Hatan New York ellen

első

Tíz perc autokázás után túl izgatott vagyok ahozz,hogy ne szólaljak meg.

- Apa. Te ezt elhiszed?- fordulok a mellettem ülő, enyhén őszülő ember felé.

- Persze. Több száz gyerek közül a lányom nyerte meg az utazást New Yorkba, amit csak reggel tudtunk meg, a géped pedig mindjárt felszáll, aztán meg 1 hónapig másik kontinensen tudhatunk téged. Nincs ebben semmi meglepő- néz maga elé hitetlenül.

Boldogan felnevetek és apa arcát kémlelem. Mindig megértettük egymást szavak nélkül is, eddig mindenbe támogatott, pont mint anya,de apa sokkal visszahúzódóbb és jobban is féltett mint anya.

Tudom, hogy most legszívesebben el se engedne, de megtiltani meg nem akarja nekem ezt a kis izgalmat,mert jót akar nekem és nem akar a boldogságom útjába állni.
Ez az utazás pedig teljes mértékben a boldogságomat jelenti.

- Megigérem, hogy vigyázok magamra- mondom neki komolyan.

- Igérheted, én akkor is nehezen fogok tudni elaludni minden éjjel, amíg nem vagy itthon- csóválja a fejét.

Mikor már a check in felé sétálunk kezdek túlpörögni, mert csak most tudatosul bennem, hogy mire készülök.

- Idő van- mondja apa és a vállamra teszi a kezét- Csak ügyesen. Ahogy tudsz jelentkezz.

- Rendben. Vigyázz a többiekre- ölelem magamhoz.

Apa megsimítja a fejem és rámmosolyog.

- Felnőttél.

Én is elmosolyodok,majd beállok a sorba.
Apa integetve megfordul és elindul a kijárat felé, belevetve magát a tömegbe.
Sóhajtva ráülök a bőröndömre és türelmetlenül várom, hogy sorra kerüljek.

Miután becsekkoltam és megkaptam az utazókártyám, már csak a kézi táskámmal sétálok a 3A terminál felé.
A hangosbemondón meghallom, hogy megnyitották a New Yorki járat kapuját és még fél óra van a felszállásig, ezért sietősebben kezdem el szedni a lábaimat.
A váróterembe leülök a földre egy szemüveges fiú mellé, mivel tele van minden ülőhely.

Kiveszem a táskámból a nemrég vásárolt energiaszeletemet és végigvezetem a tekintetem a fel-alá járkáló embereken. Imádom a reptereket és a velük járó nyüzsgést.

- Bocsi,nem haragszol meg ha felteszek egy személyesebb kérdést?- szólal meg a melletten ülő fiú, enyhe francia akcentussal.

- Ömm, kérdezz nyugodtan- nézek kissé meglepetten rá.

- Mi okból utazol New Yorkba?

- Nyereményutazás. Az iskolám által.

- Gratulálok és örvendek az ismerettségnek- nyújtja a kezét- Mateo vagyok én is a verseny miatt repülök.

- Hát akkor éljenek a zenészek, Rosaline vagyok.

- Te elég normálisnak tűnsz, remélem a többiekkel se lesz baj- mondja és a karórájára pillant- Nem sietik el a dolgot, az biztos.

- Lehet csak elkerültük őket- vonom meg a vállam.

- Nem hinném, a levélbe az állt, hogy valahol itt kell várjon minket az idegenvezetőnk, szóval mindenki ide kellet volna jöjjön.
De úgy látom az idegenvezetőnk se volt képes időbe megjelenni.

- Ó.. én ezt nem tudtam. Nem nagyon olvastam végig, mivel csak reggel kaptam meg és most meg már itt vagyok- nevetem el magam.

A barnahajú fiú hitetlenül felém kapja a fejét.