A szamuráj virágos kádja

Fumi Sichi - Amelyben Shisuru különórát kap

Végigvonszolt a réten, majd mikor elértük vízmalomszerű házát, a tornác kövére ültetett le. Még mindig dühösnek tűnt és egy kis lelkiismeretfurdalásom volt, hogy nem mondtam el neki az igazat már az elején. 

Fel- le sétált a hangát taposva csupasz talpával. Úgy tűnt, mintha gondolkozna valamin, így minden szó nélkül csak vártam arra, hogy mikor jön el a pillanat, mikor felém fordul és elszántan előáll egy új ötletével. 

- Kivételesen adok neked pár órát - tette derekára kezét és húzta ki magát. - Csak hogy megerősödj - kacsintott rám. - De ez most kivételes, értetted? 

- Igenis, Nea- sensei - álltam fel. - Mindent bele fogok adni, hogy minél többet tanuljak öntől. 

Meghajoltam előtte, mire elmosolyodott és megindult felém. Íriszei most is szórakozottan merengték a hazug valóságot. Rám nézett, és én most is valami furcsa dolgot véltem felfedezni benne. Talán vágyat, de lehet, hogy csak úgy nézett rám, mint egy áldozatra. Egy érdekes játékra, ami meghaladta minden figyelmét, amit eddig másra szánt. 

- Biztos vagyok benne, hogy ügyes leszel - karolt át, mire én megborzongtam. - Te leszel mind közül a legjobb, ha mindent úgy teszel, ahogy azt mondom. 

Lágyan barackot nyomott fejemre, ami nem igazán tetszett, mivel úgy éreztem, hogy lenéz ezzel a tettével, mint egy kisfiút szokás, ettől függetlenül azonban belesimultam ölelésébe. Élveztem a rabos forróságot, ahogy egyszerre dobolt szívünk. Neki lassan, mintha alig élne, az enyém pedig valósággal zakatolt. Aztán az övé is rákezdett, mire eltolt magától. 

- Most menj el - mondta, de nem nézett szemembe. - Még nincs itt az ideje. 

- Minek? - értetlenkedtem. 

- Majd meglátod - hangzott felelete. - De ahhoz először le kell tudnod győzni.

Végül otthagyott és elsietett a virágoskertje felé, mintha azok megnyugtatnák zavaros gondolatait. Pedig a virágok nem gyógyítanak, még a kegyvesztett lelkeket sem segítik. Csak megkarmolják ágaikkal az embert, ha azok le merik tépni szirmaikat. Pedig lehet, hogy nekik is jobb lenne. Senki sem figyelné már őket sóvárogva. Elbújhatnának a föld alá, hogy a férgek martalékává váljanak minden bú, bánat és keserűség nélkül. S társaik még meg is gyászolnák halott barátaikat. 

Az elkövetkező két hétben minden reggel hajnalban keltem, hogy a mester tanítson. Megtanított pár alaptechnikára, majd az utolsó pár napban néhány nehezebb vágást tanított. 

- A következő tanítvány Yaharou- kun - szólított Nea- sensei. 

A kardoktató iskolában voltam, együtt ültem a többi ifjúval, miközben előttünk épp befejezte a mester az egyik idős tanítvánnyal a küzdelmet. Már megint ő nyert. 

- Yaharou Shisuru - halottam meg újra nevemet, mire felálltam. - Veled szeretnék megküzdeni. 

Elképedve haladtam el a sorok között, amint kiértem a küzdőtérre. Miért hívott ki engem? Mit akar tőlem? Párbajozni... De minek? Úgy is tudja, hogy képtelen vagyok nyerni ellene. 

Megálltam vele szemben, mire ő egyszerű fa bokenjét kicserélte egy valódi, éles katanára, illetve egy hasonlót az én kezembe is nyomott. 

A küzdelem elkezdődött, és én támadtam. Egyik csapásom követte a másikat, de ő sorra védte ki őket. Vissza mégsem támadt. Lehet, hogy fejlődtem volna és ügyesebb vagyok a sensei- nél? 

Egy gyors mozdulat csupán, és megvágtam a karját. Halottam, hogy a közönségünk felsikkant, én pedig egy kissé talán túlságosan elszámítottam magamat. Egy újabb csapást mértem rá, de ő elfordult előlem, fordult egyet, majd bekövetkezett a pillanat: a hűvös penge nyakamnak szegeződött. 

- Szép munka! - hajolt meg mindenki előtt Nea- sensei. - Néha valamit fel kell tudni áldozni valami fontosabbért - szorította vérző karját. - Mára elmehettek, ne felejtsetek el gyakorolni! 

Én ott maradtam mellette. Egyszerűen gúnyt űzött belőlem. Csapdába csalt, hogy aztán a magasról lesújtson rám. 

- Nem is adtál esélyt - estem neki. - Egyszer sem mértél rám csapást, hogy kivédhessem. Akkor meg minek? Elvetted tőlem a büszkeségem utolsó sziporkáját is - néztem rá könnyes szemmel. 

- Nem hagyhattalak nyerni - rántott magához. - Sajnálom. De ha itt válnál a valódi tanítványommá, nem köthetném meg veled úgy a szerződésemet, ahogy azt szeretném. 

- Ezt hogy érted? - ráncoltam szemöldökömet, miközben megtöröltem szememet. 

- Hamarosan megtudod - susogta fülembe, majd kezem fejét megcsókolta. - Már nem kell sok.

A virágos illatfelhő újra ellepte elmémet, bekúszott orromba, elkábított, hogy még véremben is mámorát éreztem. S hamarosan az akácvirágok is kinyíltak... 

____________________________________________

Sziasztok, kedveseim! ^^

Hoztam most már ide is új részt, az a minimális ihlet csak megszállt.

Nagyon remélem, hogy tetszett nektek, s majd sietek a folytatással, ahogy tudok.

Hatalmas köszönet Devilgirl93, amiért nem hagytál lustává lenni. 😘😘😘

Nagy puszi nektek: Haru Amadare