Trust Me | YoonSeok

V.

Hoseokot a sírógörcs kerülgette. Már órák óta ücsörgött a városi kórház egyik folyosóján. A kényelmetlen narancssárga szék, amin ült, teljesen tönkre tette a hátát, dereka majd szétszakadt a fájdalomtól, miközben már-már fuldoklott a tömény fertőtlenítő szagtól. A fehér falak, a neonfények kiégették a szemét. De a rengeteg fizikai fájdalmat, felülmúlta a lelkébe maró fájdalom, a bűntudat. A lelkiismerete folyamatosan marcangolta őt belülről. Miatta sérült meg egy ember, aki az első szerelme is egyben. Legszívesebben szerepet cserélt volna a másikkal: hogy ő érezze most azt a fájdalmat, amit a mozgássérült éppen átélt. Hiszen akár komolyan megsérülhetett! És ez mind miatta volt, mert nem volt képes elvégezni az egyetlen feladatát.

A folyosó csendes volt. Csak néha sietett el a fiú előtt egy-egy nővérke kisebb sarkú magassarkújában. Vele szemben egy fehér ajtó állt. Halvány fény szűrődött ki a rajta lévő apró üveges részen jelezve, hogy éppen valakik tartózkodnak a mögötte lévő szobában. Min Yoora és fia, YoonGi órákkal ezelőtt tűnt el a nyílászáró mögött egy orvos társaságában. Azóta pedig Jhope ott ült az ajtó előtt, várva az ítéletet, mely Damoklész kardjaként lebegett felette.

Hope legszívesebben hangosan zokogott volna, ezzel megtörve a folyosón uralkodó csendet. De nem tehette meg ezt, most erősnek kellett lennie és vállalnia a büntetését. Arról nem is beszélve, hogy bármikor kiléphetett volna a szerelme és annak édesanyja az ajtón, és akkor ezt látták meg volna először. Ő pedig nem szerette kimutatni gyengeségét mások előtt, erősnek akart mutatkozni az emberek előtt. Szerelme előtt pedig még inkább.

Az idő kínkeservesen lassan vánszorgott. Mintha évek teltek volna el, mire a fehér ajtó kinyílt. Egy harmincas éveiben járó férfi lépett ki rajta, nyomában a Min családdal.
- Még egyszer nagyon köszönöm, hogy ellátta a fiamat – hálálkodott Yoora az orvosnak. A nő pár óra alatt mintha éveket öregedett volna. Arcán újabb ráncok jelentek meg, ha Hoseok jobban megnézte volna, biztos ősz hajszálat is talált volna az asszony hajában. A munkahelyi kosztümjét viselte még mindig, hiszen azonnal iderohant a sérült YoonGival. Azóta a ruházat meggyűrődött. A nő arcán megfáradt mosoly terült szét.
- Nem tesz semmit, hiszen ez a munkám – mosolygott rá a nőre a doktor. – Ha bármi baj van, vagy rosszabbodik a fiú állapota, kérem hívjanak rögtön. Illetve szólni fogok az esetről a fiú kezelőorvosának is – hajolt meg még utoljára az anyuka előtt, majd rövid búcsúzkodás után elindult a további dolgára. YoonGi sem nézett ki valami csodásan. Teljesen elengedte magát a kerekesszékében, miközben fáradt tekintettel meredt előre. Sima, hófehér bőrét most ezernyi apró vágás csúfította, némelyik sebtapasszal is le volt ragasztva. Annak sem szentelt figyelmet, hogy Hoseok nem kicsit feltűnően bámulja őt.
- Hoseok-ah indulj, megyünk haza – rángatta vissza a Földre a fiút Yoora, miközben elindult kifelé a kórházból. Hope szótlanul követte őt.

A hazaút csendben telt. Jhope hátul ült YoonGival, aki időközben elaludt. Így mikor visszaértek, első dolguk a fiú lefektetése volt. Később az anyuka Hoseokhoz fordult:
- Kérlek, menj most haza. Későre jár, a családot biztos aggódik már érted – mosolygott a fiúra. – A történtekről meg majd később beszélünk. Majd kereslek téged – és ezzel becsukta maga mögött szobájának ajtaját. Hope egy ideig még ott állt a nappali közepén, majd összeszedve a cuccait hazatért.

Másnap hajnalban YoonGi az ágyában feküdt. Már egy órája fent volt, legalábbis a vele szemben lévő falióra ezt állította. Soha nem szokott ilyen korán fent lenni, mindig is egy igazi hétalvó volt. Így most igazán meglepődött magán, hogy már ekkor fent van. Először csak a sérüléseire fogta a dolgot: való igaz, hogy egy-két mélyebb seb tényleg fájt neki, de fent létének igazából teljesen más oka volt. Nem hagyta nyugodni a gondolataiban megjelenő fiú, Hoseok. Kíváncsi volt mi lehet vele. Vajon kirúgták? Ha az anyján múlik akkor biztos. Édesanyja mindig is hímestojásként kezelte őt, ha bárki miatt egy hajszála is meggörbült, akkor a nő azonnal megtorolta a tettet. YoonGi ezt nem egyszer ki is használta. Viszont ez a cselekvés mindig őrjöngéssel, kiabálással kezdődött, de most egyáltalán nem ez történt. Az anyja nyugodt maradt, ami nem kicsi ijesztette meg a fiút. Azonban YoonGi biztos volt benne, hogy egy újabb elüldözött ápolót írhat fel a képzeletbeli listájára. Kíváncsi vajon ez után az anyja rájön-e, hogy nincs szüksége több bébiszitterre.