Túlélők

8. Mack

Nagy szükségem volt már egy kiadós alvásra. Mindazzal, ami az elmúlt napokban történt, alig volt időm pihenni.

Anya mindenkit letesztelt, aki kapcsolatba került a verániakkal, de szerencsére senki sem fertőződött meg. Preston és a vezetők tervezgettek, azon gondolkodtak, hogy mi legyen a következő lépésünk. Jelen voltam ugyan ezeken a találkozókon, de csak megfigyelőként. A katonák még mindig nem szeretik hallani az ötleteimet. Ez már a kezdetektől így volt. Bizonyos szinten megértem, hogy nem tekintenek rám egyenrangúként. Legalább tizenöt-húsz évvel fiatalabb vagyok a legtöbbjüknél, de attól még lehetnek jó ötleteim!

A hátamra gurultam és kinyújtóztattam a végtagjaimat, mielőtt kinyitottam volna a szemem. A régi matrac, amin Kevinnel osztozunk, egész kényelmes a helyzetünkhöz képest.

A tantermek nagy részét több ágyas hálószobákká alakítottuk. A férfiakat és a nőket elkülönítve. Néhány házastársnak megengedett, hogy megosszon egy kicsi, elkülönített részt, de a legtöbbünket nem zavarja, ha sok más ember között alszunk. Csak örülünk, hogy van tető a fejünk felett. Kevin és én egy szobán osztozunk néhány barátommal és két másik férfival. Jenna, Tammi és anya is ugyanabba a szobába kerültek, de anya általában ideje nagy részét a nővérszobában tölti. Túlhajszolja magát, csak napi néhány óra szünetet tart, hogy szundítson egyet, és azt is a nővérszobában. Mondtam neki, hogy lassítson, de soha nem hallgat rám. Napközben Tammi vele van, de anya vacsora után mindig aludni küldi. Kevinnek időnként segítenie kell a konyhában, de többnyire csak azt csinál a többi gyerekkel együtt, amit akar. Valószínűleg élvezi, hogy a családja nem lóg a nyakán, tudom, hogy én tizenegy éves koromban örültem volna a szabadságnak.

Lassan keltem fel, vigyázva, hogy ne zavarjam az öcsémet, és felöltöztem. Még mindig elég hideg van idebent, ezért melegítőnadrágomban és kapucnis pulóveremben aludtam. A nadrágot apám rám hagyott katonai egyenruhájára cseréltem, de a felső maradt.

Miután elkészültem, csendesen kimentem a szobából.

A folyosó még kihalt volt. A legtöbb ember aludt, vagy már elkezdte műszakját. Egyenesen a menzára sétáltam, ahol az emberek rossz idő esetén általában lógnak. Ez a hely a tábor társadalmi életének szíve. Nem lepődtem meg, hogy néhány embert már ott találtam, köztük Reed és Colin barátomat.

- Reggelt- köszöntöttem őket, - Korán keltetek.

- Mindjárt kezdődik a műszakom – magyarázta Colin.

Az iskola udvarán kívüli alkalmi küldetésektől eltekintve többnyire őrszolgálatot végzünk. Tegnap délutáni műszakom volt, de ma az egységvezetőkkel való találkozástól eltekintve szabad vagyok.

- Én azért vagyok itt, mert valaki a szobámban úgy horkol, mint egy fúrógép – panaszkodott Reed.

Nem tudtam nem nevetni.

Ez előfordul, ha tíz férfi osztozik egy szobán. Az egyik biztosan horkol.

Felkaptam egy frissen sült kenyeret és egy adag rántottát a pultról, majd csatlakoztam a srácokhoz az asztalnál.

Mindennapi dolgokról beszélgettünk, amíg Colinnak el kellett mennie. Korán kelő volt, míg a legtöbben mindig panaszkodtunk a reggeli műszak miatt, ő örömmel fogadta ezeket a feladatokat.

- Szóval mit csinálsz ma ilyen korán? - kérdezte Reed, amikor Colin elment. Elég jól ismert már, hogy tudja, valami baj van.

Sóhajtottam, mielőtt válaszoltam volna.

- Aggódom a mai találkozó miatt – mondtam neki. - Preston azt mondta, hogy ma elmondja nekünk a döntését a következő lépésünkről.

- Mik a lehetőségek?