I.

684 70 0
                                    


Történetünk főhőse az iskolából hazaérve ledobálta cuccait, az egyenruhából átöltözött hétköznapiba, majd sietve összeszedte pénztárcáját, telefonját, és el hagyva a lakást gyors léptekkel indult el a szokásos helyre, hogy a barátaival elüthessék a délutánt.

Odaérve üdvözölte legjobb barátját, az alacsony, barnára festett Park Jimint, a kissé fura Kim Taehyungot, és csapatuk legfiatalabb tagját Jeon JungKookot.
- Hé, Hoseok Hyung - karolta át az említett nyakát JungKook - merre csavarogjunk ma? - Persze a kérdezett egyből tudta a választ:
- Csak a szokásos útvonalon! - válaszolta, majd elindult az úton. Alig várta, hogy ott lehessen, és láthassa újra Őt, akit hónapok óta nem tudott elfelejteni. Minden nap vágyott arra, hogy megpillanthassa csak egy kis időre is. A vágyakozással együtt félt is, hogy egy nap nem lesz többé ott.

Végül elérkezett a pillanat, mikor odaérkezett ahhoz a házhoz. Egyből megkönnyebbült, mikor ránézett az ablakra, és meglátta Őt. Most is ott ült, szokásosan egy könyvbe temetkezett. Fekete haja barna, mandulavágású szemeibe hullott. Bőre hófehér volt, övénél sápadtabbat még sosem látott a fiú. Törékenynek látszott. Hoseok most is elcsodálkozott, mennyire vágyik arra, hogy megismerhesse a másikat. Hallhassa a hangját, nevetését, elmerülhessen azokba a sötétbarna szemekbe, hogy a fiú is ennyire vágyjon Hoseok után, mint ahogy ő vágyott utána.

A "találkozáskor" barátai már megszokták, hogy ilyenkor hiába beszéltek hozzá, nem figyelt rájuk. Ezért soha nem zavarták meg. Hoseok mint mindig, most is hirtelen leejtette a kulcsát, hogy hosszabbítsa a pillanatot, azonban mikor visszanézett az ablakra, egyenesen egy sötét barna szempárba bámult bele. Egyből elkapta a tekintetét, miközben magában ezt hajtogatta: 'Meglátott! Meglátott!' Lépteit felgyorsította és többé nem nézett vissza. Barátai értetlenül néztek össze, majd loholtak utána.


Egy héttel később, hajnalban Hoseok az ágyában feküdt. Az eset óta egyszer sem járt azon a helyen, viszont nem tudott szabadulni tőle sem. Napközben a gondolataiban, éjszaka álmában jelent meg. Nemrégiben is egy ilyenből ébredt fel. Ő állt előtte és mosolyogva mondott valamit, amit a fiú soha nem értett meg. A másik végül elsétált, és hiába kiabált utána, próbálta utolérni, végül eltűnt a szeme elől. Ekkor ébredt fel, és utána órákat virrasztott. Szemei alatt egyre sötétebbek lettek a karikák, ő maga pedig a kialvatlanság miatt egyre kedvetlenebb lett. Pedig Hoseok soha nem volt kedvetlen, mindig is ő volt a csapat reménnyel teli tagja. Így barátkoztak össze Jiminnel is. Akkoriban legjobb barátja betegesen vékony volt, alig evett valamit. Hoseok húzta fel a mélypontból. Ezek után barátok, majd legjobbak is lettek, rá pedig ráragadt a Jhope becenév. Most pedig egy fiú miatt, akit nem is ismert, elkezdett teljesen megváltozni. Szülei, barátai - ezek közül is legjobban Jimin - egyre jobban aggódtak érte.

A fiú visszagondolva az álmára elmélkedni kezdett. 'Vajon miért tetszik nekem annyira ő?' - gondolta. Soha nem volt szerelmes még egy fiúba sem. Igazából úgy szerelmes sem volt még igazán. Voltak már barátnői, akik tetszettek neki, de egyszer sem volt úgy teljesen az. Nem gondolt folyamatosan egy olyan valakire, akinek még a nevét sem tudta. Sőt, szinte alig tudott róla valamit, mégis teljesen kitöltötte a gondolatait. Legszívesebben állandóan vele lett volna. 'Miért van rám ekkora hatással?'

JHope a délelőtt folyamán többször is gondolt arra, hogy elmenjen a ház elé, de egyszer sem volt elég bátorsága hozzá. Délután leugrott a sarkon lévő kisboltba, egy kis harapnivalóért, de mikor elhaladt a bolt hirdető táblája mellett, megakadt a szeme az egyik hirdetésen lévő lakcímen. Suttyomban lefényképezte a papírt, majd rohant, hogy leellenőrizze jól emlékszik-e. A háznál egy tuja mögül leste meg a címet. Alig hitt a szemeinek, hogy tényleg jól emlékezett. Végül a kerítésnek nekidőlve kezdett neki a hirdetés elolvasásához. Lassan szóról-szóra olvasta el, és ahogy haladt vele egyre jobban elkeseredett. A hirdetésben egy ápolót kerestek, aki a hirdető egyik beteg hozzátartozójának tud segíteni. A fiú egyből elszomorodott, ahogy belegondolt, hogy ez a lehetőség is elúszott előtte. Most már minden reménye el szállt. Letörten ballagott haza, hogy a szobájában elbújva szomorkodhasson.

Trust Me | YoonSeokWhere stories live. Discover now