Túlélők

14. Mack

Követtük Kal útját a biztonsági kamerákon, amíg végül megállt, és Jude utol tudta érni. Idegtépő volt nézni, ahogy egyenesen a veráni katonák felé fut. Nem kétséges, hogy esélye sem lenne, és még figyelmeztetni sem tudtuk, de szerencsére éppen időben meghallotta őket, és félreállt az útjukból.

Miután Jenna megtalálta a főkapcsolót és bekapcsolta a számítógépeket, élőben láthattuk az egyik képernyőn, hogy mi történik az épületben. Sokkal könnyebb volt így megtalálni a hackert, aki céltalanul futkosott az épületben és kissé ziláltnak tűnt. Bement az orvosi szárnyba, ami zsákutcának bizonyult, én pedig azonnal továbbítottam a lány hollétét Jude-nak.

Miután megtalálta a lányt, megragadta a karját, és elkezdte maga mögött húzni a lányt. Kal először nem igazán akart megmozdulni, de aztán Jude mondott neki valamit, és mindketten elkezdtek futni. Továbbra is kapcsolatban maradtunk, és folyamatosan mondtam nekik a helyes irányt.

Mind a négyen, akik még mindig az irányítóteremben voltunk, a kis monitor előtt álltunk, de kétlem, hogy mindenki Kalt és Jude-ot figyelte volna. A nyugati folyosón zajló tűzharc sokkal érdekesebb volt, de valakinek navigálnia kellett, különben eltévedtek volna. Mindig más képkockán jelentek meg, néha csak egy másodpercig láttam a hátukat. Ez megnehezítette a munkámat, de végül sikeresen eljutottak hozzánk.

Kal az ajtónak támaszkodott, arca véres volt és nehezen lélegzett. Jude mellém lépett, és átadta a rádiót.

- Nagyszerű - mondta a parancsnok -, hozzá is kezdhetsz!- Kalra nézett, és a fő számítógépre mutatott.

- Jól vagyok, kösz, hogy kérded - jegyezte meg a lány szúrósan.

Felemelte a karját, jelezve, hogy vegyük le a bilincset. Preston elé lépett, és kihúzta a kulcsot a nadrágjából. Amint a fém kattant, félrelépett, és Kal megdörzsölte a csuklóját. Nyugodtan sétált a számítógéphez, nem csinált nagy ügyet az öt szempárból, amik minden mozdulatát figyelték. A bal oldalon a derekához nyúlt, és egy laza mozdulattal előhúzott egy pisztolyt. Mindannyian azonnal ráemeltük a fegyverünket. Válaszul Kal felemelte a kezét a levegőbe, szemei tágra nyíltak a meglepetéstől.

Fogalmam sem volt, honnan szerezte, mert az holt biztos, hogy közülünk senki nem adott neki lőfegyvert. Tudom, hogy azt mondta, nem tudja használni, de nem voltam biztos benne, hogy igazat mondott.

- Dobd el! – parancsolta Smith, szinte sikoltozva.

- Nyugi!- Egyáltalán nem tűnt ijedtnek, ami furcsa, figyelembe véve a tényt, hogy öt fegyver csövével állt szemben.- Nem terveztem használni, csak kivettem, mert kényelmetlen volt. Látod?- Lassan leengedte a fegyvert tartó kezét, letette a tárgyat az asztalra, és egy gyengéd taszítással Preston felé lökte.

Pontosan tudta, mit kell tennie ahhoz, hogy ártalmatlannak nyilvánítsuk, amiből azt feltételeztem, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen helyzetbe került.

Miután Preston átvette a pisztolyt, mindannyian leengedtük a fegyvereinket, kivéve Jennát. Ő még mindig Kal-re szegezte a gépfegyverét. Egymásra meredtek, de míg a szőke lány arcán szigorú kifejezés volt, a barna bosszúsnak és türelmetlennek tűnt.

- Nem tudok így dolgozni - mutatott Kal Jennára és a géppuskájára.

- Hagyd – mondtam a barátomnak, de ő nem reagált- Jenna, tedd le!- Ezúttal egy kicsit felemeltem a hangomat.

Leeresztette a fegyvert, de a tekintetét továbbra a másik lányon tartotta.

Kal levette a nyakában lógó nyakláncot, amiről kiderült, hogy egy pendrive, és csatlakoztatta a géphez. A képernyőn új ablakok jelentek meg, és miután helyet foglalt a forgószékben, megropogtatta a nyakát és az ujjait, gépelni kezdett. Fogalmam sem volt, mit csinál. Valami kód lehetett, de hogy honnan szerezte, rejtély volt. Elképzelhetetlen volt számomra csak úgy ott tárolja az agyában ezeket a hosszú szám- és betűkombinációkat.