# Veszteségek

16 1 1
                                    

Másnap reggel ugyan abban az időben megint jött black tábornok és a katonái.
- Szép jó reggelt szerencsétlen kölykök. Úgy döntöttem ma nem kiszámolós alapon viszünk tőletek embereket hanem ma választani fogok. És mivel tegnap 3 lány vittünk ezért ma 3 fiút fogunk. Jelentette ki.
- Az egyik fiú ő lesz mutatott Balázsra. A másik a mellette ülő. Mutatott Norbira. Majd végül pedig te ott a sarokban. Mutatott Martin felé.
Majd bejöttek a katonák és elvitték őket.

*Norbi szemszögéből*

Jöttek a katonák és elvittek minket. Út közben azon gondolkoztam hogy sikerült nekik pont úgy kiválasztaniuk hogy Virunak, Vikinek és a Raminak legyen rossz. Ám ezen nem tudtam sokáig gondolkodni mert hamar megérkeztünk. Egy hangszigetelt szobába vitt minket. Felállított minket egymással szembe majd minegyikunk elé letett egy fegyvert és kiment az ablak mögé nehogy őt lőjük le. Majd onnan így szólt.
- Vegyétek fel a fegyvereket. A ti feladatotok az lesz hogy lelőjétek egymást. Ha nem akarjátok hogy két ember haljon meg akkor szerintem ketten támadjatok egyre de igazából nekem mindegy. Ha 5 percen belül nem lövi le egyik őtök a másikat akkor én fogok választani. Na mehet.
Mind hárman ilyedten egymásra néztünk. Egyikünk sem akarta lelőni a másikat. Mivel egy percig csak álltunk és néztük egymást black tábornagy megszólalt.
- Gyerünk vagy különben már most be megyek és fejbe lövöm egyikőtöket.
Majd Martin felemelte a fegyverét és Balázs felé tartotta.
- Sajnálom haver de Norbit már 8 éve ismerem és nem fogom lelőni.
Erre Balázs is felkapta a fegyverét és Martin felé szegezte.
- Semmi baj megértelek remélem te is.
Én csak ott álltam és nem tudtam mit csináljak. Majd black tábornok beszólt hogy nekem is felkéne emelnem a fegyveremet különben nem lesz jó vége. Így végül én is felemeltem a fegyverem Balázs felé.
- Héj haver ez így nem fair. Rám ketten is fegyvert fogtok rád még senki.
- Sajnálom de csak ugyan azt tudom elmondani amit a Martin.
- Na jó lassan letelik az 5 perc szóval gyerünk. 3 ig számolok addigra valaki löjjön különben tudjátok mi lesz.
Egy........................................ Kettő....... ...................... Három.
Erre eldördült egy lövés. Nem én lőttem és nem is engem ért a lövés. Tehát vagy Martin vagy Balázs most meghalt. Oda néztem hogy megtudjam kit ért a lövés. Majd mikor láttam hogy Martin holtan fekszik a földön hirtelen lezajlott előttem minden amit együtt csináltunk és egy könnycsepp hagyta el a szememet.
- Sajnálom. De nem volt más választásom- mondta nekem Balázs.
- Tudom.
Majd black tábornok vissza vitt minket a cellába. Virág egyből a nyakamba ugrott és megcsókolt. Rami és Balázs szint úgy. Mikor látták hogy Martin nincs velünk tudták hogy miért. Viki elkezdett sírni Virág pedig oda ment hozzá és átölelte. Elmondtuk mi volt. Majd Balázs bocsánatot kért Vikitől is. Viki azonban nem reagált rá csak sírt tovább.

Élő holtak Donde viven las historias. Descúbrelo ahora