Anime Oneshotok

Egy rivalizálás kezdete (Prussia x Hungary)

  Magyarország még egész kisfiú (vagy kislány, ha valakinek úgy jobban tetszik) volt, mikor találkozott Vele.

  Nemrégen telepedett le a Kárpát-medencében, de már mentek is a törzsfők vele felfedezni, pusztítani, és mindent felzsákmányolni.

  Ezúttal éppen észak felé tartott a rettegett csapat. Lóháton vágtattak, így gyorsan elérték az uticéljukat, ami nem volt más, mint a Német Lovagrend (mai nevén Poroszország) területe.

  Ma nagy zsakmányra hajtottak, ezért egyenesen Königrätzbe tartottak, a terület fővárosként üzemelő települése felé.

  - Mindenki felkészült? - kérdezte kis hősünk törzsfőit, miközben vállig érő barna haját lófarokba hátra kötötte, nehogy az zavarni merjen a harc közben.

  - Igenis! - kiáltották katonái egymással tökéletes harmóniában.

  - Akkor bátran harcoljunk! - kiáltotta a lány (vagy fiú) ezt a két sort, ami már szinte a mottójukká vált, így minden csata előtt elmormolták. Ez amolyan jószerencsét hozó szöveg volt, mivel a magyar harcosokat még nem verték meg. Európa szerte hírhedtek és féltek voltak! Elkalandoztam...

  Berontottak a városba, és szokásukhoz híven amilyn gyorsan bementek, ki is jöttek. Természetesen minden jóval megrakva, mögöttük a láthatáron már csak egy kifosztott Königrätz ált.

  Útközben azonban egy seregbe botlottak bele, ami megállásra kényszerítette őket. A nem várt tényező vezetője önelégülten szállt le lováról. Fehér ruhát viselt, melyre mindenhol fekete keresztek voltak festve. Haja mint a frissen leesett hó, szeme vérvörös. A magyar csapat még eletében nem találkozott hozzá hasonló fiúval, de ez nem hátráltotta meg őket.

  A magyar vezér is leszállt a lováról, még ha Attila figyelmeztette, hogy ne tegye.

  - Miért jöttél? - kérdezte Magyarország keresztbe tett karokkal, flegmán.

  - Leromboltad menőségem fővárosát! Ezért elpusztítalak! - mutatott rá a fiú nevetve, mintha már biztos lenne a győzelmében.

  - Akkor te nem ismersz minket - tette ugyanezt a lány is (mármint magára mutatott) és ő is elkezdett önelégülten nevetni. Erre ellenfele felmorgott. Intett az embereinek, így azok leszálltak a lovaikról. - Rossz döntés - mosolygott a nomád a nem létező bajsza alatt, és visszaült a lovára. - Előre magyarok! - kiáltott fel, míg a lova felágaskodott, majd nekirontottak a poroszoknak.

  Azok ijedten ültek vissza saját jószágaikra, de már túl késő vokt nekik. Magyarország üldözőbe vette a Német Lovagrend önközpontú vezérét.

  - Nem menekülsz! - rivallt rá a magyar, mire ellenfele hátrafordulva nyújtotta ki neki a nyelvét. Arra viszont nem figyelt, hogy a lova épp egy fának készül nekimenni.

  - Nem tudtad, milyen veszélyes velem újat húzni? - tartotta felé a felhúzott íját Magyarország a megszeppent porosznak. Vörös szemeiből most először tűnt el az önelégültség. Helyét ugyanis átvette a félelem.

  Magyarország kilőtte nyílvesszőjét, a Német Lovagrend fülét csak éppenhogy el nem találva. Visszamászott a lovára, majd visszavonulót fújt, mondván már nyertek a városban.

  Miután a nomád csapat elhagyta a terepet, a porosz még mindig csak nézett ki a fejeből, meg nem mozdulva. Hitetlenkedve vette kezébe az otthagyott fegyvert, mikor szemet szúrt neki egy rátekert papírfecni.

  Letekerte, és kinyitotta.

  "Ne hidd, hogy győztél!" állt rajta régies, és magyar rovásírással, amit német révén nem értett, ám zsebretett.

  - Menjünk haza - parancsolta embereinek. Egész úton csak a történteken tudott gondolkodni. Pontosabban azoknak okozóján. És így volt ez Magyarországnál is.