Bambuszlevél

A köd

Itt is a következő fejezet. Remélem tetszeni fog!

Miután túltettük magunkat azon, hogy innentől négyen leszünk elhatároztuk, hogy körbenézünk a városban. Alya-ék lelkére kötöttük, hogy maradjanak az épületben és tartsanak mindenkit bent. Ezután elindultunk.

Óvatosan haladtunk végig az üres utcákon. Minden kihalt és csöndes volt. Félősen húzódtam közelebb Macskához, aki bátorítóan rám mosolygott. Halványan vissza mosolyogtam majd tovább pásztáztam a környezetemet. Nem akartam gyávának tűnni a többiek előtt, de legszívesebben elrohantam volna valami kevésbé rémisztő helyre. Feszélyezett, hogy csak nekem nem volt semmilyen fegyverem. Hiszen Macskának ott a botja, Katicának a jó-jó, Teknősnek meg a pajzsa (mivel idő közben kiderült, hogy az, amit páncélnak néztem egy pajzs, amit a hátán tart)! Vész esetén én is megtudtam védeni magam nem az volt a bajom csak, hogy támadni nem tudtam. Ráadásul én a társaimat is védeni akartam!

- Nézzétek! - szakított ki gondolataimból Teknős hangja.

Mind arra néztünk amerre mondta.

Egy közeli sikátorban egy fekete fehér ruhás lány feküdt. Ránézésre nem sokkal volt idősebb nálunk. Sietve oda mentem és leguggoltam mellé. Így már láttam azt, amit eddig nem. A lány arcát egy maszk takarta el, míg feje tetején két fül helyezkedett el. Panda ruhában volt! Értetlenül néztem a többiekre hogy ez mégis hogyan lehetséges, de ők is értetlenül álltak az egész előtt.

- Mégis mi a fene folyik itt? - kérdeztem halkan. Senki nem válaszolt. A beállt csendet két pittyenés törte, meg amit egy fehér fény követett és már egy civil ruhában lévő tizenéves lány feküdt előttünk. Gibby a feje mellé érkezett. A lánynak elég régies ruhái voltak, amik vagy száz éve lehettek divatosak. A haja kiengedve borult a körülötte lévő kőre.

- Az lesz a legjobb, ha valaki vissza viszi őt az iskolába ahol voltunk. - hangzott Katica határozott hangja mire mindenki felém nézett. Mérgesen fújtam egyet, de felkaptam a lányt meg Gibbyt és vissza mentem a suliba. Frusztrált, hogy ennyire távol akarnak tartani a harcoktól!

Mintha én nem tudnák harcolni! Persze igaz hogy valakinek biztos helyre kell vinnie az ismeretlent.

De miért pont nekem? Morgolódva léptem be az iskola udvarára ahol egy padon Alya és Nino foglalt helyet. Kíváncsian néztek felém mikor hozzájuk léptem.

- Hát te? - szólalt meg végül Aly.

- Teknős talált egy eszméletlen lányt, akin panda kosztűm volt. Nem sokkal később vissza változott a többiek meg kaptak az alkalmon, hogy lerázhassanak és visszaküldtek vele ide! - meséltem el a sztorit dióhéjban miközben mérgesen letettem az ismeretlen arra a padra, amin az előbb még Aly és Nino ült.

- Biztos nem erről van szó! - próbált vigasztalni barnahajú barátnőm sikertelenül.

- Nem engednek harcolni! Ha tehetik, mindig kihagynak! Ráadásul, ha részt is veszek, egy csatában tesznek róla, hogy nekem legyen a legkevesebb dolgom! Pedig múltkor azt hittem bizonyítottam! Komolyan kezd elegem lenni! - Sokkal jobban éreztem magam, hogy ezeket végre elmondtam, de még mindig mérges voltam. Alya hallgatott hisz tudta, hogy igazam van.

- De akkor is a csapat része vagy! - jegyezte meg halkan.

- Nem hiszem, hogy kellek a csapatukba! - mondtam lehangoltan majd elő vettem a kommunikációs eszközömet, amit nem sokkal azután találtam meg a ruhámon, hogy csatlakoztam. Videó hívást indítottam Katicának, aki azonnal felvette.

- Szia, Panda hol vagy? - kérdezte azonnal.

- A suliban és ti? - kérdeztem vissza, amire nem válaszolt, mert egy hatalmas robaj megakadályozta benne. - Mi a pokol folyik ott?