Jószomszédi (v)iszony

Ismert Apa Ismeretlen Fia

Johnny leugrott a tetőről. Habozás nélkül. Gyorsan a tető szélére tipegtem, így még láttam, ahogy az ablakpárkányba kapaszkodva felhúzza magát. Felnézett arcán öntelt vigyorral.
-Elkaplak.
Felhorkantam. Az igazság az, hogy mikor feljöttem a tetőre hozzá, arra nem gondoltam, hogy majd le kell jönnöm utána. A felvezető út még elment; nem gondoltam át csak megcsináltam, egyik kéz a másik után és felhúztam magam az ereszen. Egy farkas számára ez gyerekjáték, nekem már neccesebb a dolog, de valahogy megoldottam. Na, már most lenézve a földre... az enyhe tériszonyom működésbe lépett, pláné így sötétben, mikor nem is láttam le teljesen. Ebben a helyzetben elég csábító az ablakban lazán álló, izmos farkas, aki elkap. Mert abban biztos voltam, hogy elkap.
A problémám abból állt, hogy ezzel beismerném, hogy nem tudok lejönni egyedül a tetőről. Ha felmászol valahova illik utána lejönni. Amúgy sem akarom, hogy azt higgye szükségem van a segítségére, hogy védelmezőt kell játszania és minden lépésem...
-Még ma eldöntöd, hogy mihez kezdesz?
Dühösen rámordultam. Egye fene, érdekel is engem, hogy milyennek tűnök... Nem fogom kitörni a nyakam azért, hogy bizonyítsak. Más részről mi rossz van abban, ha egy jó pasi elkap? Semmi.
-Természetesen leugrom. -válaszolom flegmán. -Te elkapsz, ahogy felajánlottad.
-Remek. -féloldalasan elmosolyodik. -Lelket is öntsek beléd, hogy meg merd tenni?
Megint felhorkanok és ez ráébreszt, hogy ezt akkor csinálom mikor zavarban vagyok és ez felidegesít. Azonnal abbahagyom.
-Megcsinálom.
-Csak tudod, nekem sietnem kéne és...
-Pofa be és kapj el! -szakítom félbe a piszkálódását.
A legszélére állok és próbálgatni kezdem, hogy háttal ugorjak-e le vagy sem. Végül a sima lelépésnél döntök. Johnny türelmesen vár, de az arcán gúnyos kifejezés ül. Ha megszólal, tuti elátkozom.
Lelépek, a gyomrom összezsugorodik és felugrik a torkomba, de nem sikítok. Megszokni sincs időm a zuhanást, mire erős karok fonódnak körém és behúznak az ablakhoz.
-Ugye, nem is volt olyan vészes? Túl görcsölted. -nevet Johnny.
-Nincs ebben semmi vicces és nem is görcsöltem túl. -vitatkozom.
-Szerinted...
-Nem mintha nem élvezném a civakodásotokat, de haladhatnánk? -szakítanak félbe minket.
-Persze. Menjünk! -Johnny megfogja a karom és maga után húz.
A nappaliban van minden farkas, kivéve Félixet. Ezt megjegyzem, mire ilyen választ kapok:
-Előbb nektek akartuk megmutatni.
Johnny átvesz Samtől egy levelet.
-Előbb ülj le!
Johnny felhúzza a szemöldökét, de helyet foglal a fotelben. Én mögé megyek és a válla felett olvasom a levél tartalmát:

Tudom nincs okotok hinni nekem, de azt akarom, hogy tudjátok. Én nem tartozom hozzájuk, én hozzátok tartozom. Egy vagyok közületek. Az anyám elmondta, hogy ki az apám és én mindig is megakartam ismerni... ez volt az egyetlen módja, hogy a közelébe jussak...beálltam a falkába, de az én családom nem ők. Hanem Félix.

B

-Ki ez a B? -néztem fel a többiekre.
-Az egyik fiatalabb exfalkatag. -Jack megvonja a vállát. -Nem tudom pontosan melyikük.
-Azt se tudjuk, mi a teljes neve. Csak B. Nem sok infó. -Jackson a testvérénak dől. -Akár hazudhat is.
-Miért csak egy B-t írt rá? -kérdezem.
-Talán félt, hogy nem jut hozzánk a levél és nem akarta, hogy lelepleződjön miatta. -találgatott Lili.
-Lehet. -értett egyet Sam. -Nem szóltunk még Félixnek, mert nekünk úgy tűnik Félix egyáltalán nem tud róla. Legalábbis a levélből ez derül ki.
-Elég jó alap egy hazugságnak. -Johnny eddig nagyon hallgatag volt.
-Igazság is lehet. Nem zárhatjuk ki. -Lili elgondolkodtat minket. -Hiszen miért ne lehetne? Talán a nő sem tudta, hogy terhes, mikor Félix elhagyta. A fiú megtudta az apja nevét és mindent megtett azért, hogy megismerhesse az apját.
Az ikrek egyetértően bólogatnak.
-Lehetséges.
Csendben agyalunk.
-Mi célja volt ezzel a levéllel? -újra átfutom a sorokat. -Nem írja, hogy találkozni akar vagy bármi ilyesmi. Talán válasz levelet vár? Hiszen azt sem tudjuk, hogy ő kicsoda.
-Talán küld, majd még egyet. -találgatott Jack.
-Túl sok a talán. -Sam felfortyan. -Így nem jutunk semmire. Szóljunk Félixnek?
A kérdése Johnnynak szól.
-Még ne. Késő van. Holnap reggel újra elővesszük a dolgot. -Johnny feláll. -Most mindenki menjen aludni! Holnap reggeli után elmondjuk.
A farkasok leléptek, nem sokára ketten maradunk.
-Hűha! Ezt még meg kell szoknom.
-Mit? -Johnny fásultan felém fordul.
-Hogy mindenki egyből szót fogad neked és engedelmeskedik.
Elmosolyodik.
-Nem mindenki olyan, mint te. Bár neked is így kéne.
Közelebb lépek hozzá.
-Azt kéne tennem, amit mondasz nekem?
-Igen.
A mellkasára teszem a kezem.
-És mi a parancs most? -a szempilláim alól nézek fel rá.
-Mondjuk...
Nem tudja befejezni, mert szapora léptek döngenek felénk. Lili esik be a nappaliba, én és Johnny is gyorsan hátralépünk egyet, így méretes távolság keletkezik közöttünk.
-Skacok! Én... -Lili sasszeme felméri a terepet és éles észével azonnal kapcsol. -Jaj, bocsi, hogy megzavartalak titeket! De ha kíváncsiak vagytok a véleményemre ne a nappali kanapéján esetek egymásnak, mert...
-Mit akarsz, Lili? -Johnny nem hagyja elfajulni a kínos szituációt.
-Csak gondoltam megkérdezem Miát, hogy szülinapja alkalmából nem akarna-e nálam aludni megint, de már biztos vagyok benne, hogy szívesebben aludna veled... -huncut fény csillan barátnőm szemében és a szája sarka felfelé kunkorodik.
-Hol voltál mikor a tapintatot osztották? -szór szikrákat a szemem.
-A türelem soránál várakoztam nem sok sikerrel, mert nekem már nem jutott... -Lili megvonja a vállát. -Jó szórakozást... vagyis jó éjszakát!
Lili vidáman elszökdécselt és elmondhatatlanul nevetségesen fest, még sincs kedvem nevetni.
-Nem értem minek vettem be a falkába. Életem egyik legrosszabb döntése volt. Megkeserítettem mindannyiunk életét... -Johnny megrázza a fejét.
Engedek a poénnak és elnevetem magam, elvéve a kínos érzést, de nem működik, mert igazából zavarban vagyok.
Johnny a hajába túr. Van valami a mozdulat mögött, ezért megérintem a Holdkövet.
Magány...Kétkedés...Szomorúság...
Mi a baj?
Nem tudtam, hogy Félixnek van egy fia...
Ő sem tudta, vagyis tudja.
Ő nem olyan típus... Nem hiszem el.
Előfordulhatott. Előtted is volt élete.
A számba harapok.
-Nem úgy értettem. Ez elég rosszul jött ki. Azt akartam mondani, hogy mielőtt elkezdett nevelni téged, addig voltak barátnői, gondolom, és hát biztos volt egy komolyabb vagy nem feltétlenül... -belezavarodok és a végére kicsit sem segítettem, sőt rontottam a helyzeten.
-Ismerem Félixet. Nem az a párkapcsolatos típus.
-Ez nem feltétlenül attól függ. Egyszeri esetből is...
-Ő nem olyan. Túl elővigyázatos ahhoz.
-Az emberek folyamatosan változnak. Ezt nem mindig vesszük észre, mert velük együtt változunk és ha valakit naponta látsz, nem tűnik fel annyira. -igyekszem észérvekkel meggyőzni. -Mindenki elkövethet hibákat.
-Ez nonszensz. -Johnny teljesen elzárja magától a dolgot.
-Nem fog ezután másként tekinteni rád. -másképp közelítem meg a dolgot. -Nem változnak meg az érzései.
-Csak átalakulnak.
-Nem hiszem.
-Más egy nevelt fiú és egy saját. -a szemembe néz és látom benne a félelmet. Félix az egyetlen vér szerinti családtagja.
-Ez nem változtatja meg a múltat, sem azt, amin keresztül mentetek. -megsimítom az arcát. -Nem tudja eltörölni a köztetek létrejött kapcsolatot. Lehet, hogy a fia, de téged nevelt fel, neked mutatta meg mindazt, amit megtanult, neked adta át a tudását. Veled ünnepelt és gyászolt. A fiaként tekint rád, mert úgy nevelt, mintha a saját fia lennél.
-És most lesz egy saját fia.
-Egy másik fia, akit nem is ismer. Téged igen és szeret, azért aki vagy.
-Őt is megszeretheti.
-Ahogy te is. Ne úgy fogd fel, hogy kitúr a helyedről... inkább melled áll.
-Egyáltalán nem érzem ettől jobban magam. -ráncolja a szemöldökét Johnny.
Felsóhajtok.
-Nézd! Szembe kell nézned azzal a ténnyel, hogy a srác igazat mondhat és akkor van Félixnek egy fia. Ez is egy eshetőség, amit szem előtt kell tartanunk.
-Szerintem valamit rosszul csinálsz. Egyáltalán nem érzem magam jobban. -motyogja.
-Én csinálom rosszul? Mondhatok én neked bármit mindenre ugyanaz a válaszod! -tátom el a szám.
-Nem arról akartál meggyőzni, hogy nem olyan rossz, ha kiderül ez a srác a saját fia?
-De. -rosszat sejtek.
-Hát nem sikerült meggyőznöd.
Összehúzom a szemem.
-Talán boszorkányként nem vagyok olyan jó ebben az együttérzésben...
-Biztos. -vágott közbe.
-Simán lehet, hogy a srác hazudik, akkor tök mindegy, nem kell aggódnod. -csettintek.
-Látod, ez már jobb.
-Ha mégis az lenne... -folytatom.
-Ne rontsd el! -szól közbe Johnny.
-...akkor sincs gond. Te nagy előnnyel indulsz, hiszen tízen valahány évvel többet tudsz Félixről és több időt töltöttél vele. Ezt nem tudja behozni. Félix eddig a fiaként tekintet rád, nem könnyen változnak meg az ilyen megszokott dolgok, amik már természetesnek tetszenek.
-Mintha ráéreztél volna.
A nyaka köré fonom a karom.
-Holnap beszélünk Félixszel, az talán segít.
-Igazad lehet. -a derekam köré fonja a karjait.
-Túl görcsölöd. -suttogom, miközben a homlokom a homlokához érintem.
Elvigyorodik.
-Igazad lehet.
-Imádom, ahogy kimondod ezeket a szavakat. -elfordítom a fejem.
-Meghiszem azt. -közelebb hajol hozzám.
-Nem kéne aludnotok már? -Mal hangja elrontja a pillanatot.
Johnny lehunyja a szemét és hátradönti a fejét, miközben ezt motyogja:
-Sok rosszat tettem az életemben, de tényleg kell így bűnhődnöm?
Oldalra fordulok. Mal lustán az ajtókeretnek dől és cicceg.
-Csalódtam benned, hugi! Én még húztam volna az agyát.
-TE miért nem alszol? Mi a te mentséged? -förmedt rá Johnny.
-Valakinek meg kell őriznie a rendet ebben a házban.
Johnny olyan arcot vág, mintha pofán vágta volna Mal. Johnny még nem találkozott olyan szemtelen alakkal, mint a bátyám.
-Akkor, hogy mindezt tisztáztuk, mehetünk aludni. -álltam közéjük villámhárítóként.
-Mindenki a saját ágyába. -tesz megjegyzést Mal.
-Ugye, tudod, hogy a húgod az ágyamban alszik? -Johnny felvillantja a metszőfogas mosolyát.
Mal ledermed.
-A kutya a földön alszik. -gyorsan visszanyeri a lélekjelenlétét.
-Macska, kutya, farkas, kakas... Mik is vagytok most? Mal macskává változik, Johnny farkassá, de folyton lekutyázzák és mindemellett állandóan kakaskodtok... Kezdek belegabalyodni. -kilökdösöm őket a nappaliból.
-Mia... -Mal hátrafordulna.
-Sicc! Nyomás aludni!
Johnny nevet mellettem.
-Én nem tenném a helyedben. Egy szobában alszunk, emlékszel? -figyelmeztetem.
Erre elhallgat.
-Néha ijesztően tudsz viselkedni.
-Akkor tökéletes illek hozzád.