon hasonlít rám és az apjára is! Akkor ő hol van?
- Nem tudom! - válaszoltam miközben a cipőmet bámultam. De akkor hirtelen eszembe jutott valami. - A lányod teljes neve nem Mingmei Meng véletlenül? - fordultam a feketehajú felé. Ő egy bólintással jelezte, hogy eltaláltam. Gyorsan előkaptam a telefonom és felhívtam a nagyimat.
Pár csörgés után felvette.
- Halló? Itt Mingmei Take no ha! - hallatszott rekedt hangja.
- Szia, nagyi! Lenne hozzád egy kérdésem! - tértem azonnal a lényegre.
- Gilberta! Persze kérdezz csak! - reagált azonnal.
- Hogy hívták a dédnagyit? - a szám szélét harapdálva vártam mit válaszol. Idő közben kihangosítottam a telefont hogy mindenki hallja a választ.
- Alisa Meng! - érkezett végül a válaszul szolgáló név egy kis habozás után.
- Jól emlékszem, hogy róla mesélted, hogy egy macska egy katica és egy teknős szuperhős mellet volt talizmán hordozó? - tettem fel az újabb kérdést, amire hamar érkezett is a helyeslő válasz.
- De miért érdekel ez téged ennyire? - jött a hirtelen kérdés nagyitól.
Nem tudtam mit válaszoljak. Joga van találkozni Alisával de, kitudja, hogy ő meddig marad ebben a korban. Végül amellett döntöttem, hogy el kell mondanom neki.
- Azért mert itt ül mellettem!
- Igazat mondasz? - kérdezte nagymamám és lehetett hallani a hangján, hogy nem sok kell neki a síráshoz.
- Igazat mond! - szólalt meg mellettem dédmamám. - Bár nem igazán tudom mi ez a furcsa eszköz, amiben benne vagy!
A mamám nevetése harsant a vonal másik végén. Alisa nem igazán értette miért nevet, de nem lehet felróni neki. Mivel ha igazat mond, akkor ő egy olyan korhól jött ahol a telefont még nem nagyon ismerték.
- Mond a szüleidnek, hogy nemsokára látogatást teszek nálatok! Úgy is látnom kell milyen helyre vitték az unokámat. Ha pedig Alisáról kérdeznek, mond, hogy én küldtem előre! A többit majd kitalálom, mire odaérek. Na, lerakom ideje csomagolni! Az első járattal megyek!
- Köszi, nagyi! Szeretlek! - mondtam mosolyogva.