Jószomszédi (v)iszony

Nem várt segítség

Pár óra nyugtalan alvással később viszkető arccal keltem. A farkasszőr szörnyen tud birizgálni. Átfordultam a másik oldalamra, de szinte azonnal felnyögtem. Nem tudom, hogy tudnak a filmekben olyan lazán felszökkenni a földről egy ágy nélküli éjszaka után. Én mozdulni alig bírtam a földönalvástól. Mindenem elgémberedett.
A mozgásra Johnny egyből felugrott -a sebei és a fáradsága őt is ledöntötte-, hogy aztán beverje a fejét.
Óvatosan!
Nyüszögve rázogatta a buksiját. Egyből ellágyult a szívem.
Gyere ide, te nagy kutyus!
Farkas.
Vigyorogva a folytonos javításon megsimogattam a fájó részt a fején.
Ennél rosszabbat is túléltél már.
Vicces.
Ööö...farkasalakodban nem érzem az iróniát, sem a gúnyolódást.
Gúny.
Oké. Sejtettem.
Elkúsztam a "saját" tavunkhoz és addig ittam, amíg úgy nem éreztem, hogy lötyög a hasamban a sok víz. Majd elkövettem azt a hibát, hogy alaposan szemügyre vettem a tükörképem.
-Hogy nézek ki?! -sápítoztam.
Johnny mellém kuporodott. Félredöntött fejjel tanulmányozta a tóban remegő tükörképem riadt arcát. Lekonyuló füllel fordult felém, hangja a fejemben értetlenül csengett.
Mi a baj?
Pocsékul festek!
Sárgán csillogó szemekkel figyelte a tavat és esküdni mernék, hogy vidámságot fedeztem fel az arcán.
Nem értem.
Nem érted? Nem érted?! Szerinted így szoktam kinézni? Ilyen...ilyen...LEROBBANTAN?!
A farkas összerezzent mellettem.
Szerinted MOST úgy nézek ki, ahogy általában?! Nem látod a KÜLÖNBSÉGET?!
Lelapult fülekkel és elkerekedett szemekkel húzódott hátrébb tőlem. Majdnem vicsorogtam a telepatikus beszélgetés alatt.
Nem.
Mi nem?
Nem szoktál úgy kinézni. Jól szoktál kinézni.
Szóval elismered, hogy most szarul festek?
Vinnyogó hanggal hátrált.
Én nem, nem, nem mondtam ilyet. SOHA! Nem tudom... Szerinted?
Ez mégis milyen válasz?
Diplomatikus?
Pfff!
Menekülünk és bujkálunk. Ahhoz képest jól nézel ki.
Ahhoz képest...
Ellenőrzöm kint a dolgokat.
A gyáva kisomfordált a menedékünkről. Pufogva fogtam össze a hajam egy kontyba. Mit jelenthet az, ha jobban izgat a külsőm, mint az, hogy kint vadásznak ránk? Talán megbuggyantam vagy már nem érzek semmit? Nem éreztem magam elmeháborodottnak, bár ez nem jelentett semmit. Mikor az exfalkára gondoltam összeszorult a gyomrom, tehát érezni is érzek. Finom toppanásokkal közeledett a fekete farkasom és akkor ráeszméltem, hogy valószínűleg az ő hatása. Nem fél, nyugodt és higgadt, ezt pedig átadja nekem. Mindemellett én magam is biztonságban érzem magam mellette.
Tiszta.
Rendben. Menjünk.
Egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre. Koszos arc nézett vissza rám fekete karikákkal a szeme alatt. Csapzott haja a fejére tapadt. Lehangoló látványt nyújtott, de hirtelen elmosolyodott. Legalább jobban beleolvadok a vadonba. Megremegett a kép és apró hullámok mosták felismerhetetlenné. Nem sokkal távolabb Johnny lefetyelte a vizet.
Mit fogunk enni?
Merült fel bennem a kérdés, akár egy villámcsapás.
Majd vadászom valamit, amit megehetünk.
Nyersen?
Johnny megdermedt. A kérdésem rámutatott a terv hiányosságára. Ha tüzet gyújtok, az egyből szemet szúr. Nyersen nem ehetem meg, de megfőzni sem tudjuk...
Franc!
Szerintem is.
Hirtelen nem is tűnt olyan csábítónak elhagyni az odúnkat, hogy gyalogoljunk, fussunk úgy, hogy az ennivaló sincs biztosítva és a víz sem.
Megoldjuk!
Hogyan?
Nem tudom, de erre most nincs idő. Közben is sopánkodhatunk.
Engedelmeskedve kimásztam a védett helyről, hogy neki vágjunk a vadonnak. Éljen!
Johnny erős tempót diktált. Négy lábbal talán bírtam volna, de így jócskán megszenvedtem a kutyagolást, mert engem folyton noszogatni kellett.
Muszáj! Élet-halál kérdés.
A biztatása nem volt túl ösztönző, bármennyire is igaznak bizonyult. Kétlem, hogy egy ilyen túrához bárki is elég jó formában lenne. Ja, várjunk csak! A farkasok, akiknél ez hagyomány bizonyára nem lihegnek-pihegnek úgy, mint én vagy a sebesült barátom, akinek az erejét jómagam is fogyasztom, mert kétségem sem volt afelől, hogy a kapocson keresztül nyerek tőle energiát; ha nem így lenne már rég összeestem volna. Út közben Johnny többször is irányt változtatott, mert rossz szagokat érzett -ahogy ő nevezte- vagy hallott valamit, és nem utolsó sorban azért, hogy nehezebben lehessen követni minket. A végére úgy éreztem, hogy leírtunk egy nyolcast, de nem jutottunk semmire. Ezt az aggodalmam megosztottam vele, épp úgy, mint azt a tényt, hogy hamarosan éhenhalok vagy egyszerűen összeesek attól, hogy órák óta nem ettem és ittam.
Nincs Hold. Nem segít nekünk gyógyulni, erősödni.  Este nehezen fogunk látni, fognak látni...ez jó. Viszont kerülni kell baj. Siess! Keresek élelmet.
Mivel teljesen ráhangolódott az ösztöneire a kommunikáció kettőnk között elég furcsa lett. Megértettem őt, teljes mondatokká alakítottam magamban a tört vagy hiányos mondatait, de mikor beszéltünk éreztem valamit...valamit, ami elzárkózik tőlem, ellök, szabadulni akar, mintha ez csak egy béklyó lenne. Ezen a szokatlanságon rágódtam, igyekeztem befogadni és megérteni, míg már magam is úgy láttam, mintha a kapoccsal körbefonnék egy vadállatot, ami bármelyik percben kitörhet. Nem azért, hogy megtámadjon. Nem. Nem akart bántani, csak szabadulni. Féltem, hogy ha elszabadul sosem találom újra meg, csak ha engedi. Johnnynak semmi sem tűnt fel. Lehet egész életében küzdött az állati és az emberi éne, talán pont ehhez hasonlóan. Az is lehet, hogy ez akkor alakult ki, mikor a vadonban élt farkasként.
Étel.
A szóra elfelejtettem az egész eddigi elmélkedéseimet.
Egy bogyókkal teli bokornál szimatolt.
Ehető.
Nem fejedelmi lakoma, de jobb, mint a semmi. Letéptem a bogyókat és egyből a számba dobáltam őket. Savanykás-fanyar ízük nem lett a kedvencem.
Johnny vadul ásni kezdett tőlem nem messze.
Mire leszüreteltem a bokrot és Johnny fekete farkasalakjához sétáltam, addigra egy mélyebb gödröt kiásott. Az alján tépett valamit.
Ehető.
Ehető gyökér?
Lédús.
Ez jól hangzott. Leugrottam mellé és nekiestem húzni. Recsegve szakadt el a gyökér. A vadonban rádöbben az ember, hogy mennyit számít a tálalás. Anyám! Semmi csábító nem volt abban a szőrös, földes gyökérben. Johnny a lábamnál már nagyban habzsolta a gyökereket, ezért csatlakoztam hozzá és egy határozott harapással eltüntettem a kezemben lévő gyökér negyedét. Tényleg lédús volt és nem volt -a földén kívül- különösebben íze. Legyűrtem négy darabot, így jobb állapotban folytattam a menetelést.
Mire bealkonyodott már kopogott a szemem az éhségtől -találtunk még pár ehető gyökeret és bogyós bokrokat, de vajmi kevésnek bizonyultak és Johnny szolidaritásból nem vadászott és nem evett húst, amiért lecsesztem, de nem érdekelte-, és a talpamat hólyagosnak éreztem. Már nem sétáltam, hanem négykézláb kúsztam a farkas alakja után. Johnny lehorgasztott fejjel járt-kelt, keresett egy helyet, ahol meghúzhatnánk magunkat, de nem sok sikerrel. A végén inkább hátrajött hozzám és a fejét a hónom alatt átbújtatta. A vállába, marjába csimpaszkodva másztam tovább, ő lassú léptekkel haladt, a körmét a földbe vájta, ezzel is segítve a haladásunk.
Egy helyen besűrűsödött az erdő, alig tudtunk közlekedni. Aztán teljesen váratlanul megrezzent a növényzet ellőttünk. Lefagytunk. Egyikünk sem volt olyan állapotban, hogy elfusson. Guggolva, ugrásra készen figyeltem a mozgó növényzetet, mellettem Johnny a földre lapult és vicsorogva a levegőbe szagolt.
Farkas.
Pompás. Felkészülve a legrosszabbra, vártuk a jövevényt. Ám az elénk terülő látvány sokkoló volt. A férfi fekete haja égnek állt, sötét barna szeme elkerekedett a meglepetéstől, a mi látványunk ijesztőbben hatott rá, mint az övé mi ránk. Az ijedsége hamar átváltott meglepettségre.
-Nocsak! -kellemes mély hangja melegséggel töltött el, ilyen hanggal ringatják el a rosszalvó gyerekeket. Nekem is kedvem támadt leheveredni és szunyókálni, miközben elmesél nekem egy mesét. Őrültség? Talán, de akkor ott remek ötletnek tűnt.
-Mit kerestek itt? Egy lány és egy farkas az erdő mélyén... Van egy ehhez hasonló mese és nem végződik túl jól. -nevetett a saját viccén.
Jó szaga van.
Tessék?
Jó szaga van.
És? Megennéd vagy mi?
Ne viccelődj!
Fáradt és nyűgös vagyok! Fejtsd ki!
Az ismeretlen férfi tipikus kutyamódra, félredöntött fejjel vizslatott minket. Valószínűleg meredten bámultuk egymást, miközben beszéltünk.
-Érdekes... -motyogta a bajsza alatt.
Mi van akkor ha jó a szaga?  Komolyan egy ismeretlen szagáról beszélünk?!
Barát.
Barát? Ezt a szagáról megállapítottad?
Igen.
Ha valakinek jó szaga van...
Rossz ember rossz szag.
Megszakította az elmélkedésemet.
-Értitek egymást. Ez szinte csoda! Hiszen te boszorkány vagy, ha jól sejtem és mégis... talán érted az állatok nyelvét, kislány? -őszinte csodálattal nézte a párosunk.
Ő jó. Érzem. Ösztön.
Szóval szagról megérzed, hogy az illető jó vagy rossz, mert ezt, idézem, ösztönösen megérzed.
Igen.
Felsóhajtottam.
-Nem beszélek az állatok nyelvén. Sajnos nem ez a képességem. -válaszoltam a még mindig türelmesen váró férfinak.
-Értem.
Nem vágtam rá: hogy szerintem egyáltalán nem érted, sőt biztos nem; akármennyire is szerettem volna mondani.
-Nem messze innen áll a viskóm. Egymagamnak nagy, és szívesen megvendégellek titeket. Csak pár kérdésemre kérek őszinte választ cserébe.
Összenéztünk Johnnyval, amivel tutira alátámasztottuk azt a feltevését, hogy értjük egymást szavak nélkül is.
Bízhatunk benne?
Más lehetőségünk van?
Jogos. De ki ez a fickó?
Nem tudom, de valamiért ismerős nekem.
Johnny nyakára tettem a kezem. Nincs sok választásunk. Az esélyeink közelítenek a nullához, hamarosan az alá kerülnek...
-Nálam otthon van meleg étel, ital, forró víz és puha ágy. -győzködött minket. -Ruhákat is adhatok kölcsön. Látom el kell.
Lenéztem a rongyos ruházatomra. A szoknyám cafatokban lógott rajtam.
-Akkor a fiú is csatlakozhatna hozzánk. Visszaváltozhatna. Emberialakban könnyebb ellátni a sebeit.
Az érvei nagyon meggyőzőek voltak, bár szinte feleslegesek. Mielőtt elkezdett győzködni már megszületett a döntésünk, mindössze megerősítette azt a csábító ajánlataival.
A gyomrom hangosan korgott egyet, így ezt jelnek veszem.
-Legyen. Mutassa az útat!
A férfi elmosolyodik, amitől nekem is olyan érzésem lesz, mintha láttam volna már azelőtt, de nem tudok rájönni, hogy hol.
Johnny szorosan mellettem lépked, az oldala a lábamhoz simul. Bár azt mondta, hogy a férfi a jófiúk csapatában játszik, óvatos és mindenre figyel.
Rejtett erőforrásainkat latba vetve követjük az ismeretlen idegent a házába, az idegen erdőn át, remélve, hogy ő lesz az a segítség, amire vártunk.