Trust Me | YoonSeok

II.

Mikor kinyílt az ajtó, Hoseoknak leesett az álla. Ott volt előtte ő. De nem is ez döbbentette meg igazán. A fiú egy kerekesszékben ült. JHope egyáltalán nem gondolt arra, hogy plátói szerelme szorulna segítségre. Nem tudta hirtelen feldolgozni ezt az információt. Minél gyorsabban el akart tűnni, így hát gyorsan elbúcsúzott, majd kimenekült a házból. Barátja, Jimin kint várta őt. Amint meglátta a fiút, kérdésekkel bombázta, viszont a másik ügyet sem vetett rá. Le akart ülni, amilyen gyorsan csak tudott. Odaviharzott a legközelebbi padhoz, mielőtt összeesett volna. Remegtek a lábai. Legjobb barátja értetlenkedve követte. Hobi becsukott szemekkel előre-hátra ringatózott a padon. Teljes testében remegett.

Később, mikor kinyitotta szemeit, legjobb barátja aggódó tekintetével találta szembe magát. Lassan belekezdett a kimondatlan kérdések megválaszolásába:
- Nem tudom, hogy megkaptam-e az állást, – sóhajtott – valószínűleg nem. Viszont az ápolandó fiú... Ő. – horgasztotta le a fejét. Chim szeme elkerekedett:
- Ezt meg hogy érted?
- Kerekesszékes. Láttam. – felelte.
- Várj! Kezdj elölről! – Hoseok pedig nekikezdett. Mindent elmondott: az állásinterjún történteket, meg hogy hogyan találkozott plátói szerelmével. Barátja szájtátva hallgatta. Időnként bólintott, majd mikor Hoseok befejezte a beszédet, így szólt:
- De hiszen ez jó hír! Ha megkapod az állást, akkor megismerheted őt!
- De nem fogom megkapni, nem érted? – makacskodott a fiú.
- Ne légy már ilyen negatív! Mi lett a folytonos optimizmusoddal? Várj csak... – bizonytalanodott el Jimin – Ugye nem szerettél ki belőle, csak mert kerekesszékes?
- Bevallom nem tudom – temette arcát Jhope a kezébe. – Időre van szükségem, hogy elgondolkodjak.
- Rendben – sóhajtott egy perc csönd után az alacsonyabb, - menjünk vissza.

A nap többi része szinte elrohant. Hoseok agya folyamatosan kattogott. Próbálta helyre rakni az információkat az agyában. A szüleinek is elmondta az egészet, indoknak a diákmunkát találta ki. Bár nem örültek neki, szerencsére nem faggatták őt. Mire eljött a másnap reggel, a fiú visszatért régi önmagához: újra reménykedni kezdett. Egész nap el sem mozdult a telefonja mellől. A hívás ebéd után érkezett:
- Halló! Min Yoora vagyok. Jung Hoseok-ssit keresem.
- Én vagyok az – szólt bele a mobilba a fiú. Tiszta ideg volt.
- Jó hírem van önnek: Megkapta a munkát – Hoseok arca felragyogott, legszívesebben ugrált volna örömében. – Holnap délután 4-kor tudna kezdeni?
- Igen, természetesen.
- Akkor holnap találkozunk. A viszonthallásra - tette le a telefont a nő, Hope viszont még mindig ott állt. Anyukája lépett be szobájába:
- Kicsim, megkaptad az állást?
- Megkaptam! – ugrott anyja nyakába. – Megkaptam, Anyu érted?
- Rendben, felfogtam! – nevetett a nő. – Mikor kezdesz?
- Holnap délután – válaszolt a még most is magán kívül lévő fiú.
- Oh, olyan hamar? – De ezt a fiú már nem hallotta. Szaladt találkozni barátaival, hogy elmesélhesse nekik a jó hírt.

Mire odaért a parkba, barátai már ott várták. JungKook odarohant hozzá és kérdésekkel bombázta, TaeHyung szó szerint a nyakába ugrott. Jimin csak a távolból figyelte barátait. Büszke volt Hoseokra. Lassan Jhope kiszabadult a szorító karok közül, így leülve hosszasan elmesélte hogyan zajlott a körülbelül 5 percig tartó beszélgetés. Haverjai lélegzet visszafojtva hallhatták.
- Jézusom rosszabbak vagyunk, mint a tinilányok! – Akadt ki JungKook, majd hangosan felnevetett. A többiek is nem sokkal később csatlakoztak. Ezután még egészen sötétedésig szórakoztak, beszélgettek. Hope hosszú idő után végre gondtalannak érezte magát. Nem gondolt arra, hogy másnap találkozni fog Vele, onnantól kezdve pedig mindennap látni fogja.

Az izgalom miatti rettegés másnap reggel tört rá. Kikóválygott a fürdőbe, majd mikor a tükörbe nézett, elborzadt. Hopi fiú létére is adott a kinézetére, így most mikor meglátta karikás szemeit, nyúzott arcát, kiakadt. És amilyen szerencséje volt, pont most kellett elaludnia a haját! Rekord gyorsasággal próbált valami elfogadhatót kihozni magából, de húsz perc szenvedés után inkább feladta. Rohant öltözködni, majd fogat mosni. Reggelizni már nem volt ideje, így is majdnem elkésett az első óráról.