Jószomszédi (v)iszony

Prédából lesz a vadász

Bár én nem láttam semmilyen ösvényt, amit követtünk volna, az ismeretlen segítőnk magabiztosan haladt egy úton, amelyett csupán ő ismert. Gondolom ez is valami farkasösztönös-dolog lehet, amit én nem érhetek meg. Nekem aztán édes mindegy, a lényeg, hogy a láthatatlan út végén ne egy mézeskalácsház, hanem egy fakunyhó várjon. Az éhségtől és a fáradságtól butaságokon járt az eszem, ezért a helyzetünket meseszerűen fogtam fel, ezzel is szórakoztatva magam. Így nem azon filóztam egyfolytában, hogy mikor érünk oda. Az idegen férfi jó alapot adott Piroska és a farkas meséjével. Most már Jancsi és Juliska történetében éreztem magam.
Jól vagy?
Elvagyok.
Johnny tipikus van-elég-bajom-nélküled-is-nézéssel mért végig, majd a környéket kezdte pásztázni a szemével.
Az eddig megtett úthoz képest semmiségnek tűnt ez a kis gyaloglás. Seperc alatt odaértünk egy csinos házikóhoz. Egyszintes faház volt, melyet szorosan beburkolt a növényzet; borostyán szaladt fel az egyik oldalán, a másikat fák lombkoronája takarta. Beleolvadt a környezetbe, amely elrejtette azok elől a házat, akik nem tudták mit keressenek. Valószínűleg ha a közelébe is jutunk egymagunk, elsétáltunk volna mellette.
A férfi kitárta az ajtót előttünk.
-Csak a vendégeim után! -udvarias meghajlás követte a szavait.
Johnny szimatolva belépett előttem. Reményekkel a szívemben léptem be utána.
Bent a levegő pár fokkal melegebb volt, ami azt hihetnénk nem sokat számít, valójában viszont rengeteget. Baloldalt megpillantottam egy kandallót, de sajnos nem égett benne a tűz. Nagy kényszert éreztem, hogy varázslattal egy kis tüzet csiholjak, hogy aztán letelepedhessek a szőnyegre a kandalló elé.
Az ajtó becsapódott.
-Készítek nektek valami harapnivalót. -a férfi jobbra kikerült minket. -A szemközti szobában van fürdőszoba és a szekrényben találtok ruhákat. Előre is elnézés a hölgytől, de csak férfi ruháim vannak.
-Semmi gond. -szinte megrészegülve indultam a fürdő felé. -Nagy baj lenne, ha beleülnék a kádba?
-Akkor a fiú nyugodtan mehet az én szobámhoz tartozó fürdőszobába. -kiált oda nekünk.
Igyekszem kiskutyaszemekkel nézni Johnny.
Ugye szabad? Elmerülhetek egy kád forró vízben?
Feltétlenül muszáj?
Szerinted nem vagyunk biztonságban? Te mondtad, hogy jó a szaga.
Farkasfülei oldalra mozdulnak, hallgatja a csörömpölést a konyhában. Az idegen jótevőnk vidáman fütyörészik.
De. Biztonságban vagyunk. Csak ne aludj el!
Nyugi!
Szökdelve a boldogságtól beugráltam a fürdőbe, letéptem magamról a ruhákat, szanaszét dobálva a szobában és megengedtem a vizet. Bezártam az ajtót, majd beleültem a kádba. Először lesikáltam magamról a sok koszt, aztán bedugtam a dugót és hagytam megtelni a kádat.
A tarkómat a kád szélén nyugtatva bámultam a plafont, miközben a meleg víz körbeölelte a testem. Szívesen elszundítanék, de nem lehet. Gerendaszámolást végeztem, hogy ébren tartsam magam. Mikor végeztem vele, a szappanért nyúltam és újból megtisztítottam magam, a hajamat is leöblítettem újra. Bár még szívesen időztem volna a kádban, kénytelen-kellemetlen kiszálltam belőle és felkaptam egy törülközőt, amit az ottani szekrényből szerváltam.
A törülközőt szorosan magam köré tekerve léptem ki a fürdőből. A szobában tárva-nyitva állt a ruhásszekrény, gondolom Johnny járt itt. A ruhákkal megpakolt bútor elé álltam és meglepve tapasztaltam, hogy nincs is annyira megpakolva ruhával, mint először sejtettem. Alapos áttúrás után megtaláltam mindenből a legkisebbet. Felhúztam a bokszert, rá egy rövid gatyát, fölé egy pólót -ami lötyögött rajtam- és éppen egy zoknit kerestem az alsó fiókban, mikor furcsa érzés kerített hatalmába, mintha figyelnének. Megakadtam a mozdulatban.
-Ó, miattam ne hagyd abba! -hallatszott egy szórakozott hang mögülem.
Féloldalas vigyorral, lassan felálltam a hajolásból és mielőtt megfordultam komoly arccra váltottam.
-Csak nem élvezed a látványt?
-Nagyon is. -Johnny szája a füléig ért. -Bár jobb volt, mikor az én ruháimat hordtad.
Elnevettem magam. Pipiskedve odasétáltam hozzá és átkaroltam a derekát.
-Ha tudni szeretnéd, imádnivaló vagy farkasként, -külön megnyomtam a farkas szót a kedvéért- de örülök, hogy újra ember vagy.
Belefúrtam az arcom a nyakhajlatába és beszívtam az illatát. Jólesően felmordult.
-Miért van a férfi tusfürdőknek sokkal erősebb illata, mint a nőieknek? -döntöm hátra a fejem.
-Talán, mert a férfiaknak erősebb kell, hogy elfedje a szagukat?
Felnevetek. Imádom, hogy komolyan átgondolja minden ostoba kérdésem és megválaszolja őket.
-Lehet.
Megsimítok egy csúnya sebet a vállán, ami még nem gyógyult be. A felsőtestén több helyen fehér hegeket veszek észre. Ezeket mostani "kirándulásunk" során szerezte.
-Nem fáj.
-Tudom.
Tovább piszkálom a sebet. Érdes a felülete a bőröm alatt.
-Zavar?
-Mi? -értetlenül nézek rá. Ezt a kérdést nem nekem kellett volna feltennem? Hogy nem zavarja-e a piszkálásom?
-A hegek.
Elvigyorodom.
-Nem. Egyáltalán nem zavarnak. -az oldalán észreveszek egy másfajta sebet. -Ezt golyó okozta?
-Igen.
-Sok heged van.
-Igen.
-Mázli, hogy nem zavar.
Félredönti a fejét, megjelenik a féloldalas mosolya.
-Nagy szerencse. Engem sem zavar. Sőt felettébb érdekesnek találom a combodon lévő heget. Én mikor nézhetem meg a te hegeidet?
-Majd ha én végeztem.
-Ezt nem találom igazságos ajánlatnak.
-Az élet nem igazságos.
Farkasszemet nézünk. Közben, mint ketten vigyorgunk, mint két idióta. Talán azok vagyunk. Itt nem ér el minket az exfalka okozta gondot, félelmek és azt kívánom, bár maradhatnánk itt nagyon-nagyon hosszú ideig...
-Khm!
Vendéglátónk kissé zavarban, de legfőképp kíváncsian figyel minket az ajtóból.
-Kész a kaja, ha enni szeretnétek...gondolom szeretnétek...
-Igen, az jó lenne. -ellépek a félmeztelen Johnny mellől és pironkodva a hajamba túrok. -Farkaséhesek vagyunk.
Johnny felröhög mellettem és az idegen is elmosolyodik, így ráébredek mit is mondtam az előbb. Bosszúsan fújtatok.
-Véletlen nyelvbotlás.
-Biztos? -kérdezi incselkedve. -Én nem hiszek a véletlenekben.
Csúnyán nézek rá. A férfi valószínűleg megunja a civakodásunkat, mert újra szól.
-Még meleg, de nem sokáig.
-Megyünk, csak felkapok egy felsőt. -Johnny (felvéve a szokott komoly ábrázatát) a szekrényhez ugrik egy pólóért.
-Muszáj? -csúszik ki a számon. Upsz! Ezt nem akartam ilyen hangosan kimondani.
Johnny szemében ördögi fény csillan. Ha továbbra is így vigyorog, tutira szétreped az arca.
-Talán zavar, ha van rajtam póló?
A szememet forgatva elfordulok tőle. Anyám, mit engedtem szabadjára?! Elsurranok a sokkolt, döbbenten eltátott szájú férfi mellett, Johnny gúnyolódó szavainak kíséretével:
-Mintha régen, nem is annyira a távoli múltban, nagy probléma lett volna abból, hogy póló nélkül jártam-keltem. Csúnyán elláttad a bajom egy bájos és nagyon is látványos bemutató során, hogy miért célszerű, ha pólóban mutatkozom...
A konyhában mosolyogva ültem le az asztalhoz. Nemsokára a két férfi is csatlakozott hozzám.
-Gondoltam terülj-terülj asztalkámat csinálok, hiszen iszonyú éhesek lehettek és nem tudtam mit szerettek...ez elég jó megoldásnak tűnt.
-Köszönjük! Ez csodálatos! -ámuldoztam.
Az asztalt elfoglalták a különböző húsok; sült csirke, báránycomb, marhaszeletek, nyársak, sertéslapocka, töltött liba,- és gyümölcsök hada -narancs, alma, körte, szőlő, szilva, barack,- kása, müzlik és felszeletelt kenyér.
-Honnan van ennyi gyümölcse? -Johnny szemöldök ráncolva mérte fel a kínálatot.
-Van egy ismerősöm, aki szállító, általában gyümölcsöt hoz külföldről, de zöldségeket is szokott. A nem hibátlan darabokat, amiket nem adhat el, nekem adja egy kis ellenszolgáltatás gyanánt.
-Milyen ellenszolgáltatásért? -Johnny hangja gyanakvó.
-Jól értek a gyógynövényekhez. Jó pár nő itt, az erdőben. Termesztek jómagam is sok fajtát. Meglepődnének mekkora a keresettje ezeknek. Jó cserealap. -higgadtan válaszol. -De ennyi egyelőre legyen elég! Egyenek, mert szükségük van rá!
Látszólag nyugtalanul állunk neki az evésnek, de az első falat után rádöbbenünk milyen éhesek vagyunk. A fürdés (és Johnny látványa) kiverte a fejemből az éhséggondolatát, de a temérdek kaja láttán már nem tudok megfeledkezni róla. Az első pár falat után már mindketten habzsolunk. Sosem voltam oda a kásáért, de most esküdni mernék, hogy ez a világ legfinomabb kásája és hogy mostantól csak ilyet reggelizek.
Rekordidő alatt szinte az egészet elpusztítjuk. Úgy érzem szétpukkadok és már csak gurulva tudok közlekedni, de a gyomromat melegség járja át a finom ételek miatt.
-Azt hiszem felesleges megkérdeznem, hogy jól laktatok-e, mert gyakorlatilag egy heti ételemből fosztottatok ki.
Elfog a bűntudat.
-Nagyon sajnáljuk... -kezdem, de belém fojtja a szót.
-Ne! Kérlek, ne! Életemben nem láttam még senkit sem ilyen jóízűen enni, mint titeket. Élmény volt csak nézni titeket. Tényleg éhesek lehettetek és kifáradtatok. Örülök, hogy segítettem, mert az egyértelmű, hogy nagy bajba keveredtetek. Mi történt? A falkád nem fogadta el, hogy szerelmes lettél egy boszorkányba? -aggódva néz Johnny szemébe.
-Nem! -határozottan ellenkezik Johnny. -A falkám befogadta őt és a családját. A szüleim volt falkája csapott balhét, mikor beköltözött a szomszédba. Ők maradiak egy kicsit...
Hangosan felhorkanok.
-Egy kicsit?! Egy kicsit?! Vadászatot tartanak, ahol embereket üldöznek!
-Sok-sok évvel ezelőtt, mikor az emberek is vadásztak ránk, akkor ez bevett hagyomány volt. -Johnny felém fordul. -Amikor elbujdostunk és az emberek elfelejtettek minket vagy meséknek, mendemondának vettem bennünket, mi is felhagytunk ezzel a hagyománnyal.
-Már akik... -zsörtölődöm.
-Azért a boszorkányok sem voltak teljesen ártatlanok hajdan... -szól közbe a nézőnk.
-Mire céloz? -kapom felé a tekintetem, ami, érzem, tüzel, vagyis lilán ég.
-Pont erre. A bosszúállásra. És nem titok, hogy élvezetből csinálták ki a férfiakat. Elhívták kietlen helyekre, kiélték a vágyaikat velük, amik elég sokfélék voltak, és megölték őket, hogy senkinek se beszélhessenek, vagy kivágták a nyelvüket. -belemelegedve mesél. -Volt a nagyapámnak egy haverja, akinek kitépték a nyelvét, majdnem belehalt, de az idióta azt állította egészen a haláláig, hogy megérte, mert soha az életében nem szeretkezett még egy olyan nővel, mint azzal a boszorkánnyal, aki kitépte a nyelvét.
Összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Az elzárkózásom ellenére a férfi élénk szemekkel folytatta a mesélést. Eltűnődtem; mikor lehetett utoljára vendége? Élvezettel mesélt a szörnyűségekről is, boldogan, hogy van közönsége, akinek előadhat.
-Ha faji előítéleteknél tartunk, van bőven. Hiszen a vérfarkasok kegyetlen ösztönlények, ahogy mondják egyesek, mégis a boszorkányok sokáig csak és kizárólag a vágyaiknak éltek, ezért is voltak olyan félelmetesek. Azt tettek, amit akartak és semmi sem tartotta vissza őket. Talán ha a társaikat fenyegette veszély...a bosszú, ami azt követte, na az, mindig borzalmas volt. És...
-Jól van! Értem! -vágtam közbe. -Tisztában vagyok azzal, hogy milyenek voltak az őseim. Hogy vonzotta őket a férfiak ereje és szívesen eljátszadoztak velük...
-Az nem kifejezés. -súgta oda a férfi Johnnynak. -Ha túléled...nagy mázlista vagy!
-Elnézést! Beszélnék.
-Bocsánat!
Johnny kicsikét sem támogatott. Láthatóan mosolygott és jól szórakozott a vitán.
-A kiakadásom oka, ami a farkasokat érintette, mindössze abból eredt, hogy én lettem a trófea és ez, hogy is mondjam, érzékenyen érint, ha érti mire célzok.
A férfi kajánul vigyorogva megsimogatta az állát, ettől furcsa emlékkép tört elő az elmémben, de csak ködösen, így nem tudtam mi lehetett.
-Tüzes kislány, az biztos. Megértem. Mindannyian ismerjük őseink történetét. Látjuk benne a hibákat, hisz fejlődünk és változunk. Lám, a boszorkányok sem bujkálnak sikátorokban és csábítanak el férfiakat és a farkasok sem élnek vadon vadászva és a többi. De mindig vannak kivételek, nem igaz?
Bólintottam.
-Tehát, hol tartottunk?
-Kijátszottak minket és csapdába csaltak. Én vagyok a falkavezér és tudják, hogy a falkám meggyengül nélkülem. -Johnny nyugodtan folytatta és ezután a férfiak kizártak a beszélgetésből. Nem bántam. Nem akartam újra átélni az egészet. Bambulva töprengtem. Johnny azt mondta ismerős neki a férfi, én is ezt érzem, csak nem tudok rájönni miért és honnan ismerős. Az a baj, hogy legtöbbször nem az, csak néhány megmozdulása, apró mozzanata. Ki ő?
Johnny felállt.
-Most, hogy átlátja a helyzetünk, megértjük, ha nem segít tovább minket.
Ijedten néztem rá.
Mit művelsz? És ha elküld minket, hová megyünk? Az erdőbe?
Bízz bennem! Ez így tisztességes. Nem veszélyeztethetjük az életét!
És a mi életünkkel mi lesz?
A férfi átható pillantásokkal méretett minket.
-Nagyon érdekesnek találom ezt a kapcsolatot kettőtök között és egyértelműen ritka is, ahogy mondtad.
Erről is beszéltél neki?
Úgy éreztem el kell mondanom.
Miről beszélsz?
Szerintem bízhatunk benne.
De ennyire?
-Segítek nektek. Ez biztos, csak azt nem tudom, hogy hogyan. Ezt még át kell gondolnom. Addig aludjatok egyet!
Meglepve pislogtam, még akkor is, mikor Johnny mindkettőnk nevében megköszönte és felhúzott a székről. Finoman átkarolt, bevezetve a kölcsönkapott szobánkba. Az ágyra ültetve szólaltam meg újra:
-Most mi lesz?
-Alszunk.
Johnny áthúzta a fején a pólóját. Felhúztam a lábam és hátramásztam. Lefeküdtem, a fejemet a párnák közé ejtettem. Johhny ledobta mellém magát.
-Jól vagy?
Felvettem vele a szemkontaktust.
-Miért ne lennék?
-A veszekedés...
-Nem vettem a szívemre.
-Biztos? -aggódva fürkészett és tudtam, hogy azt ellenőrzi, igazat mondok-e neki.
-Biztos. Mondtam, hogy tudom, milyenek voltak régen a boszik. Én és a családom sok hagyományt átírt vagy nem is tart meg. Pont ezért. Én nem vagyok olyan.
-Tudom. Mi sem...
-Tudom. Nem is mondtam vagy gondoltam, hogy ti azok lennétek. -az oldalamra fordultam, a fejem a vállára hajtottam. -Ne aggódj! Minden rendben velünk.
-Ennek örülök.
Csendben pihentünk, míg Johnny meg nem szólalt.
-Ismerős, de nem tudom honnan. Zavar. Úgy érzem, elsiklottam valami felett, hogy tudnom kéne valamit, de nem tudom, hogy mit.
-Én is így vagyok vele. Majd rájövünk. -átkaroltam a mellkasát. A gyűrűm megcsillant. Hirtelen felültem az ágyban.
-Mi a baj?
-A gyűrű! Már nincs telihold. Szólhatok anyuéknak.
-Akkor hívd őket.
Megdörzsöltem a gyűrűm, közben anyura és nagyira gondoltam. Másodperceken belül felforrósodott az ujjamon és mikor kinyitottam a szemem magam előtt láttam aggódó arcukat. Homályos alakjuk és folyton ugráló körvonaluk a valóságnál kisebben lebegett előttem.
-Kicsikém! Jól vagy? Mi történt?
Anyu hangja megremegett az elfojtott sírástól.
-Tudtuk, hogy élsz! Egy varázslattal megállapítottuk, hol vagytok. A farkasok elindultak.
A nagyi szeme csillogott.
-Találtunk valakit, aki befogadott minket. Egy időre. Most biztonságban vagyunk. És egy helyen. Most mérjetek be minket és szóljatok a srácoknak, hogy idejöjjenek!
-Úgy lesz! Annyira boldogok vagyunk, hogy jól vagytok, gyermekem!
-Szeretünk!
Elmosolyodom.
-Én is szeretlek titeket, anya.
Megszakítom a vonalat. Lehuppanok Johnny mellé.
-Eljönnek.
-El.
Szorosan hozzábújtam, a lábamat felhúztam és azzal is rögzítettem magam hozzá.
-Neked ez így kényelmes? -kérdezte Johnny miután szinte gúzsba kötöttem az ölelésemmel, kezét lábát lefogtam.
-Nagyon is. Elképzelni sem tudod mennyire. -motyogtam teljes kényelemben. -Jobb vagy, mint egy ember méretű plüss vagy párna.
-Örülök neki.
-Neked...?
-Nekem teljesen megfelel. -vágta rá egyből. Megfogta a lábam és feljebb húzta, így még közelebb húzott magához, ha lehetséges.
Mosolyogva engedtem útjára a fáradságot a tagjaimban. Pillanatokon belül elpilledtem, de ahogy kiürült a fejemből az összes gondolatom, befurakodtak Johnny gondolatai.
-Mi jár a fejedben?
-Csak gondolkodom.
-Tudom, attól nem tudok aludni.
-Ó! Bocsi.
Felkuncogok.
-Mondd ki hangosan a gondolataid, így a fejemben túl kuszák, nem értem mire akarsz kilyukadni, de érzem, hogy jó nyomon jársz.
-Csak az jutott eszembe, amit a temetőben műveltél Cicafiúval.
-Hogy macskává változtam? -nyitom ki az egyik szemem.
-Igen. -beszívja a száját, mielőtt kimondja. -Szerinted ez lehetséges úgyis, hogy farkassá változz?
Elakad a lélegzetem. Felkelek mellőle.
-Azt akarod, hogy veled is megcsináljam a rituálét, amit Mallal?
Felkönyököl.
-Miért ne?
-Annál egymás varázslatát szívjuk el, de az átváltozásnál konkrétan Mal varázslatát szívom el azért, hogy átváltozhassam. Neked nincs varázserőd.
-És?
-És?! Akkor...akkor... -fejben lejátszom a varázslatot és mindent, ami a könyvben állt róla. -...akkor az életerőd szívnám el.
-Vagyis? -felvonja a szemöldökét.
-Vagyis minél tovább lennék farkasalakban, ha egyáltalán sikerülne, annál gyengébb lennél te és a végén egyszerűen összeesnél és meghalnál, azt jelenti. -dühösen keresztbe fonom a karom.
-De lehetséges?
-Igen, de nem teszem meg.
-Csak...
-Nem! És verd ki a fejedből!
-Ez is egy lehetőség.
-Kösz, nem kell.
-Ez egy jó lehetőség. Emberként nem vagy túl jó ellenfél, de farkasként igen. Nem dobhatod el csak, mert lehet, hogy belehalok.
-Az a szerencse, hogy nélkülem nem tudod megcsinálni, és én nem teszem meg.
-Mia!
-Nem.
-Kérlek, legalább gondold át!
-Megvolt.
-Figyelj!
-Nem! Te figyelj! Én értek a varázslatokhoz, nem te! Ez veszélyes és nem fogok az életeddel játszadozni csak azért, mert jó lehetőség. -indulatosan a mellkasának nyomom a mutatóujjam.
-Próbáljuk meg! Ez más. A kapocs és az, hogy farkas vagyok megváltoztathatja a kimenetelt.
-Gondolod te!
Megfogta a mutatóujjam, aminek körme már a bőrébe nyomódott. Apró, véres félhold maradt a nyomán.
-Bízzál bennem!
-Mostanában egyfolytában ezt hajtogatod, és szörnyen unalmas! -fakadok ki.
Feltérdelve magához ránt.
-Tudom.
-Akkor fejezd be! Ez zsarolásnak is elmegy... -egy csókkal belém fojtja a szót.
-Csak azt akarom, hogy biztonságosan kikerüljünk ebből a kalandból és ehhez az kell, hogy ne légy védtelen. Farkas ellen a legjobb a farkas.
Direkt nem nézek a szemébe.
-Tudod mindezt csak azért szeretném olyan nagyon, mert szeretlek...